Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 5. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő
Dráma négy felvonásban
ha az ember nem veszti el a kedvét a modoros előszó elolvastakor és nekivág a modoros dialógusoknak: csakhamar észreveszi, hogy Székely Jenő igen tiszteletreméltó dolgot akart. Nem léha burzsuj-szórakoztatást, mint nagyszerű pesti színházaink zöme, hanem egy komoly probléma felmutatását.
A probléma ez: Osváth Balázs, orosz hadifogságból hazatérve, nem hajlandó a régi életét folytatni többé. Nem lehet rávenni, hogy visszatérjen az irodába: az örömtelen és lélektelen robotba. Nem mintha a munkától félne. Nem fél ő a testi munkától sem. De annak a munkának az igájába, amely lefoglalja a szellemünket is a maga sivár idegensége részére, nem hajlandó újból behajtani a fejét. Egy gyárról álmodik, amelyben a - sajnos, nem látni tisztán, miért lesz ott nagyobb gyönyörűség pénztárosnak lenni, mint egyebütt - mindenki örömmel fog dolgozni. Három felvonáson keresztül álmodik erről a gyárról - közben eltűri, hogy a felesége tartsa el őt egy oly keresményből, amelyet szintén idegen és örömtelen robottal szerez - s végül is a darab végén elhatározza, hogy világgá megy és csakugyan nekifog az álmai megvalósításának...
Világos, hogy most kezdődnék csak az igazi dráma. Amit eddig láttunk, csak expozició volt. De az expozícióban jó mag van. Mert, fene egye meg, tényleg keserű dolog az a robot s azé volna minden együttérzésünk, aki keményen és értelmesen venné fel a harcot ellene. Osváthban van is némi alkalmasság a küzdelemre. Olyan ember, akiről szinte biztosra vehetjük, hogy nem fogja beadni a derekát. Ez pedig már elég nagy dolog: azt jelenti, hogy Osváth tragikus hős. De nagy baj van. Hogy érdekelhetne bennünket egy harc, amelynek a hőse csak tétlenkedni és sápítozni tud - ha ezt igazán férfias megnemalkuvással teszi is - és előre tudni lehet róla, hogy nem győzhet a küzdelemben! A tragikus hősnek maximális képességekkel kell képviselnie a maga ügyét, Osvát sokkal kevesebbel képviseli - s a darab átnemgondoltságá-nak és befejezetlenségének tökéletes bizonyítéka, hogy feltétlenül elbukásra született hőse nem jut el benne az elbukásig.
És a darabnak mégis épp az elgondolásában csillantak fel az értékei. A problémája érdemes probléma, ha Székely nem fogja is meg elég erővel. A hőse pedig tragikus hős, ha csak félig is az. Egyes jelenetek feszültséggel teli felépítésében igazi színműírói érzék nyilatkozik meg. De már a dráma alakjai papirosból valók. Általánosságok. Egy komplexebb figura mégis felvillan a darabban: egy elcsapott munkás, akiről nem látjuk tisztán, csirkefogó-e, vagy rajongó, vagy mindakettő. Ez a figura érdekelne; sajnos, nem tudunk meg róla eleget.
És mégis: a "Porcelángyár" egyike az igen kevés nemes szándékú magyar kísérleteknek az új dráma felé... Írója egyike a keveseknek, akiknek becsületességétől még várhatunk valamit.