Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 6. szám
Puhán hullámos hómező.
Dér, zuzmara didergő fákon.
Gyermekkorom emléke mint
Hótakaró fekszik e tájon.
Oly régi bánat, szinte már
Nem fáj: ragyog fagyos-fehéren.
Nézem a forduló fasort
S a barna sást fagyott fenyéren.
Tar ágak kusza rajza és
Itt-ott egy varjú tintafoltja.
A szán csörgője sírdogál,
Csengő a csendet besikoltja.
Estté halkult a délután
És téli csend van, mély s konok.
Ülnek hallgatva a szobában
Zömök falusi rokonok.
A léptük lassan elkopog.
Oly ismerős szagú az ágyam.
A gyertyán ingó sárga láng,
Nézem sokáig a homályban.
Ó életem, ó gyertyaláng,
Lengsz, füstölögsz kietlen éjben.
Ki gyújtott meg és egyedül
Ki hagyott égve a sötétben?
Aztán még kutyaugatás
Távol s a cégér sír egy bolton
S az álom lassan behavaz
Mire a gyertyámat eloltom.