Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 4. szám · / · José Maria Gabriel y Galán: Magvetés
Parányi felhők húznak át az égen,
Selymesszálú, bodor, lengécske fürtök,
Olyanok, mint az áprilisi bárány
Hótiszta, szűz, makulátlan pihéi.
Napfényben fürdik minden,
Szemünk láttára nő a fű,
S az áldott föld szaga
Csupa igéret.
Mily gyönyörűség így elálldogálni
A vetésünk fölött,
Mikor az ég tündöklik, friss a levegő,
Csirát fakaszt a magunk-túrta föld,
A nap enyhén tűz, a vetőmag ép,
Bírják az ökörpárok,
Vidám a béresnép,
A zengő dal szív mélyéből fakad,
Ízes a házikenyér,
S kristály az erecske vize!
A mámoros lelket benépesíti
Ezer szép, édes, tiszta, drága emlék,
S mind hazulról jön, otthonról való,
Mert földön csak az otthon menyország;
A béke vágya áldott meg vele,
S megbékélt szívem békén éldeli.
Hát még az otthon magvetése!
Hát még az otthon fakadása!
Az csak a szép!
Az csak az Istenáldás!
A földi menny égő, szerelmes napját
Isten az otthonért gyújtotta föl,
Hogy tűzhelyén a vér s a lélek
Szent ölelésben eggyé folyjanak.
Isten ád ott termékeny éji órát,
S édes megnyugvást, békét, pihenőt,
Ő hint homályt egy gyönyörű titokra,
S enyhít enyhével minden szenvedést.
Isten, világok atyja,
Fakassz termést az otthonunkban is!
Adj zsengét, mely a napvilágra vágyik,
Sok zsengét, mely az életnek örül;
Segítsd meg mindkét magvetésemet,
Adj épséget, tüzet, földet, napot,
Dús aratásod kettős leszen érte,
A magvetőd vagyok!
Spanyolból: Harsányi Kálmán