Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 21. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi Figyelő
(Athenaeum)
Földi Mihály új novelláit elsősorban az a sajátságosan keserű erotika teszi jellegzetessé, amely csak úgy árad belőlük. Egyikük arról szól, hogy egy asszony hosszú évek után hirtelen megfutamodik a férjétől, mert arra eszmél rá, hogy elveszítette az igazi arcát: az idegen, a sohasem szeretett férfi minden csókjával, minden ölelésével letörölt egy-egy vonást az arcáról s rárajzolt egyet a sajátjából. Ez a misztikus elváltozás fellázítja s egy pillanatig elveszett önmaga után sikolt; de azután mindent kiegyenlít az élet összemosó banalitása, az asszony visszatér képmásához és évek multán talán úgy hasonlítanak majd egymáshoz, mint tojás a tojáshoz és tiszteletreméltó, megelégedett öreg házastársak lesznek.
Gyakran s szinte mohón foglalkozik Földi öregedő emberek szerelmi életével. Az utolsót lobbanó parázs téma nála nem melankolikus hangokban csendül fel; szinte hajlandó vagyok azt hinni, hogy csak azért komponálja erre az akkordra történeteit, mert erotikus meglátásainak keserűségét a legjobban így szemléltetheti. Az ő erotikájában mindig utálat is van; a tolla nem akar segédkezni mámoros, bíbor színfoltok fölrakásában, még ott sem ,ahol pedig ujjongani szeretne ölelések és csókok édes beteljesülésén; egy-egy hidegleléses, nyálkás, rosszízű kifejezés.
Mi ez, Világnézeti konzekvencia? Nehéz volna eldönteni, pláne ezzel a kötettel kapcsolatosan. Tételt (és ez igen jóleső) Földinél hiába keresünk. Valami vezérlő-motívum-féle ugyan megcsendül. Az a novella, melytől a kötet címét kapta, elbeszéli egy asszonyka epekedését s özvegyi sóvárgását harctéren lévő ura után, akinek távollétében gyereket is szült; a férj végre hazajön, de a gyerek haldoklik; s az élettel vívódó piciny jószág bölcsője mellett, mégis, a kiéhezett hím ráveti magát párjára; az asszonyt megrázza az utálat s ellöki magától azt, akit hosszú időn át lázban égő testtel várt haza. Egyedül marad. S az egyedüllét azután megérteti vele a nőstényből följajdult nő heroizmusának hiábavalóságát; nem lehet egyedül maradni; valakit szeretni kell...és visszatámolyog urának karjaiba. Az elveszett arc itt, mintha szimbólummá akarna szélesedni. Küzdelem egy sötéten hömpölybő kozmikus folyam ellen, amely az egyedülálló ember fenségét megőrli s iszappá mossa.
De - ismétlem - kár volna itt világképet keresni. Én lírai rosszullétet érzek ki inkább abból a szándékolt és gyakran önkénytelen undorból, amelyet Földi Mihály, - hájasodásnak indult házaspárok, szikkadt vénlányok, beteg menyasszonyok s meddő anyák sorsát megrajzolván, - szavakba önt. Nincsen benne szűzies megborzongás a hús örvénylő titkai előtt, inkább az élet gazdagságában dúskáló író tisztogatja itt bemocskolt ujjait.
Mert ebben a kötetben is újabb erős bizonyítékát adta Földi Mihály annak, hogy benne az epikus bővérűséget kell elsősorban élveznünk. Bizonyos, hogy problémákkal viaskodó író, de annyira zuhogtatja magába az élet lüktető sodrát, megszámlálhatatlan elágazásait, millió kereszteződését, hogy mindent alakokba s ez alakok összetalálkozásában lát. A probléma, mielőtt még megfogalmazhatná, már számtalan történetté bomlik szét. Eseménnyé válik.
Ez pedig a legnagyobb dicséret, amit epikus íróról elmondhatunk.
Ami Földi novelláinak formáját és stílusát illeti: - A kísértet címűben két iskolás gyerek, akiknek a házitanítója az öreg Hamlet szelleméről tartott előadást, elhatározza, hogy éjszaka kísértetet fognak játszani. De amint lepedőkbe burkolódzva s belisztezett arccal lopakodnak a sötétben, egyszerre csak ők találkoznak össze egy kísértettel: ez a kísértet pedig az édesanyjuk, aki fehér pongyolában a házitanító hálószobájába suhan.
Ez a kis novella a kötetnek talán legigénytelenebb darabja. mégis, úgy érzem, ez benne az egyetlen igazi novella, ennek a szónak műfaji értelmében véve. Van benne valami anekdotikus lezártság. Nem regény-mag, nem vázlat egy nagyobb elképzeléshez, nem gazdagon szétbomló képzetsornak egy szeme, ami ma többnyire a novella. Hanem egy fura kis eset. Ki tudja: az igazi novella talán ott szakadt meg valahol az anekdotázó régi olaszoknál. És ezekhez áll közel - belső formában - Földi Mihálynak ez az apró, igazi novellája.
A többi szétfolyik, mint maga az élet.