Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 1. szám · / · Figyelő · / · Szinházi Figyelő
Ami Zilahy Lajos komédiájában a maghoz tartozik, az mind azt mutatja, hogy ezúttal nem volt a közönség számára sem új, sem nyomatékos mondanivalója. A művész a szívét tárja ki és könnyeivel fényesíti művét csillogóra. A közönség nem törődik a kitárt szívvel, egyszerűen csak szórakozni akar. A művész erre, hogy a nyomortól szabaduljon, beáll bohócnak, művészete alantas elemeiből csinál magának tarka köntöst, amelyen röhög a tömeg. Ez bizony régi nóta, amely nem marad mindig új. A cselekménynek ebbe a művész-tragédiába belefonódó másik ága ugyanilyen. Egy férfi halálosan szeret egy nőt, ahogy az előjátékban mondják. A nő azonban művész leánya, maga is művésznő, ki akar emelkedni a homályból, az anyagi gondból, a napfény ragyogására. "Akarj valamit, valami nagyot" - mondja a férfinak. Mi nagyot merhet egy szerelmes férfi, ha véletlenül tornatanár? Beáll ő is a cirkuszba légtornásznak és egy veszedelmes salto mortáléra vállalkozik. Most aztán összefonódik a két motívum. A tornatanár elhibázza a saltót és összezúzva viszik ki a színpadról. A leány arra ébred, hogy apja operájának előadását csak az ő tisztaságának feláldozásával eszközölheti ki. Erre otthagyják apa, leánya, tornatanár a cirkuszt és visszamennek a kispolgári szegénységbe, melyet most már a boldog szerelem fog enyhíteni.
Az ilyen tartalmi kivonat mindig próbája annak, hogy a darab magvát képező invenció originális-e. Erre a kérdésre felelet, amit az eddigiekben elmondtam. Látni belőle, hogy a szerző nem keresett újdonságukkal frappáns gondolatokat. Ha azonban úgy mondtam el, ahogy akartam, akkor az olvasó sejtheti azt is, hogy a szerző gondolatmenetének alakításában, a formában s a részletek kistaffirozásában keresett újat. Nem az volt a törekvése, hogy mélyről ragadja meg a témáját és magasra emelje fel, hanem az, hogy a színpad magasságában mutasson fel valamit, ami a közönség színvonala irányában van kiegyenlítve. Ebben aztán invenciózusnak is bizonyult, az apró, finom ötletek mesterének. A Comedia dell'arte-szerű keret, amelybe mondanivalóját beállítja, nincs nagyon szervesen belekomponálva az egészbe, de színesíti a darabot, érdekesen jelzi a téma kétmedrű indulását azzal, hogy a színpadon szereplő bohóc-pár felszólítására a közönség sorából lép elő a költő, elmondja mindenünnen visszautasított darabjának a tartalmát és elmondja egyúttal saját tragédiáját is. A továbbiakban a szerző ügyes kézzel bonyolítja a dolgokat, a második felvonásban mozgalmas, érdekes képeit vonultatja fel az orfeum kulisszái mögötti sürgés-forgásnak, a legtöbb jelenet találó ötletre van beállítva, apró, kis novellisztikus részletek csillognak, néha mint poéta is megszólal a szerző. Ami a fődolog: ízléssel és disztingváltsággal dolgozik. A Süt a nap és a Csillagok után ez a darab fejlődést mutat Zilahy pályáján a színpadi eszközök fölötti uralkodás irányában. Egyebekben most is azt látjuk, hogy ereje nem a gondolat mélységében vagy merészségében van, hanem a részletek gondos és elmés kidolgozásban, a tetszetős írói és színpadi ötletek felhasználásában.
Jó és könnyen játszható szerepeket is tud írni. Ezeket a Nemzeti Színház legjobb színészeire bízta. Rózsahegyi kitűnően tudja ábrázolni azt a szomorkás humort, amely ennek a szerepének, a sikertelen operaszerzőnek az alaptónusa. Bajor Gizi sokszínű, ideges, színészi ötletek villamos szikráitól pattogó lénye gazdaggá, érdekesebbé, néha csaknem méllyé teszi a kis Fruzsina szerepét, amely kevésbé jó játék mellett túlságosan megmutatná, ami a darabban konvenció. A művésznő erős lelkihullámzást visz be a szerepbe és ezzel nyomatékot ad neki. Elegáns és fölényes kis szerepében Ódry Árpád. Félig-meddig el tudja feledtetni, hogy ez a szerep alapjában kiesik a darabból és a második felvonás végén mondott beszéde csak akadályozza a felvonásvég hatását. A darab legjobban elgondolt szerepét, a költőt, Sugár Károly játssza. Ez a színész egyenesen rászületett a groteszk felé hajló tragikomikus ábrázolásra. Erős egyéniség, igazi művész, ma már teljesen biztos az eszközei használatában. Én az ő színész-munkáját élveztem legjobban az egész előadásban. Jó színész-anyag a fiatal Forgács Antal, intelligens, jóbeszédű, technikája is van, a színház igen használható szerelmes színészt kapott benne. Jelentéktelenebb szerepekben jót produkáltak Náday Béla és Kiss Irén.