Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 10. szám · / · A házasság "válsága"
Igazán nem tudom, minek köszönjem a Nyugat megtisztelő bizalmát, hogy a házasság problémájához én is hozzászóljak. Úgy szokás, hogy közéleti kérdés megvilágítására azokat szokták felkérni, akik a jelzett tárgyban járatosak; nem hinném, hogy e téren különösebb ismereteim volnának, hisz eddig csak egy házasságot kötöttem. Szakember tehát nem vagyok. Ezért csak egy lehetséges: nyilván mint okos emberhez fordultak hozzám. Viszont, ha okosnak tartott emberekhez egy bizonyos tárgyat illetően kérdést intéznek, ez azt jelenti, hogy a tárgy körül valami baj van. Csak ott igyekezünk egymás véleményét megtudni, ahol probléma kerül elénk. A napnyugta, a tenger, a fenyőerdő szépségeiről nem tartanak ankétot, mert szépségük, táj- vagy művészeti értékük nyilvánvaló.
Első eredmény: a házassággal baj van, mert másképp nem kérnék ki róla véleményüket.
De baj van-e valóban? A kérdés fölvetődése maga azt bizonyítja, hogy embertársaimnak legalább is egy töredéke úgy véli: igen.
Hát lássuk!
A házasság először is szentség. Mint ilyenről azonban nem nyilatkozom, mert nem vagyok egyházatya. Csak egy megjegyzésem van. Megalapítása óta nem változott s ez azt mutatja, jól van úgy, ahogy van. Sőt, olyan vallások, amelyek a házasságot a többnejűség rendszerében valósították meg, mint a mohamedanizmus, legújabban áttérnek az egynejű házasságra. Ez is azt bizonyítja, hogy a többnejűség rosszabb, mint az egynejűség. Vagyis szó sem lehet arról, hogy a többnejűségről kelljen nyilatkoznunk.
Az egynejű házasság, amelyet a továbbiakban röviden csak a házasságnak fogok nevezni, társadalmi intézmény s már csak azért is baj van vele, mert magával a társadalommal is baj van (lásd: Trianon, frank-ügy, angol sztrájk, gyarmati háború).
A házasság, társadalmilag, két különnemű embernek ösztön-, vagyon- és gyermek-közösségben együttélése.
A társadalom intézményeket akkor létesít, amikor azt tapasztalja, hogy tagjainak ösztöne bizonyos elkerülhetetlen közös feladatok megoldásával szemben közönyös vagy ellenséges vagy gyönge. A városok és falvak, telepek az éjjeli vacok problémáját oldották meg. A nemzet törvényei bizonyos egyforma sajátságokkal bíró egyedeket fognak egységbe s ezt az érzelmi egységet kiszélesítve az állam valósítja meg gyakorlatban. Ebből következik, hogy a házasságban közös feladatok vannak, amelyeknek megvalósításával szemben az egyén ösztöne közönyös vagy ellenséges vagy gyönge. Különnemű egyének ösztöne egymással szemben a természet parancsát képviseli: szaporodjatok! S ez a hatalmas ösztön, amely egymás felé hajtja a különneműeket, szerelemnek neveztetik a költők és az ösztönnek éppen hódolók által. Tőlük átvette a köztudat is ezt a kifejezést.
Íme, egyre több és több elem zsúfolódik a házasság fogalmába, amelyre vonatkozóan, ezek után, könnyű kérdést feladni, de nehéz felelni.
Az ösztön nem néz, nem taglal, az ösztön céltudatos, de vak erő s nem nehéz észrevenni, hogy a természet parancsát a felvett esetben teljesíteni igen kellemes érzéseket kelt az egyedben. E kellemes érzéseket, melyek részben fizikaiak, részben pszichikaiak, röviden kéjnek avagy gyönyörnek nevezik. Íme, megint egy új elem, amely ugyancsak vizsgálatra vár. (Megjegyzem, patologikus aberrációk, ez értekezés eminenter szociológiai jellegét és állagát tekintve, eleve kizárvák.)
