Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 8. szám · / · Figyelő · / · Film-figyelő
Néhány esztendővel ezelőtt még nagyképűségnek tartották volna, ha valaki ilyen című könyvvel merészkedik a könyvpiacra.
Azóta mindnyájan tanúi lettünk a film formátkereső erőfeszítéseinek és a legszkeptikusabbak is elhallgattak és várakozó álláspontra helyezkedtek. Ma már senki sem tagadhatja, hogy nagy utat járt be a film rövid néhány évtizedes pályafutása alatt. Egyszerű kuriózumnak indult, aztán olcsó tömegszórakozássá lett és ma már az a becsvágy hevíti, hogy művészetté váljék. Még keresgél, még hamis utakon tévelyeg, de már tud magáról, már élvezi az erejét.
Amit eddig elért, azt úgyszólván ösztönösen érte el, minden külső segítség nélkül. A hivatalos esztétika sokáig nem akart tudomást venni róla és csak ha idegen formák külsőségeit vette kölcsön, csak akkor vetett oda neki félvállról egy-két barátságos szót. Aztán egyszerre észbekapott, hogy még le talál késni valahonnét és néhány esztendő óta egymásután jelennek meg a külföldi könyvpiacokon a filmmel foglalkozók komolynál-komolyabb tanulmányok.
A mi irodalmunkban még mindig mostohagyerek a film. Mi mindeddig részvétlenül néztük az új művészet vajúdását. Balázs Béla szép könyve a finomérzésű praktikus filmember sokszor mélyrevilágító, de mégis csak lazán összefűzött reflexióinak gyűjteménye volt csupán. És Hevesy Iván az első a magyar irodalomban, aki a filmmel kapcsolatos kérdéskomplexum szisztematikus feldolgozását tűzte ki feladatául. Az úttörés dicsőségét nem lehet tőle elvitatni.
Ő maga is teljes tudatában van a vállalt feladat nagyszerűségének és fontosságának. Lelkesen, szép lendülettel fog neki a munkának és valósággal hátborzongató, amit könyvének első fejezetében mond:
"Az utolsó, talán soha vissza nem hozható alkalmat nyújtja a mai pillanat arra, hogy az új művészeti műfaj keletkezését gyökerében figyelhessük meg."
"Ilyen probléma megoldására talán nem fog még egyszer alkalom kínálkozni a kultúra és a művészet történetében."
"Az összes többi művészet keletkezése az őstörténet homályában vesz el... Úgy látszott, hogy a kifejezési formák száma a görög drámával lezáródott..." ...míg aztán "az új műfajlehetőséget hirtelenül és váratlanul meg nem hozta a 19-ik század fordulója."
Új művészet születik, új forma: éppen olyan jelentőséges és éppen olyan autonóm területe a nagy művészetbirodalomnak, mint bármelyik eddigi önálló forma. És mi, ennek a születési processusnak tanúi, kortársai vagyunk.
Hevesy érezi ezt és van bátorsága rá, hogy határozottan ki is mondja. Ma még szükség van erre a bátorságra, mert ma még sokan vannak a félénkek, a közömbösek és a bizonytalanok. Hevesy könyvének ez a bátorság a legszebb erénye.
Valami új is születik; valami, ami mélyen és gyökeresen új: új test, nemcsak új köntös. Borzongó áhítattal és türelmetlen szívdobogással várjuk világrajöttét.
De honnét tudjuk, hogy sohase látottan új lesz, ami még meg se született?
Egy gép új kifejezési lehetőségeket bukkantott fel a világra: ennyi az egész. Ezek a lehetőségek fölvetették a feladatot és ezt a feladatot nem ejtheti el többé az emberiség. De ki tudja mikorra szervesednek anyaggá ezek a gépi lehetőségek, éltető szubsztrátumává a művész formáló akaratának?
Ki tudja? Hisz ennek a folyamatnak nincsen ideje.
