Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 4. szám · / · Figyelő · / · Film-figyelő · / · Hevesy Iván: Buster Keaton
Buster Keaton, a skót filmkomikus az amerikai filmburleszknek Chaplin után a legoriginálisabb alakja. Chaplin nyomában jött, de nem mint utánzó, vagy mint epigon, hanem mint a burleszkstílus pompás, új változatának megteremtője és a burleszkhős új típusának megtestesítője.
Chaplinnek az élettel szemben való álláspontjában valami mély és erős tragikomikum lappang, komikumának különös ízű italába valami kesernyés aroma csurrant. Keatonnál ez a tragikomikus, kesernyés íz alig érezhető. Alakításainak komikuma éppen ezért zavartalanabb vidámságú és jóval könnyűbb, könnyedébb, mint Chapliné. Chaplin mélyebben emberi, Chaplinnek a dolgokhoz való viszonyában több a szeretet és a részvét. Keaton részvétlenebb, közönyösebb, hidegebb és szárazabb.
Arca, melynek profilját merészen előreugró hajlott orr és degeneráltságot sejtető hátracsapott homlok jellemzi, majdnem mindig változatlanul közönyös, kifejezéstelen és mozdulatlan. Ez a merev arc azonban nem a fölény, nem a fáradt életbölcsesség közönyét játssza meg, hanem a mímelt együgyűségét.
Halálos komolyság: ez Keaton alaptónusa. Mindent halálosan komolyan venni: ez Keaton színjátszó programja. A merev, mozdulatlan arcot néha, ha az érezlemjelzés szempontjából elkerülhetetlenül szükséges, megmozdítani valamilyen kifejezésre, ijedtségre vagy bosszúságra, de soha nem nevetni és nem mosolyogni: ez Chaplinnél is jellegzetes megnyilvánulás, Keatonnál azonban egyenesen princípium. Keatonnál ez nemcsak ösztönös törekvés, hanem tudatos program is. Azt mondja egy nyilatkozatában: "Ha mindent túl komolyan fogok fel és állítok be, halálos biztonsággal tudom, hogy a publikum harsogóan fog kacagni. Az én sikerem titka pedig ez. Mindent halálos komolysággal veszek, mindent életbevágó fontosságú eseménynek állítok be és ezzel elérem a kívánt hatást."
Halálos komolyság: mégpedig halálos komolyság nem a nagy, hanem a kis dolgokkal szemben: nyilvánvalóan olyan attitüde ez a világgal szemben, amelynek minden mozzanata a lehető legspontánabb és legbőségesebben áradó komikumforrás. A halálos komolyság emberi lélek tanácstalan naivitását árulja el, a naiv lélek ökonomiátlanságát, amely nem mérlegeli az eléje kerülő problémákat gyakorlati értékük és fontosságuk szerint, hanem, mintegy mélységes szórakozottságból, összetéveszti a kicsit a naggyal, a lényegest a lényegtelennel, a komolyat a komolytalannal. Egy alak rémlik ki így ebből a halálosan komoly komikus hősből, aki nem klasszifikálja a jelenségeket hasznossági, gyakorlati értékük szerint, mert szemében minden jelenség egyforma fontosságú: nem nehéz ebben az alakban felismerni a művész torzképét.
A fenséget a komikustól sokszor csak egy hajszál választja el: régi esztétikai megállapítás ez. Buster Keatonnak éppen ebben adódott hálás és jól bevált színészi módszere, hogy átlépjen ezen a hajszálon. Ő azonban felfedezte azt is, hogy ilyen, komikum felé buktató hajszálak nemcsak a fenséges határán adódnak. Megjelennek azok egészen más, váratlan pszichológiai területeken is. Rájött arra, hogy például az életveszély, az idegek legszörnyűbb megfeszítése is komikus lehet, ha a szituáció valószínűsége bizonyos ponton túlhalad. Megint idézni lehet magát Keatont: "A leghallatlanabb izgalom és az idegek feszítésére épített jelenet is kacagásba oldódik, ha a vakmerőséget a végtelenbe visszük." Hogy mennyire igaz ez, azt pompásan bebizonyította néhány alakításával.
Első igazi világsikert elért darabja az Isten hozta (Hospitality) gyilkossággal kezdődik, a szereplők a darabon végig revolvert szorongatnak a kezükben, az egész burleszkben egyetlen mosolyt, egyetlen nevetést nem látunk: a nézők, különösen a "gyengébb idegzetűek" nevetőrohamokban vonaglottak. Az Ifjabb Sherlock Holmes c. darabjában szerepének gerince szintén az, hogy halálos veszedelmek, idegizgató üldözések sorozatán megy keresztül, természetesen ismét a közönség vidám és megkönnyebbült kacagása közben. Egyik újabb filmjében, A Navigátorban másodmagával vív élet-halál harcot a hajóját megrohanó kannibálok százaival, hogy végül feladva a hajót, szerelmét magához ölelve merüljön vele a közös halált adó tenger fenekére, illetve egy éppen arra haladó búvárhajó fedelére. Mondani sem kell, hogy mindez: az élethalálharc és a "szerelmi halál" a derültség frenetikus kirobbanásaitól kísérve.