Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 7. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő
Korunk nagy írói közül Wells tekintete irányul legállandóbban a jövőre. Talán ez az állandó jövőbenézés az a szempont, melyből egész munkássága legegységesebben látszik. Történelmi műveiben megrajzolja az emberiség fejlődését máig, tehát addig a fokig, ahonnan kezdve - szerinte - a magára és hivatására ráeszmélt emberiségnek tervszerűen, tudatosan kell kialakítania jövőjét. Régebbi fantasztikus regényei voltaképpen utópiák, kísérleti regények, párhuzamos megoldásai az alapkérdésnek: honnan változik meg az emberi élet, ha valamely tényezője (pl. tápláléka, s ennek következtében testi nagysága) megváltozik. Újabb társadalmi regényeiben az új embertípusok érdeklik, a jövő társadalmának előkészítői; s az új emberi viszonylatok: ennek a társadalomnak összetartó erői (nő és férfi "szenvedélyes barátsága", szülő és gyermek szellemi érdeklődésen alapuló fokozott szeretete stb.). A fantasztikum - Wellsnél alapjában mindig igen logikus gondolatsor, "oly őrület, amelyben rendszer van" - ez újabb regényeiből sem tűnt el teljesen, csak áthelyeződött a külső életből a lélekre.
Új regényének címalakja Albert Preemby, a jelentéktelen kis kékszemű ifjú, kiben gyakorlati foglalkozása ellenére (házügynök) van valami álmodozó, egy kis tengeri fürdőben összeakad a pár évvel idősebb, energikus Christina Hossett-tel s a lány rövid, de heves ostrom után megkéri az ifjút. Így lesz Albert Preemby váratlanul s szinte akaratlanul Christina férje s Christina Alberta apja.
Feleségének van vagyona, foglalkozása, életberendezése, akarata s bizonyos irányban megcsontosodott ízlése, s Preemby belevész ebbe az adott keretbe: elveszti a maga életét, a maga egyéniségét. Christina Alberta, aki csupa életerő, életvágy, életbátorság, kitörne ebből a szűk körű zárt életből, ha anyjának hirtelen halálával apjával együtt fel nem szabadulna.
Az új lakóhely, új környezet s egy valószínűtlenül tarka, zavaros éjszaka, melyben ott kavarognak körülötte Christina Alberta barátai: a háború utáni London fiatal író- és művészvilágának típusai, elszakítják Christina Alberta apját attól a Preembytől, aki húsz éven át volt s most keresni kezdi igazi önmagát, életének igazi értelmét s igazi tartalmát. E kereső útján egy véletlen asztaltáncoltatás alkalmával valaki elhiteti véle, hogy benne Sargon, Szuméria nagy uralkodója ébredt új életre. S Preemby, aki elvesztette énje egységének tudatát, egyszerre kezd visszaemlékezni régi Sargon-életére. (Mint Kipling "The finest story of the world"-jének hőse, vagy Jack London "Ádám előtt"-jének múltat-álmodója.) Mintha hályog hullt volna le szeméről, egyszerre megérti hivatását: a világ urának boldoggá kell tennie ezt a szerencsétlen, boldogtalan világot. Preemby-Sargon útja a tébolydába vezet, ahonnan egy fiatal író szökteti meg, akinek gyermekien tiszta lelkében a háború átélt borzalmai csak végtelen szeretetet s jóságot fakasztottak. A szabadulás kalandos útja egy végzetes meghűlés folytán egyúttal Preemby elindulása a halálba, de életének utolsó heteiben Christina Albertának egyik íróbarátja, Lambone, s egy freudista pszichiáter, Devizes, akiben Christina Alberta megtalálja igazi vér- és lélekszerinti apját, átvezetik Preembyt ahhoz a megismeréshez, hogy mindannyian Sargonok vagyunk: az emberiség nagy múltjának örökösei és nagy jövőjének felelős munkásai.
Lambone, Devizes, Christina Alberta s Preemby, a felelősségére ébredt kispolgár is, a háború utáni új emberiség képviselői, akik a mai életből nőttek ki, de elszakadva ettől felszabadították magukat.
Wells regényeinek az irodalmon túlmenő céljai vannak, talán ezért van bennük itt-ott kiütköző, a regény szempontjából nyersen maradt, megoldatlan vagy fölösleges részlet, pl. egy vezércikkszerű feljajdulás az elmegyógyintézetek s a társadalomnak az őrültekkel szemben tanúsított bűnös közömbössége ellen. Mily hatástalanul hangzanak el az ily sorok s mily megrázó evvel szemben az őrültek csoportjának rajza! Fájdalom és döbbenet fojtogatja az olvasót, s mintha az egész világ roppan tébolydává változnék, amelyben épelméjűnek a közös őrületben szenvedőket nevezik... Épp ily felejthetetlen fejezet Preemby elhamvasztása s a halotti szertartás, és a regény végén egy májuséji beszélgetés, melynek középpontjában Christina Alberta áll, az a női típus, amely nem érzi hivatásának, hogy feleség és anya legyen, amely nem mond le munkájáról, a maga önálló, külön életéről, de nem mond le szerelméről sem. S bár Devizes úgy gondolja, hogy Christina Alberta a maga individuális lázadása után idővel mégis be fog illeszkedni az emberi közös munkába, mert ez az idők parancsa, s mert a munkánk, a mi szerepünk ebben a közös munkában életünkben mindennél fontosabb: az olvasó mégis úgy érzi, hogy Wells Christina Albertában jól meglátott egy új típust, de nem gondolta végig ennek a típusnak szükségszerű sorsát, amint talán nem gondolta végig általában sem a mai nő életét, amely még a mai férfi életénél is megoldatlanabb és megváltatlanabb.