Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 5. szám · / · Figyelő · / · Film-figyelő

Hevesy Iván: Conrad Veidt: Orlac

Conrad Veidt, a német filmek egyik legtöbbet emlegetett férfisztárja és Reinhardt színpadának kitűnő színésze, aki március elején mint a pódium előadóművésze is be fog mutatkozni a budapesti közönség előtt, az elmúlt hetekben az Orlac című film címszerepében mutatta meg karakterábrázoló képességeit.

Az Orlac megfilmesített rémdráma, vagy hogy azon a néven nevezzük, amelyen az ordenáré izgalmak kiváltására alkalmas romantikus rémtörténeteket szalonképessé tették: Grand Guignol. Rémdráma, amely a végén detektívhistóriává van komplikálva, borzalmai pedig a meggyötört közönség örömére elsimítva és elkenve. Pedig az Orlac alapötletéből érdekesebb és Conrad Veidthez is méltóbb témát lehetett volna alakítani. Egy zongoraművész kezeit amputálják, de az orvostanár a levágott kezek helyére egy éppen kivégzett rablógyilkos kezeit forrasztja. Az eseménykomplikációkat a filmben csak az okozza, hogy az idegen kézhez vér tapad és az, hogy a zongoraművész idegen kezeivel minden tárgyon a rablógyilkos ujjlenyomatait hagyja. Mennyivel érdekesebb lett volna és lélektanilag mennyivel mélyebb és igazabb lehetőségeket adott volna a mese akkor, ha például az idegen kezek megtagadják az engedelmességet az új léleknek és ebből folytonos, különös küzdelem keletkeznék!

Az egyébként buta sujet-t Conrad Veidt színjátszó művészete menti meg, amely éppen a groteszknek, a rejtélyesnek és a borzalmasnak kifejezésére látszik legteljesebben diszponálva. Mivel azonban a dráma lelki motívumai legtöbbször teljesen híjával vannak nemcsak az értelem, hanem az érzelem igazságainak is, meg kellett ezt sínylenie Veidt alakításának is. Amellett félő és aggasztó, a Fekete gróf és az Orlac után, hogy ezt a pompás stilizáló erejű művészt, aki már sokszor megmutatta emberi mélységű és igaz emberi tisztaságú egyéb skáláit is, mind gyakrabban fel akarják használni az alacsonyabbrendű idegszenzációk provokálására.

Az Orlacot Robert Wiene rendezte, akitől a Caligari óta mindenki úttörő rendezői stílust várt, aki azonban, most legutóbb, a Testőrben és az Orlacban elárult közepes rendezői készségekkel ebből a hitből mindenkit alaposan kiábrándíthatott.