Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 3. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő · / · Osvát Kálmán: Erdélyi elbeszélők

Osvát Kálmán: Erdélyi elbeszélők
Első jelentés az új erdélyi irodalomról
I.

A háború utáni Erdély magyarja hosszabban élt emelkedett világtörténelmi hangulatban, mint az anyaországi magyar. "Kortársi" jelentékenységét máig sem koptatták el a hétköznapok. A vidéki élet lassú tempója - jelentéktelen furcsaságok felett - sem tér hamar napirendre; olyan nagyarányú történés pedig, mint: egy kontinentális front felbomlása, olyan érzelmi és gondolati choc, amilyennel járt az októberi nap hirtelen kelte s még hirtelenebb elborulása, és az a gyorsaság, amellyel okkupáló román osztagok valóságos testi megjelenése (a fait accompli erejével) hazaszállította a humanitárius magasságokban és washingtoni távolságokban mulató képzeletet, - s még mind e behatások halmozódása! - súlyosabb intoxicátióját okozta az erdélyi lelkiségnek.

A rendbe, fegyelembe, állandóságba, politikai helyzetének determináltságába született ember, kit egyéni elhatározások szükségét csak élete magányviszonyaiban érezte eddig, - gondolkozási idő engedélyezése nélkül -, nemcsak súlyos kihatású világnézeti vallomásokra kényszerítetett, hanem államjogi akut állásfoglalásra is. Erkölcsi és politikai nyomás terhe alatt kellett mérlegelnie pontosan le sem mérhető erőviszonyokat és kellett döntenie: az új rend ellen szegülő passzivitás és tettekkel tényező aktivitás között. S még hozzá a kereseti és egyéb magánéleti viszonyok felborulással fenyegető handicapje! Csoda-e, hogy a minden idegét túlfeszítő próbák között olyan lelkiállapotra tett szert, ami egy kicsit már a hősi életnézethez volt hasonlatos...? Hogy a megpróbáltatás általános, nem speciálisan Erdély népének szóló volt - kétségtelen. De egységes közvélemény és állásfoglalás kialakulásának korlátoltabb lehetőségei, meg az események torlódásának fokozottabb tempója több egyéni felelősséget hívtak sorompóba és több emberben, sok emberben, valamennyire minden emberben életrestimulálták a "történelmiség" hitét, tudatát, és talán- pretenzióját.

Ebben a magasfeszültségű atmoszférában csirázik ki az új erdélyi irodalom, léggyökereit ebben ágaztatja szét, tartalmát, színét, életszerűségét ötvenpercentesen ez a millieu határozza meg, tartásköltségeiről pedig - száz percentben - ez a kedélyállapot gondolkodik.

Ami alatt ne méltóztassék még csak (legszerényebb lélekkel is) elfogadható írói életviszonyokat, sem folyóirat-sikereket, még kevésbé kedvező könyvkiadási konjunktúrát érteni. Az új erdélyi irodalom egyetlen művelője sem tudja - irodalmi termeléssel - megkeresni még csak számbavahető hányadát sem: a legszükségesebbnek. Újságíró, tanár, orvos, pap, hivatalnok és más, szemhunyorítás nélkül tudomásulvehető rendes polgári életpályák vándorai ők, s az az egy-kettő, aki írói függetlenséget mímeli, még szomorúbb robotos a többinél: "szerkesztő-kiadó" szegény. folyóirat, mint tőkés kiadói vállalkozás, kevés látott napvilágot, jóhiszemmel ilyennek nem is nevezhető meg más: a "Magyar Szó" és "Napkelet". A többiek: "Tavasz", "Zord Idő", "Szemle", "Kalauz" (hogy csak a letűnteket említsem) pusztán a lelkesség fűtőszerével indultak útnak és kifulladva, hamar meg kellett állniok... A reálisabban elgondolt első kettő sem végzett dicsőségesebben. Pár hónap, egy év, erdélyi folyóiratnak nem több az élete. Mind a legutóbbi időkig a könyvkiadás is gyenge irókezeknek néha megható, többször szánalmas teljesítménye volt. Csak az utolsó két évben látjuk a kolozsvári "Minerva" könyvkiadót, hátterében tisztán jobboldali érdekeltséggel, energikus, következetes munkában ( és gondosságot eláruló kiadványai, vigasztaló sűrű megjelenésükkel, a niveau lehető megőrzésével, tiszteletadásra késztetik még azt is, aki nem látja Erdély irodalmát elég gazdagnak a világnézet szerinti csoportosításra, sem pedig a sokszor logikátlan kiválasztási módszerben nem tud irodalmi és magyar érdeknek nyomára akadni). Kiegészítését, valamennyire korrektúráját, ez a kis egyoldalúság az idén kapta meg: az "Erdélyi Szépmíves Céh" előjegyzéssel (hallom túljegyzéssel) biztosította, kiadójaként hat progresszív irodalmi név jegyeztetik, garanciáját ugyanezek a nevek, hat eddig megjelent értékes kötet, sajtó alatt lévő sokatígérő művek adják és amit - nagyon örvendetes novumot - külön említeni kell: ez a kiadás máig bibliofil igényekkel is számol, anyagot, formát, stílust vérbeli művész határoz meg itt: Koós Károly művészetének mély erdélyisége.

Erre a mindössze is kevésre, amit lelki struktúra szerint áthat egyikünk kilátásosnak, másikunk reménytelennek, erre merészeljük mondani, hogy száz percentben a mai Erdély magasfeszültségű atmoszférájának köszönheti a létezését. Szerény ét, alig fogható valóság, szikkadt kenyér, morzsás elismerés, de valami ugyanakkor, amikor Magyarországon a közönség irodalmi érdeklődése háború előtti és még inkább alatti magasságából jelentősen lecsökkent.

A nélkülöző erdélyi irodalom elégedetten dörzsölheti a kezét. Meg lehet elégedve halk szívverésével, életbizonygató lélegzetvételével. Fázódva is kedélyeskedhetik: "Brrr, de hideg van odakinn."

A szörnyű erejű rázkódás - olyat amilyet -, de irodalmat hívott létre, és - amennyit - de teremtett olvasókat!