Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 8. szám · / · Barta Lajos: A Mars-repülő

Barta Lajos: A Mars-repülő
regény (1. közlemény)
1.

A ROGANUS már indulásra készen állott. 1935. május 19-ét írták; holnap kellett Rogan mérnöknek megtartania az ünnepélyes próbaszállítást a vondobinai repülő-stadionról és a rákövetkező harmadik napon 1935 május 23-án volt végleg a MARS-ba indulandó. Az egész világ kimondhatatlan izgalommal várta ezt a pillanatot. A világtermelés mint valami csodálatos szülést hömpölyögtette magában ezt az eseményt. A világlapok legnagyobbika így jellemezte a nagy technikai cselekedetet: "Még néhány nap és az emberiség egy nagyszerű technikai és szellemi expozícióval fölnyilall a Marshoz. A technikai civilizáció csodálatos potenciái által magától értetődővé válik, ami lehetetlennek látszott, mert van egy héroszunk, aki tiszta kifejeződése technikai civilizációnk értelmének."

A ROGANUS külön erre a célra épített hangárban állt az Európai Fémtröszt, röviden EFTER vondobinai telepén. Várszerű magas kőfalak vették az EFTER telepét körül, mely a különböző alakú gyártási épületek valóságos gigantizmusát mutatta. Amióta a tröszt az új fémet, a ROGANUM-ot gyártotta, külön, katonaságszerű gyárőrsége volt. 1930-ban sikerült előállítani Rogan mérnöknek a Roganumot; 1931-ben léptek az új fémmel a nyilvánosság elé. 1934-ben kezdték építeni a ROGANUS-t és 1935. május 23-a volt a Marsba való fölrepülés napja.

Vagy nyolc négyszögkilométer területen nyúlt el az EFTER a síkságon, mely a nagy világváros, Vondobina mögött elterült. A negyedik oldalon, ahol a telep falait, magas kőlépcsőzetei, dokkját, tárházait és emeletes daruit a nagy folyam haragos ezüstje mosta, a kőfalakat erősen szögecselt tolható vaskapuk pótolták. Ezek a kapuk kerekeiken jobbra és balra voltak gördíthetők és annyit nyitottak ki mindig a falból, amennyire éppen szükség volt. Összességükben ezek a kapuk egyetlen erős vasfallá alakultak.

A folyam túlsó felén emelkedett a Joglina hegyvonulat. Történelmiség áradt a hegyekről, mert tudott dolog volt, hogy azokon a lejtőkön sokáig élt a réz- és bronzkorszakbeli ember. Most is gyártottak a hegyek tövén; mindenféle alakú óriás tölcsérek, hengerek, hutás formák, süvegszerű tömbök közül füstök főttek és dagadtak magas kéményekből az ég felé a hegyek sötét falai alatt. Borús napokon, mikor a gyártelepek odaát vajúdó füstökbe burkolództak, miket felülről a terhes párák súlya nyomott, mintha valami világkeletkezés főtt volna ott a jóslatos ég alatt... Vondobina régi gyárvárosa feküdt ott a hegyek alatt.

Az új gyárváros kijött ide, a folyam másik partjára, az egyenes földekre; fölzabálta a mezők zöldjét avval a megállíthatatlan és telhetetlen éhséggel, mellyel a technikaiság utat és teret tör magának, Vasból, acélból, kőből, téglából való világ terült el itt az egykor gyepes mezőkön és az iparvasutak számtalan kanyargással és kereszteződéssel egy száraz, kemény, épített világban vonalazódtak el itt az új gyárvárosban, Vondobina mögött. Fák és bokrok, növények és dudvák helyett, melyek sajtcsatornáikon át a természeti élést hordozzák nedveikben, valamely műélet, valamely műkeletkezés volt itt állandóan árukat, gyártmányokat szülő. Mialatt az örök teremtettség éjszakánként szelíd csillagokkal gyújtotta ki magát a Végtelenben, ez a mű-keletkezés, ez a gyártás, vöröslő ablakok pokolias tüzével jelezte hefaistosi lélegzetvételét. A nappal a gyártás százféle fajtájának megfelelően alakult épületeket mutatott; a termelőhelyeket, melyek azáltal, hogy a célszerűségnek megfelelő formákat vették föl, egyben megszülték a szépségüket is. Éjjel a cél és forma egymásratalálásából született szépség a homályba merült és a nagy, rejtelmes tömbökké mosódott gyárak titokzatosan nagyszerű szülés konok boszorkánykonyháinak látszottak.

