Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 10. szám · / · Figyelő · / · Film-figyelő

Hevesy Iván: Pola Negri: Mariposa

Egy szót nem volna érdemes vesztegetni erre a "Mariposa" című fércműre, ha nem Pola Negri játszaná főszerepét, az a Pola Negri, aki Asta Nielsen után a filmjátszás legnagyobb művésznője és akinek a filmjeiről éppen ezért mindig tudomást kell venni.

Hogy a Mariposa meséje szánalmas bárgyúság, az még hagyján! Ilyesmi igazán nem ritkaság az amerikai társadalmi filmek között. Nagyobb baj az, hogy a rendezője, valami Sidney Olcott, akinek csodálatosképpen érdemesnek tartották kiírni a nevét, még mesterembernek se jó. Még csak giccset sem tudott kihozni a rábízott témából, pedig ehhez minden amerikai rendező kitűnően ért. A giccs legalább hatásos és legalább első pillantásra érdekes. A Mariposa még ez sem, hétfelvonásnyi sivár unalom minden fordulat, minden rendezői ötlet nélkül. És ami a legkülönösebb - lévén egyik legnagyobb amerikai filmgyárnak, a Paramountnak filmjéről szó - még "kiállításban" és technikai kivitelben is nagyon szegényes és silány.

Nagyon ékesen szóló és egyben nagyon szomorú bizonyítéka ez a film annak az igazságnak, hogy a színészi játék nívója is nagyrészt a rendezőtől függ. A nagy Pola Negri még egy filmjében sem volt ennyire gyenge és jelentéktelen. Új színt, új gesztust, új játékötletet hiába keresnénk alakításában. Nagyon kevés volt az, amit produkálni tudott, és amit nyújtott, azt is adta ő már régebbi darabjaiban sokkal szebben, mélyebben, teljesebben és igazabban. A Pola Negri-rajongók a Marinosa előadása után fájó szívvel gondolhattak vissza régi alakításaira, amikor még itthon, Európában, csak a legkitűnőbb rendezőket engedték ehhez a kincshez nyúlni és nem tehették tönkre művészi lehetőségeit, mint most, jött-ment kis filmfuserálók.

Nem is kell olyan messze múltba visszamenni. Itt volt nemrég bemutatott két amerikai filmje, amelyekben azonban újra összetalálkozott régi európai rendezőivel, Lubitschcsal és Buchovickijjel: a "Cárnő" és a "Végzet lánya". Ezek mutatták meg, hogy Pola Negri művészete nem hanyatlott semmit, amióta az Újvilágba került, hanem inkább gazdagodva és differenciálódva fejlődött tovább. Mert ezek a rendezők hozzá méltó nagy mesterek, akik ragyogó melódiákat, disszonanciákat és harmóniákat tudnak kizengetni abból az ezerhúrú hangszerből, amelynek Pola Negri a neve.

Az amerikai filmgyárak vezetői pedig, akik ilyen lelkiismeretlenül sáfárkodnak a karmaik közé kaparintott igaz értékekkel, ha már teljesen híjával vannak a művész ízlésnek, legalább üzleti szempontokból ne engedjék, hogy rendezőknek nevezett filmiparosok letördeljenek presztízsűkből. A nagyközönség nagyobbik fele nem érzi meg azt, hogy nem a színész, a Mariposa esetében például nem Pola Negri hibás, hanem a tehetségtelen és érzéketlen rendező. És könnyen arra a meggyőződésre juthat, hogy talán nem is fog sokat veszteni, ha a következő Pola Negri-filmet nem nézi meg.