Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 8. szám · / · Barta Lajos: A Mars-repülő
Az asszonyt Nimfá-nak hívták. Így nevezték őt el, mert a vízitündérekről való elképzeléseket idézett föl. Hosszú lábainak arányos elnyúltsága nem a járó gépre, hanem uszonyok után kívánkozó sellőlábakra emlékeztetett. Nimfának is volt ágyéka, méhe, csípője, tompora, keble, de úgy látszott: hogy kék kövekkel néz. Márványszerű homlok alatt ült ez a két kék kő. Hogy ez a két kő szem volt, hogy ezekkel látott és hogy ez a látás az élettevékenységek hosszú sorához igazodott, majdnem hihetetlennek tűnt. De ez így volt nemcsak Nimfánál, de mindazoknál a gazdag nőknél, akiknek a gépi civilizáció a maga áldásait osztogatta. Kristályszemükkel, virágszerű arcukkal, divatba belestilizálva, kételyt támasztottak maguk iránt, hogy vajon csakugyan húsból vannak-e? Mert úgy látszott, mintha valamely kirakatból jöttek volna ki valamely világváros forgalomtól részeg belvárosi áruutcájában.
Ezek a bábuszerű nők, akik amellett föl voltak szerelve célszerű műveltséggel is, kellettek a technikai civilizációval azonosult férfiaknak. Díszre és kéjre kellettek nekik ezek az eleven babák, akik járni, beszélni és gondolkodni tudtak...
Az Emberiség egy része még mindig nem tudott kijózanodni abból a mámorosságból, melyet a gépi civilizáció szertelensége az emberi idegekben támasztott. Ez a mámor úgy éreztette a dolgokat, mintha az ember együtt nőtt volna meg azzal a civilizációval, melyet a gépek beiktatásával elindított. Pedig ez a civilizáció túlnőtt rajta és olyan gigantikus erőakaratokkal volt tele, amelyeket ember előre elképzelni sem tudott volna. Mert a gépek eleven erők világszervezetévé lettek és olyan erőakaratok nőttek ebből a gépi civilizációból, hogy az ember végigkövetni, átfogni sem tudta ezeket az erőket, melyek szüntelenül dolgoztak és olyan méretektől voltak telítve, mintha csillagokat mozgató elemiségek lennének... Ennek a civilizációnak belső konvulzói folytán 1914-től 1918-ig tízmillió ember megölte egymást. De ez a jelenség is csak sejtetni tudta azoknak az erőknek a szertelenségét, melyek ezt a civilizációt mozgásban tartják. Mert ez a civilizáció egyszerűen lenyelte és el akarta emészteni ezt a tízmillió halottat is anélkül, hogy saját állományában valami változás történhessék.
Voltak, akik tudták, hogy föl van adva a kérdés: az ember irányítja-e még a maga civilizációját, vagy az általa elindított, rajta túlnőtt civilizáció cibálja és rángatja-e az embert: Sokan megrémülve attól, hogy műveltségük mesterkélt nyugalmát valami halomba dönthetné a kérdés megválaszolása nélkül, jártak-keltek a technikai civilizáció meglévő világában, mintha maguk választották volna legkellemesebb otthonul. De mintha a világ összes gyárainak döngésére és üvöltésére, az összes gépek zakatoló apokalipszisére lett volna szükség, hogy elnyomja a meghasonlás jajkiáltását...
Rogan mérnök azonban egy más típust jelentett. Ő azoknak egyike volt, akik a kétségbeesésből új filozófiát kovácsoltak ki maguknak és elhelyezkedtek a technikai civilizáció megállíthatatlan továbbdagadásának hullámvonalán. Abból, ami öngyilkosságra hangolhatott volna milliókat: a kedvnek és lendületnek fékezhetetlenségét merítették ezek az emberek. Ha a technikai civilizáció a maga őrjöngő nagyszerűségében egy óriási, kihegyezett csavarmenetet mutatott, mely irdatlan méreteivel föl nem tartóztathatóan fúrta magát a világba, akkor Rogan és az ő fajtájabeli emberek valósággal meghosszabbítói, kilövellései voltak e világcsavar csúcsának. Mi csodálnivaló lett volna hát azon, ha Rogan onnan, erről a csúcsról, a Marsba készült fölnyilallni?
