Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 23-24. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi Figyelő
Kevés könyv megjelenését vártam olyan türelmetlenül, mint a magyar Wells-ét. Mikor az eredetit olvastam, már tudtam, hogy készül a magyar és nem egy passzusnál gondoltam arra, milyen szerencse, hogy ezt nemsokára ezer és ezer ember fogja magyarul olvasni. Hány új eszme és hány régi, téves (és pedig irányzatosan téves) adat helyreigazítása!
Amint az első magyar példány kezembe került, azonnal összehasonlítottam külsejében az angol, német és francia kiadással. Nincs okunk szégyenkezni. Kötésben, papírban, nyomásban külön-külön és együttvéve egyik sem múlja felül a magyart, amely egészben véve valamennyi közül a legszebb. Egy gyönge pontja van csak a magyar kiadásnak: hogy drágább úgy az angolnál, mint a németnél és sokkal drágább a franciánál. De ez, amilyen fájdalmas, annyira természetes is. Tény, hogy szebb és impozánsabb formában ritkán került ilyen fontos mű a magyar könyvpiacra.
Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Wells műve az első világtörténet. Igazi világtörténet írására azonban gondolni sem lehetett addig, amíg a világpolitika és a világgazdaság nem váltak realitásokká. ez pedig csak napjaikban történt meg. Buckle, akinek műve 1857-61-ben jelent meg és aki a maga korában a legátfogóbb történelmi elme volt, teljesen az európai egocentrizmus alapján állt. Sehol pl. Kánának a nevét sem említi és mint Fueter (Geschichte der neueren Historiographie. München: Oldenbourg 1911. p. 579) joggal mondja, soha eszébe sem jutott az a gondolat, hogy az 1850 táján élt angol gentleman erkölcsi elvei talán mégsem uralkodtak mindenütt és mindenkor a világon és talán mégsem lehetnek minden kor és minden nép gondolatainak és cselekedeteinek kritériumai.
Távolról sem akarjuk azt mondani, hogy Wells elfogulatlan és tendencia mentes. Sőt nagyon is érzik rajta az, hogy pacifista és demokrata propagandát akar folytatni. Ami azonban e két pontot nem érinti, abban értékítéletei és szempontjai a térben és időben távoli jelenségek előadásában és magyarázatában elődeinél jóval nagyobb szabadságot és méltányosságot mutatnak. A buddhizmust és mohamedanizmust ugyanolyan tisztelettel tárgyalja, mint a kereszténységet.
Wells sehol sem beszél frivol módon arról, ami legtöbb ember előtt tisztelet tárgya. De azért mindent elmond róla, amit akar. Szerinte az emberiség óriási többségében élnek oly érzelmek, amelyeket sem a tudomány, sem a művészet nem elégíthet ki. Itt van a vallás természetes és örökkétartó birodalma. Azonban különböző korok és helyek a vallási szükségletet más és más módon elégítették ki. A kereszténység, buddhizmus, mohamedanizmus stb. ugyanegy legitim és természetes szükséglet különféle kielégítési módjai. Hozzátehetjük, hogy ez a tolerancia egészben véve egyezik a mai angol közfelfogással, amely azt véli, hogy a buddhizmus és mohamedanizmus is good enough az ázsiaiaknak.
Mint a vallásokkal, úgy bánik Wells a világrészekkel és nemzetekkel, sőt mondhatnánk korokkal is. A világ történetét messze kiterjeszti nemcsak az emberiség, hanem az élet történetére és öt teljes íven át tárgyalja a történelem előtti kort. Bár az európai történelem nem veszíti el teljesen centrális szerepét, köre jelentékenyen megszűkül. Csaknem egész fejezetek vannak, amelyek még a művelt olvasó előtt is alig ismert fontos és érdekes anyagot tartalmaznak, mint pl.: a római birodalomnál sokkal nagyobb mongol birodalmak története vagy Kína és India története. Az, hogy e könyvet angol ember írta, legföljebb abban mutatkozik, hogy az angol történelem ellen irányul a legszigorúbb kritika.
A magyar olvasóra különösen jótékony hatású az, hogy nem kap olyan "közép- és újkori" történelmet, amely tulajdonképpen nem más, mint Középeurópa, pontosabban szólva Németország és szomszédos államai történeténél, amelynek főhősei a hadvezérek, mellékhősei a diplomaták, befejezése pedig a német egység és Bismarck apoteózisa, mint a világtörténelem tulajdonképpeni céljának elérése.
A hadvezérek és diplomaták általában nem valami jól járnak Wellsnél. Nagy Sándortól kezdve napóleonig egyikről sincs egyetlen jó szava. idézzük e jellegzetes szavait: "...Angliában ismeretes volt már egy tank-modell, amelynek segítségével a szövetségesek már 1916-ban gyors és könnyű győzelmet arathattak volna. De a hivatásos katona természeténél fogva alantas és képzelő erő híján való lélek, mert van-e nagytehetségű ember, aki önként volna hajlandó természetadta tehetségét a hivatás börtönébe záratni? Az igazi kiváló, nagy katonák majdnem kivétel nélkül tapasztalatlan, friss idegzetű fiatalemberek voltak, mint Nagy Sándor, Napóleon és Hoche, vagy katonává vedlett politikusok, mint július Caesar, nomádok, mint a hun és mongol hadvezérek, vagy pedig műkedvelők, mint Cromwell és Washington." (620. 1.) Körülbelül ugyanígy beszél G. B. Shaw is napóleonról. Ez pártállás szerint ítélve lehet szimpatikus, lehet hatásos propaganda, de nem történetírás. Bismarck sem jár sokkal jobban. Ha Bismarck világtörténelmi jelentőségét a német történetírás túlozta is, ugyancsak túlzás úgy tüntetni föl Bismarckot, mint aki az 1848-ban már kész német egység akadályozója volt 1871-ig. Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy Wells túlzása kicsiny ahhoz képest, ahogy Bismarck a német (és magyar) tudatba él. Valószínű, hogy Cobden vagy Gladstone egy oly kor szempontjából, amelyben a népszövetség nem ideál, hanem realitás, fontosabb alak Bismarcknál és valószínűnek látszik, hogy Bismarcknak a Hohenzollern-dinasztia sorsa (nem az egyes tagoké) legalább is olya fontos volt, mint a német egység.
