Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 5. szám · / · Figyelő · / · Szinházi Figyelő
Az ember a legkegyetlenebb és leggyűlölködőbb vadállat. Ha két farkas találkozik az erdőben, összebarátkoznak. Ha két ember találkozik az erdőben, agyonütik egymást. Az erdő majmaiban felébred az ambíció, hogy - átugorva a missing link árkát - belépjenek az emberi közösségbe, tetszik hiúságuknak ez az előkelő és hatalmas rokonság, de még idejében észreveszik, hogy az ember csak kapzsiságból áll velük szóba, ki akarja zsákmányolni őket, el akarja rabolni az erdejüket, hogy letarolja, pénzt sajtoljon belőle és őket hajléktalanná tegye. Undorodva és rémülten menekülnek vissza az erdőbe és többet hallani sem akarnak az emberről. Még a majomleány is, aki az egész emberré-válást kezdte, kíváncsiságból, hiúságból, majomsznobizmusból s aki szerelembe keveredett az ember-férfival, leveti a cifra emberi ruhákat és visszatér az erdei majom-szerelemhez. Az ember nem érdemli meg, hogy becsületes állat szóba álljon vele.
Ez bizony sötét szarkazmus. Nehéz volna megtalálni az átvezető hidat az Árva László és A híd romantikus pátoszától, de meg a Kék róka enyhe társasági malíciájától is idáig. Ha a Majomszínház szerzőjének neve valamikor elveszne, aligha akadna filológus, aki be tudná bizonyítani, hogy ezt a darabot ugyanaz az író írta, aki a fentebb említett darabokat. Mi azonban, akik a mai színpadi divat levegőjében élünk, kénytelenek vagyunk meglátni a körvonalait ennek a hídnak, melynek neve: Bernard Shaw. A különbség az, hogy Shaw szarkazmusa következetesen felépített világfelfogás, Herczegé pedig nyilvánvalóan csak hangulat és ötlet, amelyet szemmelláthatóan háborúi és trianoni emlékek sugalltak.
Az író minden gondját a majom-szereplők pontos és mulatságos kidolgozására fordította. Az ő pártjukon van, őbennük van az a színpadi ötlet, melyre a darab felépült, tőlük várja a hatást. És leszámítva azt, hogy nem volt elég ellenálló ereje, hogy elutasítsa magától a túl könnyű, egészen kézenfekvő, épp ezért hatástalan ötleteket és vicceket, azt kell mondani, hogy ez a része a darabnak általában a jobbik része is. A majom-karakter köztudatban élő vonásait ügyesen hosszabbítja meg az emberi irányában s egyes jelenetei, mint az első felvonás végén a majmok borzongó, áhítatos lenyugvása az elcsöndesült erdőben, a második felvonásban a disputa a majmok és emberek közt, a harmadik felvonásban a majompár szerelmi duettje, érdekesek és kedvesek. Franklin kapitány, az emberi fogságban megbutult majom, aki néhány a cirkuszban eltanul ízetlen gesztussal kérkedik, jól megfogott figura. A majom-kisasszony érdekes karikatúrája a nőnek, akit Herczeg, hiúságból, sznobságból, érzékiségből a kedvesség kötőanyagával összeelegyített lénynek tart. Hogy ezek a figurák a színpadon megélnek, abban a szerzővel legalább is egyenrangú szerepe van a színészeknek. Makláry, Gárdonyi és Boross majom-triója fürgeségben, mozgásban, groteszkségben kivételesen jó komédiás-munka. rajnai is hiánytalanul kihozza Franklin kapitány furcsa alakját, Bayor Gizi pedig, ha mozgása nem is tökéletesen majom-szerű, minden pillanatában kedves, bájos és nagyon finom és meleg hangjai vannak. Ezt a részt bravúrral csinálták a színészek és bravúrral csinálta a rendező.
Az emberi figurák nem elégítenek ki. Nem élnek a színpadon, nincs reliefjük. Élő alakoknak nem élők, csak odaállított bábuk, operett-figuráknak nem elég mulatságosak. A színészek sem tudnak velük mit csinálni, nincs alkalmuk, hogy hatásossá tegyék őket. Ebből bizonyos egyensúlytalanság származik, a nyújtott képnek egyoldalúsága, ami kényelmetlen érzést kelt a nézőben. Nincsenek teljesen beillesztve a darab gondolatmenetébe, mert nem az embert karikírozzák, hanem annak csak egy - nem is jelentékeny - típusát. Ezért nem lehet a darabot teljes műnek tekinteni. Herczeg tehetsége ezúttal nem talált egyenértékű kifejezési formát.