Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 8. szám · / · Figyelő · / · Szinházi Figyelő

Alkalay Ödön: Karl Zuckmayer: A víg szőlőhegy
A Raimund-színház előadása

A darab tárgya: rajnamelléki erkölcsök, rajnamelléki emberfaj s ennek életmódja, szokásai, világérzése, szerelmi élete, - széles, kényelmes festmény a naturalizmus modorában, s mint minden színpadi festmény, alapjában hatástalan. A 90-es évek naturalizmusa nem csupán forma volt, hanem hangulat is, s az új ebben a darabban: a megváltozott hangulat. A darabból a széles, kényelmes éldegélésnek, az evés, ivás, tánc, dalolás, verekedés és szeretkezésének merőben állati öröme hangzik ki. Míg a 90-es évek naturalizmusa a hétköznapi élet minden árnyoldalát ijesztő élességgel emelte ki, az új naturalizmus megszépíti és dicsőíti a hétköznapi életet. A berlini nézőközönség ujjongása ennek az új hangulatnak szólt. Bécsben a darab kevésbé tetszett.

Gundeloch, a gazdag bortermelő, fél birtokát el akarja adni a legtöbbet ígérőnek, hogy egy kis vagyont biztosítson magának, amelyből megélhet, másik felét pedig lányának, Klárcsinak, hozományul szánja. A második felvonás nem egyéb egy lakoma ecsetelésénél, melyet Gundeloch barátainak, ismerőseinek s az árverésen érdekelteknek ad. Sokat isznak, egy vendéglős elbeszéli, milyen csodálatos nyalánkságokat fog készíteni a disznóból, melyet éppen levág, körülményesen megtárgyalják, milyen dalt énekeljenek, a 70-es háború hadastyánai felvonulnak (az új hadastyánoknak nincs becsületük: az utolsó háborúban mindenki részt vehetett) s uszító dalt énekelnek a zsidók ellen, hogy a zsidó borkereskedőket bosszantsák, nem rosszakaratból, hanem csak tréfából. A bor mámorában kitudódnak személyes vetélkedések, verekedés támad és Gundeloch szőlősgazda bizonyul a legerősebbnek; sorban kidobja a verekedőket s ezért a hatóság, egy jelenlévő rendőrtisztviselő képében, elismerését fejezi ki neki, A verekedés alatt a két zsidó a söntés mellé bújt. Mindez széles, kényelmes, körülményes ecsetelése egy dőzsölésnek, tivornyának és verekedésnek, - ónémet, németalföldi, renaissance-kori, önmagából fakadó ujjongó öröm.

Noha ez az ábrázolás költői szempontból értékes, a színpadról kevéssé hat. Hatásos ellenben a hímecskék és nősténykék naiv, gátoltan szerelmi életének ábrázolása, - s hogy vajon ez a rajnamelléki erkölcsökre jellemző-e, afelett most dühöng a vita.

Gundeloch gazda leányát csak ahhoz a férfihoz akarja adni, akitől áldott állapotba kerül, mert a házasság gyermekek nélkül mit sem ér, azt a maga bőrén tapasztalta. Leánya, Klárcsi, házasságon kívüli, örökbefogadott gyermek. Klárcsi egy művelt emberrel, egy bizonyos doktor Clusius-szal szűri össze a levet, nem mintha szeretné, vagy legalább tetszenék neki, hanem csak éppen, mert egy mulatságon likőrrel kínálta meg és nagyon ostromolta őt. A doktor úr nagyon szeretné a hozományt és minden tőle telhetőt elkövet, hogy a kikötést teljesítse. De a lánynak többé nem kell s Klárcsi, mint egy barátnőjének elbeszéli, nagyon vigyáz, nehogy teherbe essék, s különben is a művelt úrnak - amit szintén barátnőjének beszél el - nincs sok tehetsége a gyermeknemzésre. A lány egy másik férfi iránt érdeklődik, egy izmos hajós iránt s nagyon szeretné a szerelmet vele megkóstolni. De Clusius úr éjjel-nappal leskelődik utána; s hogy időt nyerjen a másik férfi számára, úgy tesz, mintha a célt már elérték volna s áldott állapotban lenne. A hajós megtudja, hogy Klárcsi Clusius-szal szinte már el van jegyezve s a második felvonás általános verekedésében derekasan elpáholja a doktor urat.

A harmadik felvonásban, a dáridó utáni reggel a párocskák általános lugasba vonulása következik: Gundeloch gazdasszonyával, Klárcsi a hajóssal, Clusius a vendéglős lányával, egy zsidó borutazó egy szőlősgazda lányával, - Clusius úr pedig ittas és okád. A párocskákból jegyesek lesznek, s Gundeloch lemond az árverezésről, mert el akarja venni gazdasszonyát. Klárcsi megkapja hajósát (talán már teherben is van tőle?), Clusius pedig a másik szőlősgazda leányát.

Csak éppen hogy a néző előtt Klárcsinak s a többi személyeknek vidám próbálkozásai s össze-vissza szeretkezései nem tűnnek oly ártatlanoknak, mint a többi rajnamenti szokások.

(Wien)