Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 3. szám · / · Figyelő · / · Képzőművészeti figyelő

Elek Artúr: Lengyel grafikusok

A Nemzeti Szalonban váratlanul érdekes gyűjteménnyel jelentek meg Lengyelország grafikus művészei. Váratlanul, mert vajmi keveset tudtunk róluk. A lengyel művészetet nálunk mindössze az a néhány nép képviselte, mely Bécs kiállításainak útján vált válunk annyira, amennyire ismertté. Azok közül alig egynéhánnyal találkoztunk a lengyeleknek ezen a reprezentáló kiállításán. Azt hinné ezek után az ember, hogy a még nemrég orosz államközösségben élő "kongresszusi" Lengyelország, vagy a Poroszországhoz csatolt lengyel területek művészeiből került ki az új grafikusi gárda. De nem. A kiállítók legtöbbje ausztriai lengyel, mint ahogy ábrázolásaiknak tárgya is legtöbb esetben hajdani ausztriai motívum, főként Krakkó, de más regényes galíciai városok is.

Még váratlanabb volt a kiállított munkáknak túlnyomórészt igazán jeles kvalitása. A fejlődésnek micsoda menete előzte meg ezt az értékes eredményt? A kiállítási katalógus előszavában Bunikiewicz Witold megírja a lengyel grafikai művészetnek rövidre fogott történetét. Belőle azt látjuk, hogy a mai lengyel grafika egészen új keletű. Még a mienknél is fiatalabb, mert a tizenkilencedig század végén született meg. Mint nálunk és egyebütt is, reprodukáló grafika volt eleinte és első művelői inkább technikusok voltak, a rézre maratás ezermesterei, semmit alkotó művészek. A Párizsban nevelkedett Jasienskiben nevezi meg Bunikiewicz a lengyel rézkarc ősét. Ő is, kortársa Lopienski Ignác is, reprodukáló rézkarcos volt. Tőlük tanulták meg a "mesterséget" Pankiewicz József és Wyczólkowski Leo, mind a kettő a krakkói művészeti akadémia tanára. Ők már önálló alkotói a rézkarc művészetének, Wyczólkowski azonfelül a kőrajznak is. Mind a ketten ma is élő és dolgozó művészek. Mind a kettő gazdag gyűjteménnyel szerepel a lengyeleknek ezen a reprezentáló kiállításán. Míg Pankiewicz inkább Párizs és a francia impresszionisták neveltje, és az ő problémáiknak keresője: a levegő és a benne elmosódó tájak fölfedezője a grafikai művészetek számára. Pankiewicz a leheletnyi finomságok kiérzője és motívumai: a francia tájak, Párizs és környéke, a Szajna és partjai, francia kisvárosok és párizsi monumentumok. Wyczolkowski a mélabús lengyel mezők ábrázolója és mint első: az ó lengyel városok utcaképének és históriai szagú építményeinek dicsőítője. Varsó, Krakkó, Danzig, Lublin, a zordon lengyel korarenaissance egész festői pompája, vérszagú históriája, lelket nyomasztó végzetessége elevenedik meg lapjain. Wyczolkowski nem finomságok megörökítője, mint Pankiewicz. Inkább a nagyszabásút a nagyméretűt szereti, lapjai is nagyméretűek. Ezen a bemutatóján csupa litográfiával jelenik meg, melyeknek egy része színes. Nem annyira egyenletes művész, mint Pankiewicz, vannak elnagyolt, sőt üres lapjai is.

A modern lengyel grafika csak e két vezető egyéniség nyomában következik. Az újak és fiatalok között aránylag kevés a rézkarc híve. A legtehetségesebbek nincsenek közöttük, nem úgy, mint a mi újabb grafikánkban, amely csupán a rézkarcot míveli. Az újabb lengyelek érdeklődése a litográfia és a famentszet között oszlik meg, nyilván azért, mert ez a két eljárás a rézkarcnál jobban megfelel temperamentumuknak és általában: a természetüknek. Ez a két grafikai eljárás - és közülök is inkább a fametszés - a rusztikus szláv lélek kemény és markáns szavát transzponálatlanul adja vissza. A sima kő a temperamentum lendülését is közvetetlenül érzékelteti. A két grafikai eljárás közül mégis a fametszetben tudtak eddig legeredetibbet alkotni a lengyelek.

Néhány elsőrendű fametszőjük van máris. Súlyos művészetük olyan, mintha messze múltból eredne. Olyan, mintha igen régi fametszetes könyveknek - a fametszés őseinek - stílusát folytatná. Az első fára metszett nyomtatványok az egyszerű nép számára készült képeslapok voltak. Az ismeretlen fametszők Jézust és szenvedéseit s a népszerű szentek örökítették meg rajtuk úgy, ahogy kezdetleges rajzoló tudásukkal és épp olyan kezdetleges véső, meg nyomtató szerszámaikkal tudták. Aggodalmasan kerültek minden vonalbonyodalmat, minden finomkodást. Lehetőleg egy-egy vésett vonallal törekedtek az emberi alakok főformáit jelezni, s minden gömbölyű vonaltól, melyhez biztosan rajzoló kéz és biztosra kanyarító, a fa rostozatát átvágó éles szerszám kellett volna, őrizkedtek. Inkább szögletesre törték az eredetileg gömbölyűt. Éppen ezeknél a kezdetlegességeiknél fogva szólnak a mai művészek szívéhez a legrégibb fametszetek. Azt képviselik, amire expresszionista önmaguk törekszik: a természettel, vagyis az igazzal és ráismerhetővel nem törődő érzés kifejezésére. Ennyiben bizonyosan expresszionisták voltak a fametszés névtelen ősei, igazabban és meggyőzőbben expresszionisták, mint azok, kik ezt az elnevezést a maguk számára kitalálták.