A társadalom tehát a fent jelzett ösztönt akarja szabályozni. Az ösztön válogatás nélkül hajtja egymás felé a különnemű egyedeket, aminek frappáns példái láthatók a korzón szemezésekben, az aszfaltbetyárságban, a női kacérságban, a divat meztelenítő velleitásaiban, strandfürdőkben, a táncban, egyszóval mindazokon a helyeken, időkben és alkalmakkor, amelyek különnemű emberegyedeket hoznak össze. Az ösztön szabad gyakorlása nemcsak azért ütközik nehézségekbe, mert kibogozhatatlan s így káros összevisszaságot eredményezne, hanem azért is, mert a férfi ösztöne nem nézi a női ösztön beleegyezését, amely ha nem is monogám elutasító, de mindenesetre válogató! Ezért kell, hogy a házasulandó nő expressis verbis és előzetesen (utóbb könnyebb volna a végleges választás!) "igen"-t mondjon az előtt az állami funkcionárius előtt, aki e hajlandóságot jegyzőkönyvbe venni és nyilvántartani köteles.
Ez ösztön szabályozásának továbbá elsőrendű célja a gyermek biztonsága. (Új elem a fogalomban!) Az érintett összevisszaság feltételezett állapotában gyakran megtörténnék, hogy a keletkezett új egyedért a felelősséget senki sem akarná vállalni s így a zsenge egyed korai pusztulásnak lenne kitéve. Még a mai szabályozottság esetében is előfordul e felelősség elhárítása (lásd: válások, apasági keresetek, gyermekmenhelyek).
A férfi zabolátlan csókvágyát tehát fékezni és koncentrálni hivatott ez intézmény olyképp, hogy hűség-nek nevezett állandósággal kitartson egy nő mellett s apának vallja magát. A nő válogató csókvágyát pedig olyatén mód fékezi és koncentrálja, hogy hitves ura gyermekáldás esetén magát valóban és hátsó gondolat nélkül apának vallhassa csóktársával szemben, akit e viszonylatban anyának nevez a köznyelv.
A házasság tehát, e pontját tekintve, az ösztönt a tisztult szaporodás felé tereli. (Megvizsgálandó később: mily eredménnyel.)
Fordítsuk figyelmünket most a házasságban élők, úgynevezett házastársak különneműségére. A különneműséggel nemcsak külön testi struktúra (p. o. férfinél szakállnövés, nőnél elvétve; női idomok kerekdedsége, férfinél elvétve mint elhájosodás), hanem külön lelkiberendezés is van egybekötve. E meggondolásban pszichológiai problémává milyenül a kérdés. Tehát a házasságban nemcsak ösztön-, de lélek-közösség is kívántatik.
Harmadik és legszembeszökőbb közössége a házastársaknak a vagyont érinti. Vagyon azért szükségeltetik, mert már egyedi helyhez kötött lét is előrelátást jelent, hát még a kettős vagy többes lét. Megvizsgálandó itt, vajon a napszám és éhbér vagyonnak tekinthető-e, továbbá, ki gondoskodjék a vagyonról.
Gyermek-közösség. (Lásd: fentebb "ösztön" és "csókvágy" alatt passim).
E sokféle közösség gyakorlatba átvitele az ún. együttélés. ("Amelynek legalább is tűrhetőnek kell lenni." Protaxenes, lib. XX. c. I.)
*
Nézzük most már az egyes elemeket. Mit kell megvalósítani a házasságnak, mit valósít meg csakugyan?
Ad "szerelem". Mivel a "házasság" mellett tudunk "szerelmi házasság", "érdek-házasság", "házasság kíváncsiságból" stb. nevezetű féleségekről, már maga ez a tény jelzi, hogy mindjárt az első követelmény megvalósításánál nehézségek merülnek fel. A normál eset az, hogy férfiegyed megszeret egy női egyedet, feleségül veszi, ami után csakhamar már mint apa és anya állnak szemközt az Élet rejtélyével. Ezt a normálesetet nevezi a szakirodalom szerelmi házasságnak. Az érdek-házasságban az egyik egyed hideg számítással határozza el, hogy gyermekei vagy gyermeke apja, illetőleg anyja ez s ez lesz. Még szörnyűbb félesége az érdek-házasságnak, mikor utódok nem származnak. Ez a féleség az évjáradékos concubinatustól miben sem különbözik. A "házasság kíváncsiságból" akkor jelentkezik, amikor a csupán testi vágyra csökkent szerelem beteges méreteket öltve a csók pillanatjának tál-lencséjén elcseréli a jövendő szabad évei apai örökségét, miért is taglalása a teheráni kir. akadémia Értesítőjének tanúsága szerint inkább az orvostudományba való.
