Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 10. szám · / · Figyelő · / · Film-figyelő

Hevesi Iván: A Regiment Gyöngye

Kétszeres meglepetést hozott ez a nagyon kedves és nagyon mulatságos filmvígjáték. Meglepetést keltett a főszereplő, Reinhold Schünzel, akinek pompás, erőteljes realizmusú játékát, kitűnő karakterábrázoló képességeit a moziközönség eddig csak drámai szerepekben ismerhette meg. Legemlékezetesebb volt ezek közül a drámai szerepei közül Lubitsch Madame Dubarry-jában Lajos király kancellárjának alakítása.

Reinhold Schünzel vígjátéki színésznek éppen olyan kitűnő, talán még kitűnőbb, mint drámainak. Nagyszerű fölényes humora van és e humor kifejezésére minden színészi eszköze. Kevéssel sokat mondani: jól tudja Ő ezt a színészi elvet. Figurája egészen egyedülálló és speciálisan német. Nem olyan elegánsan és finoman szellemes, mint a franciák, de nem dolgozik olyan képtelenségig hajtott, vaskos komikummal sem, mint az amerikaiak. Kedvesen lompos, nehézkesen ügyeskedő és minden mozdulatában tele naiv német kedélyességgel és jólelkű jovialitással. Friss, egészséges és familiáris.

Ugyanilyen a darab is, A Regiment Gyöngye. Egyike a nagyon kevés hibátlanul sikerült német vígjátékoknak. Éppen ez adja a másik meglepetést: német vígjátékot még alig láttunk igazán jót. A Regiment Gyöngyé-ben maradt annyi nehézkesség, amennyi hozzátartozik a német karakterhez, de csak annyi és semmivel sem több. Így azután eleven tempót tudott kapni a cselekményszövődés és ez a tempó nemcsak hogy nem lanyhult, hanem a helyzetbonyodalmak kuszálódó szövevényében is tovább lendült és tovább fokozódott.

A sujet és a rendezés minden dicséretet megérdemelnek. Elítéléssel és furcsállással kell azonban szóvátenni a filmet forgalomba hozó vállalatnak azt az eljárását, amellyel a filmírónak és a rendezőnek a nevét elhallgatta. Annál is inkább, mert ez az utóbbi években kezd állandó szokássá válni filmkölcsönzőinknél. A film igazi szerzője a rendező, övé minden érdem és minden dicsőség. Az ő neve lehet igazi márkája egy filmnek, jelzés, amely már előre elriaszt vagy odavonz. Ehelyett a kölcsönző jelét találjuk ott, kellőleg kihangsúlyozva, elől-hátul. A festménynél is a festő neve a fontos, nem a képkereskedőé, a könyvnél nem a kiadó neve, hanem az íróé. Mit jelent a kölcsönzőknél a rendező nevének egyre gyakrabban felbukkanó elhagyogatása? Csak nem feledékenységet azzal szemben, akinek az egész filmet köszönhetjük?