Azt azonban nem mondhatni, hogy Wells elvakult propagandista volna. Méltányosan ismeri el pl., hogy a napóleoni háborúk utáni szent szövetség milyen hasznos szolgálatot tett a nemzetközi szolidaritás előmozdítására. Általában mindenkinek éreznie kell, hogy Wells méltányos ellenfél, aki tudatosan sohasem ferdít és jóhiszeműségéhez soha szó nem fér. Ezért mondhat el büntetlenül pl. olyan gondolatokat az államról (I.474- 7. I.), amelyek egyébként a leghevesebb ellentmondást keltenék a nacionalisták internacionáléjában.
Sokan e mű hátrányának tekintik, hogy írója nem szakszerű történész. Ez igaz, azonban ez távolról sem jelenti azt, mintha Wells munkája szakszerűség szempontjából rosszabb volna bármely más hasonló terjedelmű műnél. Négy specialista nézte át e munkát és így valószínű, hogy helytelen adat aligha lesz benne, hogy a történelemben való új felfogások is aligha kerülték el Wells figyelmét. Csak példaként említjük meg, hogy Marat, aki máig is mint vérszomjas szörnyeteg szerepel a hagyományos történelemben, Wellsnél az újabb kutatások eredményeként (l. pl. Auland: Histoire politique de la révolution francaise. Párizs: Colin 1901. pp. 418-29) teljesen rehabilitálva van. Ellenben mint nagy előnyt említhetjük Wellsnél az outsider frissességét, aki nem hajlandó a kész hagyományokat elfogadni, sem formában, sem tartalomban.
E munkán egyéni bélyeg van ,ez nem valami lélektelen kompiláció és ezért van olyan nagy sikere. Wells általában nem tartozik a legjobb angol stilisták közé, abban az értelemben, ahogy az irodalomban neveznek jó sitlistának valakit. De ez távolról sem jelenti azt, hogy csak a jó stilisták művei maradandók. Balzacot és Zolát sem tartják jó stilistáknak a franciák. Erő és súly van Wells szavaiban. Érzi az olvasó, hogy erős meggyőződés van e szavak mögött, de érzi azt is, hogy ez a meggyőződés ha egyéni is, nem csupán az íróé, hanem egyúttal egy nagy tömegé is: a munkáspárt felé orientálódó, dissenter (nem-anglikán protestáns) angol középosztály, pontosabban szólva: a lower middle class meggyőződése. Mert ez a volt posztó kereskedő segédből lett író e nagy tömeg visszhangja. Erős, független középosztálya csak Angliának van. Minden más európai államban a mezőgazdasági középosztály szemérmetlenül köveleti (és kapja) a többi osztály rovására az agrár, az ipari középosztály az ipari vámvédelmet, a társadalmi súlyt és tekintélyt pedig a kormány és az egyetemek által adott rangok és címek szabják meg. Gazdaságilag, politikailag és társadalmilag független középosztály Anglián kívül nincs Európában. A középosztálynak két ellentétes irányú képviselője van az angol irodalomban, e két pólus: Kipling és Wells. Az egyik a militarizmus, nacionalizmus és konzervativizmus, a másik a pacifizmus, intercacionalizmus és radikalizmus képviselője. Ne értsük félre ezt az ellentétet. Nem egymást kizáró, de egymást kiegészítő ellentétről van szó, amilyen pl. a katolicizmus és protestantizmus. Közelebb állnak egymáshoz, mint egy angol és egy kontinentális konzervatív.
A kiadó jónak látta e mű magyar fordításához magyar történelmi függeléket is íratni és úgy veszem észre, több magyar vonatkozású betoldást is tétetni, amelyek a magyarságnak több szerepet juttatnak a világtörténelemben. Vitatható eljárás. Hogy milyen okok vezethették a kiadót, azt könnyű kitalálni és nehéz nem méltányolni. Ki kell azonban emelnünk, hogy e betoldások nem aránytalanok, nem zavarják a mű összhangját és az angol kiadásban sem volnának kirívók. Amennyire futólagos összehasonlítás alapján megítélhetem, a fordítás sem gépies munka és éppoly élvezetes olvasmány, mint az eredeti.
Wells könyvének nem lesz az a sorsa, ami az ilyen terjedelmű ismeretterjesztő műveké többnyire szokott lenni, hogy t. i. a vevő sohasem olvassa el, legföljebb lapoz bennük. Azt hiszem, nem sok ember lesz, aki ha Wellset megveszi, ne olvasná végig. Bár minél több ember vehetné meg.
[+]