Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 10. szám · / · A házasság "válsága"

A házasság "válsága"
VIII. (Schöpflin Aladár)

Az az intézmény, amely millió és millió embernek - mondhatni, az egész emberiségnek - a legbensőbb, tehát jó-érzésükre legfontosabb ügyeit akarja szabályozni, nem lehet abszolút értelemben jó, vagyis nem szabályozhatja ezeket az ügyeket úgy, hogy minden esetre, vagy akár az esetek túlnyomó számára is teljes boldogság és megnyugvás származzon belőle. Egy falu dolgait nem lehet úgy rendezni, hogy kivétel nélkül mindenki meg legyen elégedve és senki se érezze valamely érdekét sértettnek. Egy család dolgait sem tudja a legbölcsebb családfő sem úgy intézni, hogy panaszok ne származzanak belőle. Hát hogyne lennének panaszok a házasság ellen, amely a kultúra legszélesebb körében élő összes emberek mindennapi életére legfontosabb, legmélyebb intimitású életviszonyát köti bizonyos általános szabályokhoz? A dolgok természetéből kifolyólag egy ilyen nagy általánosságokra létesült intézmény csak általánosságokban lehet jó, az egyes esetek igen nagy számára nézve okvetlenül boldogtalanságot jelent. Mert semmiféle emberi viszony nem foglalható általános érvényű és mindenkit kielégítő szabályba.

Rossz ezért az intézmény? Csak annyiban rossz, amennyiben minden emberi intézmény az. Legfőbb hibája nem is belőle magából származik, hanem abból, hogy nem mindenki, aki házasságban él, alkalmas a házasságra, amint hogy nem minden hivatalnok alkalmas a hivatalnoki állapotra, nem minden kereskedő alkalmas a kereskedelemre és így tovább. Az én képzelődésem szerint minden emberi viszonylatban való elhelyezkedésre kell bizonyos arravaló tehetség. Van egy speciális mesteremberi, kereskedői, hivatalnoki tehetség s csak az találja meg boldogulását és megnyugvását a mesteremberi, kereskedői, hivatalnoki stb. állapotban, akiben ez a speciális tehetség megvan. Épp így van egy speciális férji és feleségi tehetség is, amely különböző emberekben különböző mértékben van meg. S ahogy nagyon sokan vannak, akik rávetődnek valamely pályára, holott nincs rávaló speciális tehetségük, még többen vannak, akik férjjé és feleséggé teszik magukat házasságra való tehetség nélkül. Ezekből lesznek aztán a házasság ellenségei és heves ostromlói, akik nem veszik észre, hogy ostromuk nem az intézménynek, hanem a saját balsikerüknek szól. Strindberg, akire legtöbbet szoktak hivatkozni a házasság-ellenesek, a tipikus házassági antitalentum. Nem volt benne egyike sem azoknak a tulajdonságoknak, amelyekkel tartós rokonszenvet tudott volna kelteni egy nőben. Nem volt benne élni-tudás, nem volt benne szeretet, különösen szeretet a nő iránt, mazochista volt, minden túlizgatott szexualitása mellett, vagy talán azért, nem tudta a nőt kielégíteni és a házasságot csupán szexuális viszonynak fogta fel. Őt csak arra lehet példának tekinteni, hogy a házasság nem mindenkinek való, de nem arra, hogy a házasság nem alkalmas intézmény.

Általában én azt hiszem, tévesztett úton járnak azok, akik a házasságot merőben szexuális kapcsolatnak tekintik. Szexuális kapcsolat lehet olyanok között is, akikben egyébként semmi emberi szimpátia nincs, holott a házasság lényege éppen az összes emberi szimpátiák kapcsolódása a szexuális kapcsolaton keresztül. Nietzsche azt mondja egy aforizmájában, hogy: ha házasodol, gondolj arra, hogy egy emberi lényt veszel magad mellé, akivel egy életen át együtt fogsz reggelizni, ebédelni és vacsorázni. Már most, ha ezzel a társaddal nem quadrál az erkölcsöd, műveltséged, érdeklődésed, életideálod, csak éppen a nyoszolyán tudsz - ha tudsz - vele harmonizálni, akkor hogy várhatsz boldogságot attól, hogy magadhoz kötöd a házasság társadalmilag megkötött formái között?

Mindezzel azt akarom mondani, hogy a hiba nem a házasságban van, hanem abban, hogy az emberek rosszul csinálják.

Arról a világ végéig lehetne vitatkozni, hogy az ember monogám vagy poligám állat-e. Ami a férfi-embert illeti, az alighanem úgy kezdi, hogy poligám, de úgy végzi, hogy örül, ha monogám tud lenni. A kérdésben fődolognak azt tartom, hogy a házasságban a dolog szexuális része idővel egyre jobban csökken fontosságban és a többi meglévő vagy meg nem lévő emberi kapcsolatok jutnak egyre jobban előtérbe. Aki csupán a szexualitást keresi benne, az ne házasodjon, hanem tartson szeretőt és váltogassa tetszése szerint.

A házasság nemcsak törvényesített szerelmi viszont jelent, hanem családot is. A végső konzumálást minden házasságnak a gyermek adja. A gyermektelen házasság csonka házasság, nem felel meg az intézmény igazi céljának, amely a fajfenntartásra irányul. Ma persze, az egymásnak gyermektelenséget fogadó jegyespárok korában, ezt a célt éppen a társadalom úgynevezett jobb rétegeiben igen sokszor elhomályosítják, ami az egész intézmény megbomlására vezet. Jól van, de tudnak-e helyette jobbat kitalálni? Amit eddig ajánlgattak, mint a szabad házasság, a határidőre kötött házasság, stb., az lehet hogy jó egyes speciális esetekre, de nem általánosítható az egész emberiségre. De mondvacsinált kitalálásokkal nem is lehet a dolgon segíteni éppúgy, ahogy nem lehet az eszperantóból az összes többi nyelveket kiküszöbölő valóságos világnyelvet csinálni. A házasság úgy lett, nem találták ki, együtt fejlődött az emberiséggel, egy emberi ösztönöktől és szükségletektől meghatározott történelmi folyamat eredménye. Hibái és bajai az emberi természet és a belőle alakult társadalmi szervezet hibáit tükrözik, nem az intézmény természetéből, hanem azokból a körülményekből folyó hibák, melyek közé az intézmény került. Leginkább abból folyó hibák, hogy az embereknek különös tehetségük van boldogtalanságot facsarni ki a legjobb dolgokból is.

Persze hogy korrektúrákra szorul a házasság is. Ezek azonban egy jobban berendezett társadalom, egy észszerűbb emberi élet korrektúrái. Ha - amit nem hiszek - az emberek valaha bölcsebbek lesznek és jobban fognak érteni az élés tudományához, akkor majd jobb lesz a házasság intézménye is. De házasság intézménye, valami formában, mindig lesz, amint hogy mindig volt. Olyan szükséges az emberi életben, hogy ha nem volna meg, akkor is már rég kitalálták volna.