Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 1. szám · / · Sipos Iván: A császár szakálla
Egy hét múlva Birodalma Legfőbb Pecsétőr-ét fogadta kihallgatáson.
- A gazoui felségsértők és lázadók, Bordus és társainak Felséged legfelsőbb elhatározásából eredő amnesztiája, Császári Felség! - nyújtotta át az igazságügy minisztere az aktákat Henriknek.
A Császár aláírta.
- Gondoskodjék róla, hogy ez az ember mielőbb felkeressen engem, - mondta aláírás közben.
- Felséged legmagasabb rendeletére!
- Úgy legyen!
...A munkásvezér bizony nehezen lépdelt és ügyetlenül mozgott a frakkban és a lakkcipőben. Csak a hangjáról ismert rá a Császár. Intett az udvarmesternek, ajtónállóknak, lakájoknak, hogy egyedül kíván maradni.
- Beszélj! - szólt rá a Császár, mikor már csak ketten voltak.
- Felséged kitüntető kegyelme... Felség...
- Nem erre vagyok kíváncsi. Meddig voltál lecsukva?
- Két hónapig.
- Rossz az? A börtön?
- Hozzá vagyok szokva, Felség.
- Miért? Hogyan?
- Minden évben lecsuknak egyszer-kétszer.
- Nem értem.
- Munkásvezér s a köztársasági mozgalom egyik vezetője vagyok, Felség.
Szóval az én ellenségem?
- Nem személy szerint, hiszen Császári Felséged komoly, jóindulatú uralkodói egyéniség. De...
- De?
- De - tisztelettel szólván: hiába az. A rendszer rossz. Nem Felséged, hanem tanácsosai és a kormány akarata érvényesül.
- És a köztársaságban?
- Ott esze, hite, tehetsége szerint lesz államfő az elnök. Nincs körülötte Udvar és kamarilla. Köztársaságban az államfő esetleg munkásszülők gyermeke. Megismerkedik az élet minden küzdelmével, bajával, igazságtalanságaival, mire felnő. S ha a legfőbb hatalom polcán mégsem akar az élet követelményeinek megfelelően reformálni, öt-hét év múlva lejár a mandátuma és lekerül az ország éléről. Ebben inkább van igazság, mint a trónöröklésben.
- Az igazság a természet és a törvény rendje, vagyis az emberi lélek hamóniája.
- Úgy van Felség! - bólintott komolyan és minden etikettől mentesen a munkásvezér. - S mivel a természet és a törvények harmóniája szabja meg az igazság keretét, bizonyos az, hogy minden ember annyit ér, amennyit egyenlő küzdelemben el tud érni embertársai közt. Felségednek pedig nem is lehetett küzdenie: készen kapott mindent.
- Négyszáz esztendős jog alapján! - felelte összeráncolt homlokkal, ellentmondást nem tűrő hangsúllyal a Császár. - De, ha kunyhóban születtem volna is, csak meglenne az erőm és képességem, hogy idáig jussak! Ahogy a korzikai hadnagyban megvolt! Predesztináció kérdése ez!
Utolérhetetlen öntudattal ás határozottsággal csattant az utolsó császári szó. Gerjedő haragja nem engedte folytatni a vitát, ami - most látta - amúgy is meddő volna. Egyetlen kézmozdulat s a kihallgatásnak vége volt. Mert az uralkodók gesztusaiban néha éppúgy egy egész élet, sőt maga a történelem sűrűsödik, mint a hódolatot parancsoló nagy művészekében a színpadon.