Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 1. szám · / · Sipos Iván: A császár szakálla
A kabinetiroda alig tíz perccel a látogatás előtt telefonálta meg a történendőket a tébolyda igazgatóságának. Kozárdó szinte maga is beleőrült az izgalmakba.
- Gyönyörű! Még csak ez hiányzott! - futkosott kétségbeesetten, végig a termek sokaságán.
- Mindent tisztába! Amilyen gyorsan csak lehet! - rendelkezett az ápolóknak.
Csakhamar olyan volt a hatalmas épület, mint egy megbolygatott méhkas.
Henrik a szobájában búslakodott. Kívüle még öten voltak ebben a teremben. Valamennyi bűntettes elmebeteg.
- Felség, gyere ide, segíts nekem! - könyörgött nyugtalanul egy beteg, akinek az volt a mániája, hogy meg kell olvasnia egy lexikonkötetben az összes "E" betűket.
Odaállt szomorkásan, reménytelenül a szegény ember mellé.
- Jól van, mutasd. Segítek neked.
- Segíts, segíts! - könyörgött tovább a szerencsétlen. Henrik leült melléje és megnyugtatni igyekezett.
- Kitűnő! Hiszen ez nagyszerűen megy neked! Itt is egy "e", látod? Itt is. Itt is...
- Köszönöm, köszönöm, Császár.
E pillanatban nagy robajjal kivágódott a terem ajtaja. Kozárdó jött.
- Ápoló! Gyorsan ide! Rögtön húzza át az ágyakat, tegye rendbe a betegeket, takarítson ki. Nem nyugtalankodnak a betegei?
- Nem, méltóságos uram.
- Akkor segítsenek ők is. Minden percben itt lehet a Régens Őfensége!
- A bátyám? Oh!... Hát mégis van Isten! - sóhajtott fel Langfelder.
Kozárdó összeráncolt szemöldökkel néz rá. Kellemetlen borzongás fut végig a testén.
- A Császárt meg vigyék a dühöngőbe! - rendelkezik az ápolónak.
- Méltóságos úrnak alázattal jelentem, csendes ám a Felség. Nincs vele semmi baj, soha.
- Azt teszi, amit mondok! - harsogja ellentmondást nem tűrő hangon az igazgató. - A maga kedvéért majd kellemetlenségnek teszem ki a Régens személyét. Nem gondolja? Azonnal, - ahogy mondtam.
Már rohan is tovább és Henrik - itt Langfelder Ernő - minden tiltakozása és könyörgése ellenére kényszerzubbonyba kerül. S megállapíthatjuk, hogy ezúttal, a méltatlan rendelet után már egészen jogtalanul...