Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 3. szám · / · Figyelő · / · Szinházi Figyelő
Kezdettől fogva naponként ott a tábla a pénztár fölött: "Minden jegy elkelt." Tehát ugyancsak a pesti ember kedve szerint való valami ez a színdarab. Vígjáték, - mondja a színlap - hiszen közkeletű vélemény, hogy a pesti ember ma fáradt, gondolattól agyongyötört, a színházban tehát nem tűri a problémát, ott csakis szórakozni, mulatni akar. A színlapon látjuk, hogy akármi lesz is a történet, mindenesetre előkelő helyeken játszik: az első felvonás a Ritz egyik lakosztályában, a másik kettő egy vidéki kastélyban. A főalak dr. Szabó Juci, intellektuális modern nő, új embertípus s újszerű figura a színpadon.
Szétlibben a függöny s indul a cselekmény. Arról van szó, hogy Kuthy Bálint gazdag földbirtokos szakítani akar a barátnőjével, Micivel. Mici idegrohamot kap, orvosért szaladnak s dr. Szabó Jucit hozzák, aki éppen lenn táncolt a szálló halljában. A doktorkisasszony természetesen szép s oly elegáns, mint egy estélyi ruhás hercegnő. Micit szanatóriumba szállíttatja, Kuthy Bálint pedig egyszerre szerelmes lesz belé. A nő nemcsak szépségével ragadja meg, hanem azzal a szellemi és erkölcsi magasabbrendűséggel is, amely által különbözik a konvencionális nőktől, azoktól, akiket Kuthy Bálint eddig ismert, akár úrikisasszonyok azok, akár kokottok. Egyelőre azonban nem tehet mást a szerelemre gyulladt férfi, mint hogy oly módon létesít kapcsolatot a nővel, hogy felkéri őt háziorvosául. De nemsokára vissza kell térnie birtokára. Ott persze, a szerző szerint, nagyfokú szerelmi depresszióban tölti napjait. Gyógyíthatatlanul szerelmes az orvoskisasszonyba. Egy szerelmi extázisában sorvasztó szenvedélyét ő maga így jellemzi: a plébános minden pénzét elnyeri, mert már nem tudja megkülönböztetni a vörös ászt a tök (vagy makk?) hetestől.
A cselekmény további rekapitulálását itt, azt hiszem, elhagyhatom. Nem fontos. Kezd mindeggyé válni, minden-mindeggyé. Ezen a ponton már végleg nem hiszek Kuthy Bálint szerelmében, hisz' csak mókázik az a Törzs; nem a figurák élő voltában. Kezdem belátni, hogy nem vígjáték ez, a szó irodalmi értelmében, hanem megint csak szerzemény, műfajilag inkább csak bohózat, melyben a történet csak váz, csak bázis tréfás helyzetek fölsorakoztatására; a figurák csak arra valók, hogy mókázzanak, hogy úgynevezett elmésségeket mondjanak.
Valami probléma mutatkozik a műben, ez holmi összeütközésféle lenne dr. Szabó Juci nőisége és orvosi mivolta közt, naivisták számára úgy fogalmazva meg, különféle nyilatkozatokban és referátumokban, hogy : Szabó Juci, a nő, legyőzi dr. Szabó Jucit, az orvost. Ez a probléma azonban valóban nincs benne a darabban, mert sem a történet, sem a figurák nem teherbírók problémák számára. A szerző próbálkozik ugyan azzal, hogy a problémát igenis jelenlevővé varázsolja, sőt mintegy a probléma megoldásával dr. Szabó Juci, tökéletesen egyetértve Micivel, a kis kokottal, valami ilyesfélét mond: hisz' mindnyájan csak nők vagyunk. Ezzel a megoldással - mely a nézőteret a földszinttől a mennyezetig megtöltő egyetlenegy Nagyságos Úr: Korszellem nagyságos úr számára mondatik és cselekedtetik, nem akarok vitába szállani.
A Dr. Szabó Juci tehát megrendelésszerűen készült színpadi árucikk. Amennyiben azonban az ilyesmikben is vannak fokozatok, meg kell állapítani, hogy érdekes és mulatságos. szolidabb és finomabb, mint amilyenekkel általában kedveskedni szoktak nekünk színpadi szerzőink, egészében és részleteiben oly megközelítésével az igazi irodalomnak, olyan kedves, csaknem költői bájjal, hogy szinte fáj érte az ember szíve, miért is nem igazi gyémánt ez.
A nőorvos figurájára azonban vissza kell térnem. Ez a figura helyenként csaknem élő alakká emelkedik, de ilyenkor hirtelen kisiklik a szerző kezéből; meg aztán a szerző tudatosan is őrizkedik az irodalomtól, hódolva annak a téveszmének, hogy mihelyt valami igazi irodalom, már nem érdekli eléggé a közönséget. Ez az orvosnő-figura abban a torzó voltában is, amilyennek elkészült, rendkívüli érdeklődést vált ki a nézőkben. Mindenesetre e figura megteremtése már így is tett; előfutárja ez a figura az igazi magasabbrendű nőalaknak, amely a közeli jövőben kell, hogy megjelenjék a színpadon s ott másképp beszéljen s másképp cselekedjék, mint a konvecionális nő. Ezt a "másképpen"-t a nőorvos alakja annyira szükségképpen magában hordja, hogy ez részben bele is került már ebbe a darabba is. De a szerző ezt a "másképpen"-t nem ismerte föl egészen, különösen pedig nem akarta elismerni, s végül is nem ideált alkotott, hanem a magasabbrendű nőt leráncigálta ahhoz a világszemlélethez, amelyet nem akart bolygatni, amelyet eleve eltökélt szándékkal árkon-bokron keresztül csak helyeselni akart.