Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 21. szám · / · Surányi Miklós: Gyönyörűm!
- Teréz, hát csakugyan igaz? A báró megkérte a kezét?
- Maga is hallotta!
- A báró barátja mesélte. Az oroszlánvadász.
- Hol akadt össze a gróffal?
- Egy portré dolgában jár nálam és elmondtam neki, hogy magát is most festem. Meg kellett mutatnom neki a félig kész képet...
- Ki engedte meg?
- Haragszik? Hiszen maguk intim jó barátok.
- Ki mondta?
- Ő maga. És úgy látom, hogy fülig szerelmes magába.
- Érdekes különc. Kitelik tőle.
- De jó ízlése van.
- Ejnye, de banális bókjai vannak, kedves professzorom.
- Nézzen kissé balra. Így. Ebben a megvilágításban, becsületemre mondom, maga a legszebb asszony a világon.
- Kétezer dollárért.
- Goromba. Ha nem tekinteném, hogy tulajdonképpen kollégák vagyunk, abbahagynám az egészet. Erről jut eszembe, maga már sohasem fest, Teréz?
- Sem időm, sem kedvem, sem tehetségem.
- Pedig tudnék egy nagyszerű modellt.
- Aktot?
- Eltalálta. Aktot - tükörből.
- Azt hiszi? Nem látja, hogy leromlott a testem?
- Amit a ruhán keresztül látok, az a leggyönyörűbb akt.
- Csalódik.
- Megnézte már a testét, piktorszemmel, Teréz?
- Csak az ijedt és hiú asszony szemével néztem meg.
- És?
- Nagyon elszomorodtam.
- Lehetetlen.
- Ahhoz képest, hogy mi voltam még két évvel ezelőtt...Különben nem tudom. Lehet, hogy csakugyan kicsit pesszimista vagyok. Mondja, kedves professzor, maga csakugyan azt hiszi, hogy még beválnék modellnek?
- Ha én egyszer egy Danaét festhetnék magáról!...
- Megpuhult a húsom...a hátam hajlott lett, a mellem elvesztette klasszikus formáját. Nem bánom, nézzen meg...így, csípőig még csak megjárja talán...mit gondol?
- Teréz...maradjon így...az Istenért!...ez a vonal a nyaktól a gerincoszlopon át a derékig...ez a nyak...Teréz, magának sejtelme sincs a teste szépségéről...nem...hagyjuk abba kicsit, bevallom, hogy remeg a kezem és lángba borult a fantáziám.
- Akarja látni az egész aktomat?
- Teréz!
- De őszinte véleményt!
- Öreg piktorember vagyok s tudom, hogy maga csak a szakértő véleményére kíváncsi...Várjon, bezárom az ajtót...
- De diszkrét lesz, professzor?
- Tudom, hogy mivel tartozom ezért a kitüntetésért.
- Nos? Nem beszél? Petyhüdt és formátlan a testem? Professzor, én félek...maga olyan furcsán néz...Emlékszem, az iskolában azt szokta mondani, hogy a túlságosan fehér bőr tésztaszerűvé teszi a női idomokat. Nos? Teszt? Gipsz? Vagy vatta? Puha? Széteső? Dekomponált? Unalmas?
- Teréz...a homlokomat kiverte a verejték. Bocsásson meg, csak dadogni tudok. Teréz, maga gyönyörű...- Gyönyörű?
- Istenemre mondom, életemben még nem láttam ilyen szép modellt.
- Komolyan mondja ezt?
- Sírni szeretnék elragadtatásomban, Teréz. És milyen sima, bársonyos lehet ez az epidermis, milyen sikamlós és ruganyos lehet a gyengéd érintésre...
- Megengedem...
- Gyönyörű, édes...ó...bocsánat...
- Elég! Szégyenlem magam.
- Festők között...
-De nekem nem lett volna szabad! Istenem, azt hiszem, nagy bűnt követtem el.
- A művészet...
- Hagyja a nagy szavakat. Romlott bestia vagyok.
- Ne sírjon...
- Hagyjon! Menjen ki az atelierból! Fel akarok öltözni, elmegyek és többé nem jövök ide...Borzasztó...édes, drága, egyetlen, gyönyörű szerelmem...ha te tudnád, hogy hova süllyedtem!