De lehet-e előre törvényt szabni egy még csak születendő új életnek? Egy új életnek, amely úgyis csak a saját törvényeinek fog engedelmeskedni? Lehet-e már ma megírni a filmjáték esztétikáját?
Az esztétika normatív tudomány, parancsokat osztó tudomány. De lehet-e parancsokat osztani valakinek, aki még nincsen? Lehet-e formát előlegezni a még formátlan vajúdásnak? Lehet-e az intellektus laboratóriumában előállítani valamit, ami úgy pattanik ki, mint bimbóból a virág?
Igen: magunknak is az a hitünk, hogy valami rendkívüli van törtében: hogy egy gép mechanikus lehetőségei szerves anyaggá fognak lelkesedni és hogy ez az anyag művész kezébe kerülvén, meg fogja teremteni az Új Formát.
De mikor lesz ez? Talán még ma, talán holnap, talán ötven év múlva?! Ennek a folyamatnak nincsen ideje.
Annyi azonban bizonyos, hogy most, ebben a percben még nem született meg; hogy ma még a gép mechanikus lehetőségei parancsolnak. Pedig akkor az Új Forma fog parancsolni a gépnek.
Az új forma ma még a bizonytalanban talajtkereső erőfeszítés; ma még homályos, távoli vízió, amit költők türelmetlen vágyakozása idézget.
Az új forma ma még nem a tudósé.
Hevesy Iván mégis egy egész fejezetet ír könyvében a filmjáték formájáról, mint valami már meglévőről és ezt a meglévőt ezekben a szavakban foglalja össze:
"A filmjáték formája előadásmódjában epikus, regényszerű, hatóelemeiben konkrét történést adó, tehát színpadszerű, konstrukciójában pedig a térben és időben szabadon mozgó genetikus folytonosságnak, ennek az epikus jellegnek és a színpadszerű, lezárást követelő befejező kompozíciónak szintézise valósul meg."
Vajon ez az Új, az a Soha-nem-volt, amire évezredekig kellett várakoznia az emberiségnek? Ez az epikus és regényszerű színpadszerűség, ez a genetikus folytonosság és a többi?
Hevesy Iván nagyon jól tudja, hogy nem írhatta meg a filmjáték esztétikáját. Néhol egy-egy megbizonytalanodása, egy-egy váratlanul meglelkesedő mondata határozottan elárulja ezt. És mi egész könyvében ezeket a mondatait tartjuk a legtöbbre.
Hevesy Iván nem írta meg a filmjáték esztétikáját. De akkor hát mit művelt?
Hasznos és érdemes dolgot.
Az egész világon gigantikus műhelyi munka folyik. Legtöbbnyire iparszerűen: pénzkeresési és nem művészi célzattal.
Mégis - lassan és türelmesen, de szinte végzetszerű rendeltetéssel - a Cél felé halad ez a munka is. A Cél, a rendeltetésszerű nagy Cél a gépi lehetőségeknek anyaggá szervesedése. Ezt Hevesy Iván is tudja.
És azt is tudja, hogy ma még nem lehet egyebet tenni annak, aki munkájának értelmét gyakorlati eredményekben valósítva akarja látni -, nem lehet mást tenni, mint pontos katalógusba összegyűjteni ezeket a gépi lehetőségeket. És nem lehet többet tenni, minthogy megkíséreljük ezeket a lehetőségeket az általános esztétika szabályaival életté élesztgetni.
Hevesy Iván lehető teljességgel elvégezte ezt a munkát. Könyve érdekes és élvezetes olvasmány, kitűnően alkalmas arra, hogy szélesebb rétegek figyelmét felhívja a film magasabb régióiba törő erőfeszítéseire. De elsősorban - és ez a legtöbb érdeme -: kitűnő kézikönyv a praktikus filmember számára és egyetlen filmdramaturg könyvtárából se szabadna hiányoznia.
Csodára pedig várunk tovább - türelmesen vagy türelmetlenül - ki-ki a maga temperamentuma szerint.