Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 7. szám · / · Figyelő · / · Zenei Figyelő
Révai kiadás
Mint előszavában vallja, Molnár Antal azért látta szükségesnek új munkája kiadását, "mert közönségünk tájékozatlan a zeneművészet fejlődése tekintetében." Azonban többet is, kevesebbet is ad annál, mint amit ezek után várna az ember, - mindenesetre mást. Tehát nem "az új zene" kényelmes esztétikai vademecumát, nem osztályozó, regisztráló Baedekerét az újabb zenealkotási mozgalmaknak, hanem inkább eszmei konglomerátumot, amelynek legbelső magva egy etikus gondolat; az egyénnek, a nemzetnek, az emberiségnek bukásból való fölemeltetése - az új művészet által. Molnár egyike azoknak a fiatalabb muzsikusainknak, akik átélték, sőt megvívni segítették azt a küzdelmet, amely a háború előtti évtizedben a modern magyar zenei áramlatok körül zajlott a koncerttermekben s a sajtó hasábjain. Egy ideig közvetlen munkatársa volt Bartók és Kodály népdalgyűjtési akciójának s tagja a Waldbauer-vonósnégyesnek, amely különös hivatottsággal és programszerű következetességgel vette ki részét az úttörő munkából. A tizenöt-húsz év előtt ringatott bölcsőből nem várt hamarsággal vállasodott ki az ősnépi talajon nevelkedett modern magyar zene izmos Herkulese s az egész világ esztétikai érdeklődése kíséri ma már két reprezentáns zeneköltőnk minden új megnyilatkozását. De azért itthon még mindig propagandára szorul Bartók és Kodály iránya. Ezt jól érzi Molnár és vállalja is a propaganda feladatát. Nem az öntetszelgő sovinizmus pufogó frázisaival hirdeti a magyar zenei újjászületés kimagasló jelentőségét, hanem a képzett kultúrfilozófus ismeretelméleti fölkészültségével állítja föl a kritikai gondolatsort, amelynek végső fokán Bartókot és Kodályt, de kivált az előbbit, az őket megillető piedesztálra állítja. A külföldi kortársak közül főleg Schönberg, Stravinsky és Honegger művészetét világítja meg az etika-esztétikai világszemlélet reflektorával.
A könyv nyilvánvalóan inkább szubjektív teljességre, mint objektív rendszerességre törekszik. Molnár egész felfogását, előadó tónusát a keresetlen, néha különcködéssel határos őszinteség jellemzi. Vannak fölösleges elkalandozásai, vannak kikerülhető egyenetlenségei, de ezekért bőven kárpótol a tisztán zenei vonatkozású fejezetek kulturált ízlésű, jófülű, biztos ítéletű muzsikus egészséges tisztánlátása.