Maradjunk tehát a normál esetnél. Itt is mit tapasztalunk azonban. A szerelem elmúlik s a házasság megmarad. (Ritkább, bár a szakirodalomban többször előforduló eset az is, hogy a házasság törvényesen felbontatik s a szerelem megmarad; lásd: börtönbüntetésre ítélt egyénektől hirtelen válás stb.) Mi itt a teendő? A szerelem új tápot keres és, sajnos, mint az esetek többsége mutatja, talál. Kezdődik a "csalás"-nak, "felszarvazás"-nak, "félrelépés"-nek, néha "félremenetelés"-nek nevezett házasságon kívüli szerelem, amely, mint az a Flers és Caillavet szaktársak által feljegyzett frappáns esetekben látható, rengeteg bajt okoz. De itt figyelemmel kell lenni arra is, hogy a házastársak közt sokszor a lelki harmónia tökéletes s csak a kéjt kívánó és hoppon maradt ösztön néz más alkalmi vagy állandó társ után. Itt még több a baj, mert előbbi esetben a válásnak nevezett megoldás új házasságba rendezi a szerelmileg revoltált elemet s kezdheti az egészet újból.
Ad "gyermek". Jól vizsgálódva azt kell mondanunk, hogy a házasság a gyermek legfőbb érdeke, mert jövőjét biztosítja s kiegyensúlyozott férfiú és női vegyes nevelést kap. De! Ha, teszem, a családban nyomor van jelen, nem jobb-e kiemelni innen a gyermeket s esetleg egy gazdag nagybácsinál elhelyezni? Afölött sem döntött még a tapasztalat, hogy diszharmóniában élő házastársak légköréből ugyancsak nem jobb-e kiemelni a gyermeket avagy a közösség megszüntetésével egyedül az apára vagy egyedül az anyára bízni nevelését? Íme, az intézmény magában hordja itt azt a mérget, amellyel csak úgy lehet megmenteni, hogy megsemmisítjük magát az intézményt.
Ad "hűség". Megfigyelhető, hogy a legkicsapongóbb férjek szoktak a legféltékenyebbek lenni a talion-jogtól való nem alaptalan rettegésükben. Ám tudunk eseteket, amikor a hűtlenséget elnézi a szenvedő fél, sőt olyat is, amikor szorgalmazza. Quid nunc?
Ad "apa". Az apa a tekintély, a családfenntartó, a dolgozó, az intézkedő fél. S mint ilyen alkotmányosan egyedúr. De mit szóljunk az olyan házasságokhoz, amelyekben az apa züllött avagy pipogya fráter, felesége vagyonán élősködő here, papucshős (lucus a non lucendo)?
Ad "anya". S ha nem anya a női egyed? Ha természettől avagy elhatározásból meddő? A Capetowni Házasságboncoló Bizottság - kissé merészen - egyenesen értelmetlennek minősíti a házasság e változatát.
Ad "tereli" (lásd: tiszta szaporodás). Ha hiába tereli a lebírhatatlan ösztönt az intézmény a kívánt mederbe, mi a teendő? Intézményesítés intézményrombolással, házasságmentés válással? "Ignorabimus!" Eucletus, Carmen matrimoniale ac lugubre, v. 5.)
Ad "lélek-közösség". Afrika-utazók írják, hogy egyes majomfajták egynejűek, a hím rendszerint kutyába sem veszi a nőstényt s mégis a legtökéletesebb harmóniában ugrálnak ágról-ágra avagy bolhásszák egymást fészkükön. Az emberi társadalomban is gyakori az eset. S ezek közt találhatók a legharmonikusabb házasságok. Mert az is előfordul, hogy fizikailag teljes az összhang, viszont a házastársak jelleme, szokásai merő ellentét. Az ily élettársak folyton marakodnak, s mégis boldogok csókjukban. Állapotukat csak ez a paradoxon jellemezheti: mennyei pokol.
Ad "vagyon". S ha nincs? Ha mindent a nő keres meg, ha hozományából él az egész család? Ha ketten egyformáén vagyonosak vagy egyformán jólkeresők? Ez utóbbi az ideális állapot Sophonobius megállapítása szerint; ám a jeles szerző elmulasztja megállapítani, miként lenne általánosan biztosítható házastársak számára e kellemes s egyedül helyes állapot.