A legmagasabb európai mértéket is megütő kitűnő fametszőik vannak a lengyeleknek. Legeredetibb képzeletjárású és technikailag is legkitűnőbb ilyen művészük Skoczylas László. Megérdemli, hogy a nevét emlékezetünkbe véssük, mint ahogy fametsző művészetünk fejlődésére nyereséges volna, hogy fametszetű lapjai egy sorozatát itt marasztaljuk példának és útmutatónak. Skoczylas is, társai is, a fekete alapú fehér rajzú fametsző-technikának a hívei, mint a modern fametszők általában. A fehér alapról feketén elváló rajzú fametszetnek, melynek az olasz renaissance képillusztrátorai olyan megközelíthetetlen mesterei voltak, nincsen közöttük képviselője. Fametszeteik ezért a rajtuk szétömlő fekete foltoktól általában sötét és zordon karakterűek. Ilyenek Skoczylas lapjai is, akár egyházi, akár világi tárgyúak. "Angyali üdvözlete", Szent Kristófja, de különösen Szent Sebestyénje a korai német fametszet mesterműveihez méltó hatalmas erejű alkotások. Teljesen eredeti munkák a kárpátokalji nép, a gorálok életéből merített lapjai. Olyan hatásúak, mint a nép költése: az apáról fiúra öröklődő hagyomány alakító ereje érzik bennük, azé, mely az egykori napihírt, a falu egy-egy véres eseményét balladává érzelmesíti és drámásítja - költészetté alakítja. "Haramiák" című mappájának lapjain mintha a kuruc kor emlékei járnának vissza: kakastollas kurucsüvegű, magyaros vitézkötésű, feszes nadrágú bús alakok lépkednek rajtuk, kezükben fokos, hónaljig érő csatos, tüszős övükben pisztolyok. Egyikük hegedül, a többi csapzott hosszú hajas fejét gyászosan ingatja a muzsikára. A nyomorult szegénylegény-élet fekete gyászából kivájt alakok, egyszerű, párhuzamosan bemetszett vonalakkal szögletesre mintázott silhouette-jük mintha a história bús ködéből rajzolódnék ki. Megragadó szép lapok, akár fekete-fehér a megjelenésük, a kár egyéb színekkel élénkített.

Más jeles fametszőik is vannak a lengyeleknek, ha Skoczylas eredetiségét nem is közelítik meg. Bartlomiejczyk Ödön (a katalógus rendre magyarra fordítja a lengyelek keresztnevét) egy fokkal nála is hátrább megy, vissza a régi és kezdetleges fametszethez, amely egyben népi is. Cielewski Tádé viszont annak a modern fametsző technikának képviselője, mely Franciaországban született meg és a könyvillusztrálásban talált hálás feladatokra. Ez is fekete-alapú fametszés, szintén az egyenes vonalakat kedveli, de nem csak egymás mellé rakja őket, hanem egymások keresztbe is. Krasnodebska Bogna "Keresztrefeszítése" mintha a bizánci szentábrázolásoknak, vagy inkább a belőlük származott keleti ikonábrázoló művészetnek volna sarjadéka. Képes példák bemutatása nélkül üres nevek szaporítása lenne a többi érdekes lengyel művész elsorolása.

Ezekre a kimagasló példákra azért mutattam rá, hogy nagyszerű grafikusi gárdánk figyelmét ráirányítsam arra a grafikai eljárásra, amely nálunk önálló művelése még nem igen talált: a fametszésre. Az öreg Morelli óta, ki az Iparművészeti Iskolán tanítója és egyik utolsó mívelője volt nálunk ennek a technikának, fametszet alig készült itthon. Akik mégis kísérleteztek vele, azok is inkább festői hatásokra törekedtek a clair-obscur eljárással s általában a síkos, tehát a legkevésbé anyagszerű fametszést mívelték az autochton vonalas fametszés helyett. A fametszet itthon becsületét vesztette, mikor ez az eljárás - a cinklemezre fényképezett és maratott klisé mechanikus eljárásának kifejlődése és elterjedése előtt - egyszerű reprodukáló eszközzé fajult. Azóta azonban új életre kelt külföldön a fametszés. Önálló új feladatai támadtak, s íme Európa kultúrájának középpontjától olyan távol eső nemzet művészetében is, mint a lengyel, mekkora lendületet vett! A grafikai eljárásoknak ez a legnemesebbje (mert a legegyszerűbbje és a művész szándékait legközvetlenebbül visszaadója) a könyvdíszítés grafikai eljárásainak is legrégibbje, legősibbje, az egyetlen, mely a maga vonalakból rótt természetével legközelebbi viszonyban van a szöveg betűképének szintén vonalas karakterével. A fametszés a legősibb és legstílszerűbb módja a képillusztrálásnak. Már csak ezért is vissza kell térnie hozzá tőle elszármazott grafikai művészetünknek.