Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 1. szám
Új nap ragyog a Sors egén!
Óh szív! figyelj, fagyott szegény!
Bizalom hull fehér pelyhekben,
lágyan, szüzen, szent gerezdekben.
*
Óh mily nehéz volt élni a tavaszt:
virágot a Nyomor ha tán szakaszt.
S még súlyosabb a Boldogság nyara,
vad küzdelem vijjó munkadala.
Ezt újrakezdeni, inkább halált!
szív-szívvel harcra szerelemben állt.
Iszonyú álom, szörnyű ébredés
mennydörgő örök életszenvedés.
*
Óh vad Szerelem! démoni nyomor!
mily megalázás! pokoli csokor!
mennyi vihar viharra, mennyi kába
cifra bánat, ordító csönd, hiába.
De a Szépségnek gyilkos bálványtáncát,
husom marcangoló vérverő láncát
egy pillanat és széttörte az isten:
s új nap ragyog: a Jóság áll fölöttem.
*
A Jóság, ártatlan barna szemekkel
kinyújtotta ujját varázsigékkel
és a fölzavart maró szenvedélyek
reárajultak, csöndben, mint a méhek.
Óh várjátok el a telet ti méhek,
az új tavaszban szedni drága mézet!
jaj s legyetek bölcs és boldog világok,
a Jóság dús mezőin hű virágok.
*
A halmok, rónák, a komor tanyák
ködén a Jóság napfénye tűz át!
Átéli szív a halált? a telet?
Egy életben lehet két kikelet?