Ad "együttélés". Együttélésnek nevezhető-e az étkezés és nyugalom óráira csökkentett együttlét, amelyet a primitívebb néposztályok férfi-egyedei bepálinkázással és a feleség eldöngetésével szoktak bevezetni, amint azt a Macedón Néprajzi Társaság nagynevű elnökének kutatásai tanúsítják? Együttélés-e viszont a gazdagoknál tapasztalható együtt-ladikázás, -golfozás, -flörtölés, -táncolás, amikkel rogyásig gyúrt nappalok után éji nyugalomra elkülönözött appartementokba vonulnak külön-külön a házastársak? S ha még hozzávesszük, hogy a férfiú a klubban ebédel, a nő barátnőjénél, vajon nem az intermittáló "ágytól és asztaltól való különválás" frappáns esetével állunk-e szemben?
*
Hol keressük az orvosságot? A figyelmes szemlélő csakhamar észreveszi, hogy egyes házasságok válással végződnek. De viszont tagadhatatlan, hogy az elvált állapot körül is bajok vannak, mert a válás rendszerint a fentebb említett okok közül mindig csak egy-ért történik, s egyedül elméletben van meg az olyan válás, amely a közös életet tűrhetetlenné tevő okokat egyetemlegesen felölelő ok-komplexum alapján jön létre. A válásnál mindig hátrány háramlik valakire vagy valamire, hol a férjre, hol a nőre, hol mindkettőre, hol a gyermekekre, hol az érzékekre, hol az érzelemre s nem ritka esetben a dologban csaknem ártatlan szülőkre, ha például az elvált nő visszaköltözik leányszobájába gyermekeivel együtt. S továbbad! Válás után a szakirodalom tanúsága szerint új házasság következik és kezdődik minden elölről. Ismertem egy előkelő osztyák családból származó nőt, aki ötször vált el s hatszor lépett házasságra. Hat anyósa, hat apósa, fél-szotnya sógora s hadilétszámra emelt ezredet kitevő unoka-öccse-bátyja-huga-nénje van. Valóságos állam az államban. Mind róla beszél, mind ellene vagy vele konspirál, pörösködik, köszön vagy nem köszön neki... Szédítő még csak elgondolni is az összes lehetőségeket.
Csáléra nyomott tollam, összevissza motolláló agyam megáll a probléma megoldhatatlansága előtt. bevallom, erőm elégtelennek bizonyult a roppant feladat megoldására, amitől ezennel el is állok, de egyben örömmel és büszkén jelentem, hogy Siculiában végzett régészeti kutatásaim jeles eredményeként itt közreadhatom a nemes Confusius Paradoxa XII. századbeli kínai tudós általam felfedezett feljegyzéseit, amelyet VIII. Aggancs anderrai királynak e kiváló matrimoniografusa írt össze "A házasságról".
Íme a kézirat!
I. Ha házasodni akarsz, előbb végy házat, ráérsz utóbb keresni belevaló házastársat azok közül a nők közül, akiket szerettél, szeretsz vagy szeretni fogsz.
II. Ha szeretsz, csak a szerelemre gondolj, a többit elvégzi helyetted a társadalom és a természet.
III. Ha nem találod meg egy nőben az anyát, a társat, nappalod örömét és éjeid díszét, inkább magadat akaszd föl, de semmiesetre sem őt.
IV. Ha gyermeked van, ne feledd, hogy az ő érdeke előbbrevaló a magadénál, anyjáénál, a házasságnál, békédnél és mindennél, mert ő a jövő s a jelennek csak egy szent: a jövő megóvása.
V. Ha hű vagy, ne hencegj vele, nem a te érdemed, hanem az Ő tökéletességéé.
VI. Ha hűtlen vagy, gondolj Tantaluszra, s ess kétségbe vagy pukkadj meg a nevetéstől a világ tökéletlensége fölött, temperamentumod szerint.
VII. Nem az az apa, akinek gyermeke van, hanem az, akire tisztelettel néznek az - unokái.
VIII. Hagyd az anyai ösztönt szabadjára, mindig megtalálja a helyes utat, ha nem gáncsolja el a társadalom, amelyet végeredményben - ne feledd! - férfiak alkottak meg.
IX. Ne férfias jellemvonásaidat nőiesítsd a nőhöz, ne a nő nőiességét akard férfiassá acélozni, hanem minden csókodban, amellyel hozzá közeledsz, termékenyítő gondolat legyen s minden nagy gondolatod csókként szálljon édes pofijára. (sic!)
X. Ne pénzeteket, de szándékaitokat tartsátok közös kasszában.
XI. Csak akkor tudod meg, jól éltél-e együtt feleségeddel, ha késő öregségben együtt szunnyadtok át a halálba.
XII. S majd küldj e tárgyban kimerítő anzikszot a másvilágról.