Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 3. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő · / · Osvát Kálmán: Erdélyi elbeszélők
- ha véletlenül Magyarországon eleitől nem uralkodott volna holmi irodalmi centralizáció, ami okozta, hogy minden valamirevaló, vagy valamirekellő íróember Budapesten élt, az irodalmi tömörülések, lapok, mind itt szirénkedtek, és Erdélyben - a lekapcsolás pillanatában - se lap nem volt, sem súlyos, sem neves írói egyéniség, s ha ki nevetlenebb mégis volt, azért volt, mert tanári, vagy közigazgatási hivatal odakötötte.
A tömörülés akárki körül megindulhatott, aki magát magnak kinevezte. Indult is. Leginkább geográfiai alapon. úgy számbavettük egymást, előbb a környéken: kik is vagyunk? A kis tömörülések - az egészben nem nagy terepen - hamar összeértek és... és ütöttek egymáson nagyot. Később - Keleti Újság és Ellenzék nagyranövése idején - progresszív és konzervatív jelszavak alatt tömörülgettünk. Egyéni szimpátiák ezeket a gyenge kereteket át meg áttörték ugyan, de egy táborban ma sem vagyunk.
Azaz hogy, dehogy is nem vagyunk. Csak éppen a sűrű vezérkedési ambíciók "tömörítenek" még s "bomlasztanak". Hanem a terep, az már tisztán áttekinthető. A rejtettebb fészkek is. Csak például:
Endre Károly nagyszerű szonettek költője, hiába él a messze Temesváron s hiába búvik el kőnyomatos "Kereskedelmi tudósítója" mögött, számontartjuk őt és szeretjük... tiszta, derék "Ember a csillagok alatt..."
Hiába nem jó közénk a galgói körorvos, a mi Bárd Oszkárunk mégis, nemcsak pár kinyomatott vers-, drámakötetét ismerjük, huszonnégy kötet dráma s elbeszélő próza kéziratáról is tudunk.
És elhallik Lugosról Kolozsvárig a papi zsoltár, egész Erdély hallgatja szívvel, komolyan, ha Szombati Szabó István húrján: felzúg a Lavinák éneke.
Már annyira is vagyunk, hogy elhalt társaink élő hagyatékát is őrzi figyelmünk. Balogh Endre a "Hajótöröttek" kötetét a legjobb erdélyi prózákkal együtt kell a budapesti ítélőszem elé terjesztenünk. Hogy "jobboldalon" tudomást is vettek róla még életében, igaz. De mi úgy véljük, hogy osztatlan tudomásulvételre érdemes.
Szándékkal nem indultam (s nem is folytatom) a napilap mellékletek állandó szereplőivel, akiknek erdélyi ismertsége annyira általános, hogy - nevük legalább - már itt sem idegenül hangzó. A kevésbé emlegetett, de értékes egyéniségeket - a rejtett tartalékot - kívánnám felvonultatni.
A nyelvtudós Büchler Pált, a szanszkritistát akarom magunk mellett látni, polyphon lelkiségével, "Reineke Fuchs"-nak is olyan művészi hexameter-fordításával s a mű olyan gazdag irodalmi kommentárjával hogy - némely budapesti kiadó elhárító gesztusa vele szemben - igazán nem érthető, vagy inkább igazán nem érthető. Folyóiratainkba - néha - kérésre egy-egy cikket ír. Gondolatnak és előadásnak olyan tisztaságával, hogy mi rétorok azokon a napokon kissé szégyelljük magunk.
És az orientalista Antalffy Endré-ről essék szó itt, az "Ezeregyéjszaka" fordítójáról, aki nagyot nézne: hogy ő miért erdélyi irodalom; de én jobban tudom. Egyik kritikai fóruma ő ennek a gyermekirodalomnak, anélkül, hogy közvetlenül valaha is bírálgatta volna. hanem a szigorú szempontok, amelyek művészi fordításaiban vezetik, preventív állítanak meg nyelvi slendriánt és gondolatsikkasztásokat. És Kuncz Aladár, akinek erdélyi működése és jelentősége nemcsak a végzett újságírói, részben szerkesztési munkáján mérendő fel, hanem: mértékszabó jelenvalóságán, a szigorúbb ítélkezésen, amelyet személyében is, képviseletileg is jelent...
És ilyen és még következhetnék sok, izgatva az olvasót, ki sokall már ennyi protekciót és kedvtelenítve azt az egy pár, itt bővebben megbeszélendő erdélyi írót, ki sokall már ennyi mentőkörülményt. Mégsem hallgathatom el a publicistákat, Paál Árpádot, Krenner Miklóst (Spectatort), Dienes Lászlót, Kádár Imrét, Molter Károlyt, Silbermann Jenőt, még ha csodálkoznak is, hogyan kerültek éppen ők hatan együvé, holott baloldali vezér az első, keménylegénykedő magyar tollharcos a második, nagy tudományos és irodalmi érdeklődés hordozója Dienes, Kádár a kultúra útjain játszik tisztes összekötő szerepet, Molter csak úgy magában gondol, hol Thomas Mann-ról, hol Lloyd George-ról, de mindig valamit, míg az ötödik szórja, csak szórja paradoxonait Várad kávéházaiban, s ha tollat fog, a "gyarmatkorbács"-ról ír, közgazdász, tiszta intellektuális, és megveti a "sexuálhorizont"-ot... hogy éppen ez a hat?
Igen, bátorkodom hat írni tudó embert egybefogni, semmi más alapon. Csak éppen hogy ennyivel is többet tudjunk arról a földről, annak politikai levegőjéről, olvasóiról és íróiról, egyszóval arról a helyről, ahol írnak és olvasnak olyan könyvet, mint például: