Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 4. szám · / · Figyelő · / · Film-figyelő · / · Hevesy Iván: Buster Keaton

Hevesy Iván: Buster Keaton
3. A tettek logikája

Buster Keaton burleszkfigurájában tehát egyesül két, egymással igen benső összefüggést tartó lelki alaptulajdonság: a halálos komolyság és a szent naivitás. A szent naivitás, amint láttuk, egyszerre igen közel és igen távol viszi az élethez és az emberekhez. Ugyanezt a távolságot és közelséget kell megéreznünk és tapasztalnunk abban a relációban is, amely Keaton és a világ dolgai között mutatkozik. Oka ennek valami különös, normálistól eltérő gondolkodásmód, valami nem normális logika, valami logikátlanság, amelyet azonban éppen olyan joggal nevezhetnénk túlfokozott logikusságnak is.

Amint a fenségeset a komikustól, éppenúgy a logikust a logikátlanságtól is csak egy hajszál választja el. Ez a logikátlanság viszont megint csak a komikum szülőanyja lehet, ha ez a logikátlanság, illetve annak oka nem válik nyilvánvalóvá rögtön az első pillanatban és ha a logikátlan cselekedet Keaton halálos komolyságával van végrehajtva. Őt magát kell ismét megszólaltatni: "A közönség a komoly dolgokon mulat legjobban, ha e komoly dolgok logikáját nem tudja felismerni. Természetesen a logikátlanságot a közönségnek nem szabad felismernie. Csak sejtenie szabad."

Éppen a túlzott logika tesz logikátlanná valakit, mert azt jelenti ez, hogy az a valaki akkor is a tiszta ész következtetései szerint akar eljárni, amikor a gyakorlati élet mást parancsol. G. K. Chesterton, a nagy angol életfilozófus írja egyik ragyogóan szellemes tanulmányában az őrültről: "Azon a réven, hogy bizonyos egészséges hajlamait elveszítette, csak még logikusabbá vált." Ez érvényes Keaton figurája is és Keaton tetteire is.

Logikátlan logikussága nagyon sokféle formában nyilvánul meg. Meggyújtja egy miniatűr ágyúnak a kanócát, hogy leterítsen egy feléje rohanó emberevőt. Ő maga félre akar ugrani, de lába véletlenül beleakad az ágyú kötelébe. Az ágyú feléje fordítja csövét, ő rémülten menekülve ugrál előle, az ágyú persze folyton követi, ráirányított csővel, míg végre szerencsésen felbotlik, elterül a földön, az ágyú pedig a feje fölött leteríti az időközben közelbe ért vadembert. Mi volt itt a logikátlanság? Menekült az ágyú elől, ahelyett, hogy megragadva félrefordította volna annak csövét. Elfeledkezett arról, hogy az ágyú az ő akaratának engedelmes szolgája, irányítható mechanizmus, nem pedig valami őt üldöző, ellenséges indulatú élőlény. Menekült előle, így tehát nem tett egyebet, mint hogy engedelmeskedett egy primitívebb ösztönösebb logika parancsának.

Ugyancsak a Navigátorban, ahonnan ezt a példát idézzük, figyelhettük meg a következőket: Keaton leszáll a tenger fenekére búvárruhában, hogy kijavítsa a léket kapott hajót. A tenger fenekén, a vízben kiönti a magával hozott vödörből a vizet, majd pedig kezet mos. ez az eset semmi egyéb, mint a szórakozott ember logikátlansága, aki elfeledkezve az adott környezetről, mereven és logikusan mindent a megszokott módon végez, nem akarva tudomásul venni azt, hogy az új milliő egészen más viselkedést parancsol. a szórakozott embernek és a szórakozottal rokon együgyűnek hasonló merev logikussága nyilvánul meg például akkor is, amikor az Ifjabb Sherlock Holmes-ben detektívnek készül és az útmutatásnak ezt a passzusát: "Maradj mindig a tettes nyomában!", úgy hajtja végre, hogy a gyanúsított lába nyomaiban lépked. Ezzel egyúttal, mint azt sok más burleszkhősnél is tapasztaljuk, kigúnyolja a hasonlatot, a metaforát, rámutatva, hogy mi történne akkor, ha a bennük foglalt képek valóra válnának.

Keaton logikátlansága igen gyakran éppen a dolgok mélyebb értelmére mutat rá megvilágosító erővel. Felfedi előttünk, hogy mi lenne akkor, ha felszabadítanánk magunkat a konvenciók, a merev szokások, vagy éppen a társadalmi és illemtörvények alól és mi lenne akkor, ha néha következetesebbek volnánk. A Három korszak című burleszkjében meg akar ismerkedni a vele egy asztalnál ülő idegen hölggyel. Őnagysága azonban nem is hederít rá, mert nagyon el van foglalva önmagával: előtte a tükör, púderdoboz, rouge, kezében pillafesték és puderpufni. Keaton nem jön zavarba és mintha gondolná: "ha neked szabad, akkor nekem is" és szép nyugodtan tükröt, szappant, ecsetet, borotvát pakol elő és nyugodtan munkához lát.

Ez a példa és még igen sok hasonló más sokkal többre mutat rá, mint a komikumkeltés új, vagy kevésbé új lehetőségeire. A társadalmi élet igen mély paródiája lappang bennük, hogy így beteljesítsék a burleszkben is a vígjáték örök szociális hivatását: megmutatni az élet visszáját is, hogy az ember felismerje hibáit, felismerve gondolkodásmódjának és életérzésének elmerevedéseit, keresse a továbbhaladás útját. A burleszk azzal, hogy túl tudja lépni a realitás határait, különösen hatékonyan betölti ezt a társadalmi szerepet.

A burleszkhősnek, Buster Keatonnak jelleme és egész lelki struktúrája éppen úgy túllépi a realitás küszöbét, mint maga a burleszk meséjével és minden hatóeszközével. Ez a túlstilizált karakter így megszabadulhat a valószínűség követelményének súlyos bilincseitől, tisztán és teljesen mutathatja meg magát a fantázia világában, ahol a humor és komikum derűs atmoszférájában a lélek különös felszabadultság mámorában ragyoghat.

Ez a felszabadultság, ez a felszabadítás a halálosan komoly, balgán naiv és logikátlanul logikus Buster Keaton külön ajándéka.