Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 1. szám · / · Figyelő · / · Szinházi Figyelő
A vér kötelékei abszolút érvényűek. A gyermek szereti és tiszteli az apját, tartozik is tisztelni, csak azért, mert az apja. Ez a közfelfogás. Shaw azonban ezt mondja: ez is csak frazeológia, mint majd minden, mi a közfelfogáshoz tartozik. Ő a negyedik parancsolatot így értelmezi: tiszteld apádat, - ha megérdemli. Mert hogyan tisztelhesse az apját például az, aki nem ismeri? Ha az apa tizennyolc év előtt, mikor a gyerekek még egész kicsinyek voltak, elvált családjától, mellyel - indulatos ember lévén - gorombán bánt, azóta nem törődött velük, úgy hogy a gyerekek azt se tudják, kicsoda az apjuk, az anyjuknál nevelkedtek, még pedig nagyon szabad szellemben, mondhatni neveletlenül; - ha ez az apa aztán egyszer csak a gyermekei elé kerül és próbálja velük szemben érvényesíteni apai tekintélyét, akkor ne csodálkozzék rajta, ha a gyerekek felkiáltanak: hogy jutunk mi hozzá, hogy ez a kellemetlen vén ember a mi apánk?
Csakhogy Shaw sohasem üt csak egyfelé, hanem csapkod jobbra-balra, minden irányban. Más szatirikusok mindig fenntartanak bizonyos alakokat vagy gondolatcsoportokat, amelyek nem esnek a szatíra tűzvonalába, Shaw szatírájának egyebek között az is megkülönböztető jegye, hogy a vizes lepedőt ráteríti mindenkire, aki csak a színpadra kerül. Megkapja a magáét az anya, aki a szabadság nevében rettenetes neveletlenre neveli a gyermekeit, a fiatal lány, aki addig csalja magát - és egy kicsit a világot is - a maga hideg ésszerűségével, érzelem- és főleg szerelem-ellenes frázisaival, amíg úgy beleszédül az első szerelmes szavakra a csinos fogorvosba, mint akármelyik liba, megkapja magáét a mélyen tisztelt ügyvédi kar, sőt még a nagytekintetű bíróság is. Végeredményben aztán megkapja a magáét az egész úri társadalom amellyel szemben a pincér áll mint az emberséges józan ész prototipje.
Formájára és eszközeire nézve ez a Shaw-darab annak rendje és módja szerint való bohózat, amely a fogorvosi műteremben foghúzással kezdődik, egy kamasz testvérpár széles jókedvű ugrándozásaival folytatódik; a háziurat belefekteti a fogorvos a kínzószékbe, az ügyvéd kalapjával, hajával, kabátjával furcsa csínyeket mívelnek, a bíró az álarcosbálról jön be, óriási álorral és így tovább. Shaw éppolyan kicsapongó jókedvvel csinálja a dolgát, mint a darabban szereplő Dolly és bátyja. Ezt a bohózati tempót a Nemzeti Színház színészei frissen, ötletesen játsszák. Különösen Somogyi Erzsi és Gyergyai Albert, de kitűnő figurát ad Bartos és Nagy Adorján is. Uray szerelmes jeleneteibe mindig belekever egy kis iróniát és humort és ezzel kitűnően kihozza a szerep shawi reliefjét s ebben Várady Aranka kifogástalan partnerként szekundál neki. Különös gonddal, erős vonásokkal, karakteresen dolgozta ki az apa szerepét Gál Gyula. A mostani előadás, amennyire vissza tudok emlékezni, jobb a Nemzeti Színház évek előtti, régi előadásánál s csaknem hiánytalanul hozza ki a darab minden hatáslehetőségét.