Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 6. szám · / · Nagy Zoltán: A pásztor
Uram, akit nem ismerek!
Az őszi ritkuló berek
Árnyékán most megállok
S a felsötétlő Völgy felett a semmibe kiáltok!
Uram, ki vagy és hol lakol?
Kié a nyáj és az akol,
Mit őrzök annyi éve?
S napjaim, mik szállanak mint láncvirág pihéje.
A nap kigyúl, a nap kihűl,
S bolyongok lélek-egyedül,
Kóbor, gazdátlan állat.
Ó száz utam, ezer sebem fel lesz jegyezve nálad?
Fekete bodza-koszorúm
Leteszem most már szomorún,
Úgy indulok a völgyhöz.
Már messzi titkok vize zúg, száraztó szél süvöltöz.
Dülöngő lábbal, reszketőn
Megyek majd s messze hegytetőn
Kisér száz fürge árnyék:
Legények kótyagos hada ott részeg táncot jár még.
Ha fojtó nyárban szédülök,
Hallom majd, hogy zeng síp s tülök
A távoli tivornyán
S láng gyúl s dobál vad árnyakat hegyek hanyatló ormán.
S egy reggel majd lefekszem én
S az erdő vadja gyűl körém
Fület hegyezve s várva.
S nézem, a varjú hogy kering s telepszik fent az ágra.
Ámen! S bemossa széteső
Csontom a földbe langy eső
S meleg szél hogyha rázza,
Dúsabban leng majd nyáron ott a vadfüvek kalásza.
S futok mint róka s nyúl leszek
S mint ordas farkas éhezek
Havas, kegyetlen télben.
S bogáncs leszek és ingatom fejem az őszi szélben.