Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 3. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő · / · Osvát Kálmán: Erdélyi elbeszélők

Osvát Kálmán: Erdélyi elbeszélők
Első jelentés az új erdélyi irodalomról
II.

Az erdélyi olvasó...

Ha visszatetsző is: ennek a contemporaine irodalomnak a rajza nem nélkülözhet elemi megállapításokat. Akár a magyar, akár más nemzeti irodalom sokkal régibb korszaka is igénytelenebb apparátussal megközelíthető, mint ez a kis kortársirodalom.

In medias res, a dolog velejére nyúlva, nem kezelhető. Ilyen kezelés mellett néhány portréra csökkenne az az irodalmi fenomén, amelynek éppen sokszerűségében van - ha van! - némi jelentősége.

A chronológiai módszer mosolytkeltő volna: ez írók fellépésének minutumnyi távolságában.

E szerény ismertető kísérlet címe pedig távolról se jelentse, hogy talán a műfaji elkülönítésben leltük meg a szemléltetés elfogadható lehetőségét. Néhány újabb regény- és novellás kötet, szigorúbb mértéket is álló elbeszélő mű, inkább csak erősíti aktualitását e mondanivalóknak; epikus kötetlenségük, amely természetszerűen több alkalmat adott: ideák nyíltobogójú felvonulására, talán segítségünkre lesz a bizonyítékok összehordásában, amelyekkel támogatni kívánjuk - mindvégig az összes erdélyi irodalmat illető - megállapításainkat.

Nyomjelző munka még ez a mienk. Ismeretlen területen kalauzolunk. A vállalkozás - bizalomra megy. Szürke, varázstalan a tájék, hol körültekintünk. Nem író, nem költő, akit elsőnek bemutatunk. De kombattáns szereplője az erdélyi irodalomnak. Az erdélyi olvasó.

Ha bemutatni kívánom, bizonyára ismerem is... hogyne, az egész lokál hat lépés, mindenki mindenkit ismer. Dörzsközelségben élnek egymás mellett írók és olvasók. Nem kicsi és nem leghaszontalanabb része nálunk az irodalmi érdekődésnek - személyi érdeklődés. Rengeteg irodalmi habitusé. És ez a rengeteg mind számontart. Mindent számontart,. Az eredetedet, a hírlapnexusaidat, a társasági elhelyezkedésedet, a világnézetedet, a politikai állásfoglalásodat, és - jól vigyázz! - a következetlenségeidet. Mikroszkopikus nyüzsgés egy csöppecske vízben - nem több, jól tudom - a másfélmillió erdélyi magyar spóra néhány ezer hírlapolvasója s jóval kevesebb könyvolvasója nyüzsög a lupe alatt, semmi gradiozitás az egész kevergésben, de az egyedek arcán van egy-két észrevenni való, érdekes vonal.

Az erdélyi olvasó.

Elolvassa a versedet a novelládat, a vezércikkedet. A könyvtárában felvágott, forgatott példányokban van meg: Ady, Maupassant, s tán némely nemesebb publicisztika. Otthon sem ül mindig, sokszor megy külföldi útra is, nézőpontja láthatára - a tiednél, könnyen úgy lehet, magasabb, tágasabb... De a versed, a novellád, a cikked, a szellemiséged nem standard mérlegeken, nem is összehasonlítással mérlegeltetik. tudatosan, de inkább tudat alatt az erdélyi olvasó a tenyerére fektetett zsengét egy kicsit apaságosan vizsgálgatja, méregeti, maga kedve derítésére igyekszik súlyosnak találni, ringatás ez inkább, mint szigorú megállapítás, ahogy a tenyerén hordja, a keze tartásában is van már: féltés, óvás, takarás. Határozottan: elfogultsági kifogást ehet emelni az erdélyi olvasó ellen. Még csak lecture értéke sem fontos előtte annak, amit írsz. Hogy elszórakozzék meséden ő, vagy a házi nép... nem, ehhez nem vagy neki elég, meg sok is vagy... olvasód nem is nagyon tud, de még kevésbé akar téged utilizálni. Örül neked. Béna ember örvendezik így az ujjak induló játékának. (A sznobokról, a nem kisszámúakról, a nemkevésszavúakról, itt kár beszélni róluk, ki világirodalmi magaslatokról mosolyognak kis házi örömeinkre, s néha még tetézni is vélik ezt az örömöt, mikor egy jókedvű adakozó könnyűségével "igen csinos", "meglepően ügyes", "tagadhatatlan" stb. érdemrendekkel tüntetik ki, mondjuk: Áprily Lajost, Berde Máriát, Ligeti Ernőt.)

"Megszépítő messzeség..." mosolyognak már erdélyi írótársaim, kik sok éven át a maguk oldalán, néha extraturán, de mindig zord harcokban láttak, s mindig az ünnepi atmoszféra, mindig az erdélyi olvasó ellen...

Holott csak annyi korrektúrát kellett tennem addigi ítéletemen, hogy az az erdélyi olvasó, aki ellen harcot állandósítani lehetett, akinek naponta névreszóló sommás ítéleteket kézbesíthettünk, az akármilyen volt, de - volt. Kézzelfogható valóság volt. És azt a kis verset, novellácskát, esztétikát és retorikát, ami a kis erdélyi kávéházban megszületett, az erdélyi olvasó ütötte irodalommá, az ő becslése (gáncsa van dicsérete!), de komolyanvevése, avatottkezű vagy durvakezű, de szüntelen velefoglalkozása ébresztette irodalmi életté; igenis, előbb hitt bennünk az erdélyi olvasó, mint hittünk mi magunkban.