Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 5. szám · / · Figyelő · / · Film-figyelő
Ez a film a kutyafilmekkel űzött hitvány szédelgésnek újabb megnyilvánulása. Minden motívumával a filmmel kapcsolatban sokat emlegetett varrólányok könnyen csorduló könnyeire és a sokaknál éppen olyan könnyen felkelthető szadista ösztönök indulataira pályázik. Hazug és valószínűtlen mese, hasonlóan hazug és valószínűtlen karakterek jellemzik a filmet. Minden, amit a legalantasabb szentimentalizmus és minden, amit a legalávalóbb romanticizmus neve alá foglalhatunk.
Egymásra uszított szerencsétlen kutyák marcangoló párviadala, egymásra uszított kevésbé szerencsétlen filmszínészek bestiálisan durva birkózása, összekötözött emberek tehetetlen vergődése, egy öreg vak szívrepesztő gyámoltalansága és más hasonló finomságok képviselik a darabban az idegizgalmat, az önzetlen fiúnak, a tiszta lánynak, de főként és elsősorban a felülmúlhatatlan Rin-Tin-Tinnek, az "emberlelkű" kutyának önfeláldozó ragaszkodása és hősiessége pedig a meghatódást és a könnyek visszaszipogását. Egyszóval bőven van benne minden, ami a csőcselék szemének és szájának ingere.
Az "emberlelkű kutya" persze közönséges és otromba népbolondítás, amely mögött a gyáros, a rendező, a kölcsönző és a mozis markába-nevetve áll. A filmfelvételek ismert technikája mindent elhihetővé tesz a naiv közönség szemének, aki nem tudja, hogy minden képmotívumot külön-külön, egymástól függetlenül vesznek fel és csak a filmrészek összerakása, no meg a felírások, varázsolják elő a látszólagos logikát a cselekedetekben. Ez a közönség nem ismeri a filmtrükköket és nem gondol arra, hogy amikor a kutya odaviszi megkötözött urához a kanócot, a gyufát, majd elindul az égő kanóccal, hogy azt a torony reflektorába dobja, közben a felvevőgép lencséjének látási körén túl idomító ordítozások és fenyegető ostorcsattogások hangzanak. Nem gondol az a közönség arra sem, hogy a szegény kutyának egy-egy ilyen csodatételét tízszer is lefotografálják, amíg végre a tizenegyedik sikerül. nem látja a hónapokon át folyó állatkínzást és nem hallja azt az erélyes, odaparancsoló hívást sem, amelyet a kutya idomítója kiált az operatőr mögött, amikor a derék Rin-Tin-Tin oly gyengéden, oly tapintatosan és olyan meghatóan magukra hagyja, az öreg vakot is magával vonva, az egymást megtalált szerelmeseket.
A hősimádás modern, groteszk megnyilvánulásának kreációja ez a Rin-Tin-Tin, hogy benne új konkurense támadjon az új emberkultusz filmhőseinek és filmhősnőinek, hogy egy ártatlan, oktalan állatot ültessenek trónra Rodolpho Valentino, "az isteni Rudi" mellé, akit a világ metropolisaiban megerősített rendőrszázadoknak saját testükkel kell megvédelmezni az elragadtatott masamódok és irodistalányok tízezreinek egzaltált rohamától.
Előre, Rin-Tin-Tin!! Ha a macska elérte a divinációt a fáraók országában az Úrnak születése előtt, miért ne érhetné el ugyanezt egy ügyes kutya Amerikában és Európában az Úrnak 1926-ik esztendejében?