Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 6. szám · / · Nagy Zoltán: A pásztor
Nyár fut, jön ősz, tél, illanó,
Az év elolvad mint a hó,
Vesződök bús konok kosokkal,
Viaskodok a farkasokkal.
Ősszel rozsdálló völgytorok
Mélyén gyűlnek a pásztorok.
Széled a nyáj, hidegtől űzve,
Ülünk s bámúlunk mind a tűzbe.
S mondtam hunyó parázs előtt:
Ki hallotta vagy látta őt?
Hol a kasznár, botos vagy ispán?
Meghalt az Úr vagy nincsen is tán?
S mondták s hadarták: "Palota
Áll messze, út se visz oda.
Arany trón, arany dics ragyog,
Körötte arany angyalok."
"Most vért iszik, vagy víz sötét
Partján nézi a köldökét.
Vagy táncol ott, keresve úri
Kedvét ezer hajlongó húri."
Felugrottam. Sötét harag
Éreztem szívembe harap
S futottam vad tüzekben égve
Ki a bozótba, metsző szélbe.
Vesszen a nyáj! Széledjen el!
Legyen a vadaknak eledel!
Dühöm sikítson szelek torkán,
Lobogtassa hajam az orkán!
S félelmes erdők ős ölén
Buvok mint remete-bölény.
Fülembe vad szelek hadarnak,
Szegem fejem a rőt avarnak.
...Néha cserjés gazos berek
Csendjén ámulva ébredek:
A fű virágzik, kéklő nyár van
S legel köröttem még a nyájam.
Gyapjuk megtépve, ösztövér
Bordájukon csöpög a vér.
Feledve szénát, aklot, jászolt,
Őrzi a nyáj a kerge pásztort.
Jönnek utánam, jaj nekem,
Sántítva, bénán, betegen.
Kolompjuk álmomba becsönget,
Bebőgik bánattal a csöndet.
Szememben tétova ború,
Fejemen bodza-koszorú,
Botom husáng-fa, jó erős,
Danolok mint az eszelős.
Hamvadt tüzekből száll a pernye,
Gyűl felhőkben havas zegernye.
Vált rozsdaszint a bokrok zöldje,
Borúl lent az Öregség Völgye.