Másnap délelőtt kellett Rogannak a próbafölszállást megtartania, melyhez minden készen állt. Semmi tennivaló nem volt már hátra, ami a gépet és a repülést illette. Bár az igazi elutazás azontúl három nappal fog csak megtörténni, minden földi dolgát is elintézte, lezárta már Rogan. Ez a négy nap így volt beosztva: ma éjszaka együtt lesz Nimfával. De ez nem lesz utolsó testi elbúcsúzása! Holnap délelőtt a közönség előtt megtartja a próbafölszállást. Ez az éjszaka is együtt lesz Nimfával, bár fáradt lesz, de szertelen izgalmainak a visszaérkezés után nem lehet más emberi levezetése. Nélkülözhetetlen szüksége lesz az asszonyra! A próbarepülés utáni napon rendelkezésére fog még egyszer állni az újságíróknak. Aztán elbúcsúzik minden embertől, még Nimfától is és a két utolsó napot visszavonultságban, teljes egyedüllétben fogja tölteni, hogy idegei teljesen nyugodtak legyenek, amikor elindul.
Ezen az éjszakán bírta is Nimfát, aki átengedte magát neki. Az asszony megtette ezt, mert látta, hogy Rogan természetesnek és elkerülhetetlennek látja testi elbúcsúzásukat. Látta, hogy ebben szépség is van, de amellett még másvalami is. Sohasem érezte még olyan tisztán, hogy célszerűség van abban, ha Rogan őt elveszi magának. Volt idő, amikor elvétetése édes zuhanás volt a gyönyörbe. De ez már nem volt nála így!
Lealázottságnak és arculcsapásnak tartotta azt a célszerűséget, mely ebben a mostani találkozásukban Rogan részéről volt. Meg kellett most éreznie felhasználtságát; mert már hosszabb ideje különös dolgok mentek benne végbe.
Nem adta föl végleg azt a reményt sem, hogy Rogan mégsem fog a Marsba szállni. Harcolni akart tovább is azért, hogy Rogan itt maradjon számára. Akármilyen pusztító hatásúak voltak is a Rogannal ezért folytatott harc alatt szerzett fölismerései, mégis itt akarta őt tartani, mert ebben még mindig több kilátás lehetett, mintha eddigi életét úgy számítolja le, amilyen világításban most látta.
Kénytelen volt engedni! Nem tagadhatta meg magát Rogantól. Viszonzás nélkül adta át magát neki; hagyta, hogy az örömet csináljon magának testéből. Közben az őrület szorongatta. Hány napja volt még? Három nap és elhagyatva, mindenből kivetkőzve fog itt állni a világon!... Talán azt kellett volna mondania:
- Menj! Nem! Nem akarom!
De akkor azonnal föltárul köztük a szakadék és eldől a sorsa. Ismerte az utóbbi időkből ennek a férfinak nézeteit. Milyen megrendíthetetlen nézetek voltak és milyen összehozhatatlanul ellenkeztek az övéivel!... Talán mégsem kellene várnia tovább és már most fölidézni azt a szakítást, melyet Rogan kételyek nélkül fog végrehajtani három nap múltán. Már tudta, hogy kételyek nélkül fogja végrehajtani!...
Hogyan utálta magát, mialatt átengedte magát a férfinak, akivel olyan zavartalanul szerették egymást azelőtt való időkben! Tudta magáról, hogy azért kell most ennek a férfinak, mert holnap megtartja a próbafölszállást és azt akarja, hogy az idegei nyugodtak és vérkeringése sima legyen!
De aztán Rogan másodszor is közeledett hozzá, hogy birtokba vegye. Nimfa most már nem tudta, hogy mit csinál, csak kiugrott az ágyból:
- Nem! Ez gyalázat! - kiáltotta végtelen fölindulásban.
Egész testében reszketett és a könnyek kidőltek eltorzult arcából.
Rogan káprázva nézte ezt a meztelen, vonagló testet, melyet egyébként olyan jól ismert szépségében. Sok minden történt közöttük az utóbbi hónapokban, de lénye áthatolhatatlan volt azon jelenségek számára, melyekkel Nimfa meglepte. Mint vashomlokról pattant le róla minden és ő maradt az, aminek és akinek a technikai civilizáció által meghatározva volt.
Nézte ezt a húst, amely oly titokzatos volt a kéjben és most egészen más titokzatosságában jelentkezett.
- Nem; nem tudlak megérteni! - mondta és ez igaz volt. Érthetetlen volt számára minden, ami ebből az asszonyból jött, mióta emberré kezdett lenni.
De a szakadék most már egészen föltátotta magát köztük a váratlanság erejével. A harc ki volt élezve és nem ismert többé elnézést.