Itt, az új gyárvárosban, különösen alakított tetők, hengerek, kúpok retorták, szabadon álló párlókazánok, kémények, magas csatornák, villamos oszlopok és szerelések közt; a gyártási termek, gépek, tűzkazánok, szerszámok, dinamók, turbinák, vonatok közt; az üzemi irodák hevében, a mérnöki irodák izgalmaiban, a laboratóriumok miszticizmusában különböző lüktetésekben, mozgásokban és hangnemekben volt jelen a világtermés láza, mely állandóan 40 fokot mutatott.

De ha ez így volt idekünn a termelésben, mi történt odabenn Vondobinában? Benn, a négymilliós városban, ahol ennek a termelésnek az értelmi kiindulása, kereskedelmi és forgalmi fölülépítménye volt? A termelés mint akarat, az eladás és a szállítás mint lebonyolítás, itt nyüzsgött és özönlött számtalan irodán és üzleten keresztül, mialatt a bankok, mint a termelés tüzes mirigyei és az eladás műveleteinek tekervényes és lázas bélcsatornái állandó túldolgozottságban izzottak. Micsoda örvény nyílt ki ott azáltal, hogy termelés, eladás, szállítás magukba ragadva tartották, forgatták és kavarták az Emberiség szerves szellemiségét, a kultúrát is. Olyan egymásba kevert, olyan egymáson szünet nélkül keresztülvillódzó szertelen tünemény volt ez, mint őskori méretű, hegyszerű hatalmas állatok birkózó hentergése, amelyben sohasem tudni, melyik van fölül, melyik alul? Ám a szívetmarkoló kétely közepette esténként nyolc órakor szabályszerűen megszólalt Vondobinában a két nagy operaház zenekara és mialatt a négymilliós város egy többszáz méter magas rőtszínű és lihegő búrának fénylő ködében állt és magas párkányzatain a villamos reklámok izzó folyamai folytak el, az emberi lét ezt az el nem döntött birkózást szépséggé hegedülte és fújta a rivaldák alatt száz és száz hegedű, trombita, síp és fuvola.

Az EFTER telepének hangárjában állt a ROGANUS, mellyel Rogan mérnök a Marsba készült felrepülni. A ROGANUS-nak ez a háza olyan volt, mint amilyenek hangárok lenni szoktak. Nem volt rajta semmi különös; tetője halk íveléssel esett a középről kétfelé, egész külső felülete hullámos fémanyaggal volt borítva. A hangárnak külön őrsége volt azonkívül erős vaskerítés tette megközelíthetetlenné. A hangár falának azonkívül erős vaskerítés tette megközelíthetetlenné. A hangár falának érintése életveszélyes volt. De ha őrség, vaskerítés, életveszélyesség felmondta volna a szolgálatot, ott volt még a vészharang-készülék. A hangár felületének, ajtajának, zárjának bárhol való érintése a jelzőharang-készülékek olyan erős üzemét hozta mozgásba, hogy az egész gyártelep azonnal alarmba állt. A ROGANUS-t nem lehetett megközelíteni! A vészharang-berendezés Rogan mérnök vondobiniai lakásába is be volt kapcsolva. Csak ő tudta, hogyan lehet a vészharangoknak ezt az egymást túlharangozó zenekarát kikapcsolni. Csak ha ő nyitotta ki a hangár kapuját, hallgatott a vészzenekar, mely különben egymást túlrivalló harangzúgásokkal kongatta bele a világba: "Segítség! A ROGANUS-t bántani akarják!"

Az a szürke hangár valahogyan egy hosszú fejlődésnek a csúcspontját zárta magába. A technikai civilizáció, mely az ősember első kőhajító szerszámával kezdődött, elérkezett évezredek multán a maga metafizikájához. Ahogyan évmilliók múltán a sejt fejlődésének magas fokán egyszer csak megjelent az élő lényben az agyvelő, úgy jelent meg a technikai civilizáció huszadik századának harmadik tizedén a nagy világháború fölmérhetetlensége után: a ROGANUS és az ember, aki a Marsba fog repülni 1935. május 23-án délelőtt tizenegy órakor. Ezért ujjongott minden nagy gépüzem San-Franciskóban vagy Párizsban, Yokohamában vagy Budapesten, Kalkuttában, Glasgowban vagy Berlinben.