Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 20. szám · / · Figyelő · / · Képzőművészeti Figyelő

Elek Artúr: Zutt R. A.

Tizenkét évet töltött körünkben ez a svájci származású művész. Közöttünk élt mint nevelő, mint alkotó művész, mint művészet-népszerűsítő és mint vállalkozó. Most eltávozik közülünk, mert úgy érzi, hogy tevékenykedése alól kifogyott a talaj. Németországba készül, ahol új feladatok várják. Hozzánk eljött búcsúzni, s hogy búcsúja emléket hagyjon bennünk, bemutatja a Nemzeti Szalonban egész életének művét: öt termet megtöltő festményt, szobrot, rajzot és ötvösmunkát. Egy még fiatal és bizonyára nagyra hivatott élet alkotásait.

Sokféle érdeklődésű gazdag művészléleknek képe alakul ki belőlük. Zutt autodidaktának vallja magát, aki a kézművességéből jutott el a véletlenül alakult fejődése ilyen módon. Most, hogy egész munkásságának eredménye együtt van, látnivaló, hogy alaptermészete szerint is kézműves, vagyis olyan művészlélek, kinek az anyagban keresgélés és az anyaggal vesződés, a részletekben elveszteglés, a technikai eljárásokba elmerülés majd akkora gyönyörűsége, mint a tulajdonképpeni művészi munka: a képzelet szabadon-eresztése, majd befogása és tudatos szabályozása. Maga Zutt úgy érzi, hogy a kézművesség inkább csak kenyérszerző eszköze volt arra, hogy a tulajdonképpeni művészi munkálkodás számára időt és alkalmat teremtsen vele. De tulajdonképpeni művészi munkáit ugyanaz az anyaggal való szerető foglalkozás jellemzi, ami iparművészeti műveit. A rajz, a festés és mintázás gyakorlata egymást váltja föl életében. De valamennyin keresztül érzik a kézművesi eredet. Ez magyarázza őket és ad nekik értelmet.

Huszonöt éves ifjú volt Zutt, amikor hozzánk került, de már nem jelentéktelen művészeti poggyásszal érkezett. A szobrász látszott benne akkoriban az ötvös mellett legjelentősebbnek. Olaszországból hozta el egy római nőnek, meg egy ifjúnak finom érzéssel megmintázott fejét. A szobrász ezeknél a műveinél többre nem is igen fejlődött benne. A lány mellszobra és feje, amely mostani kiállításán látható először, ugyanolyan artisztikus alkotás, mint művészetének említett zsengéi. A plasztika problémái felé azonban nem mutatnak lényegesebb közeledést. Finomak és színekkel ízlésesen földíszítettek, de inkább vonalas elképzelésűek, semmint tömör domborúságra törekvők.

Nem is rajtuk a súly a kiállításon, hanem a művész festményein és rajzain. Ilyen munkáit nálunk most mutatja meg először. Úgy látszik, hogy a közelmúlt esztendeiben készültek, mert mintha még friss emlékű küzdelmek és fájdalmas élmények visszhangja volnának. Vannak közöttük szimbolikus kompozíciók, melyek gondolat meneteket igyekeznek emberi alakokkal megérzékíteni és vannak arcképek, melyek mögött éppoly viharzó élmények érződnek, mint kompozícióiban.

A festő Zutt kezében is a vonal a kifejezés eszköze. Képei inkább színezett rajzok, semmint eredendően színes elképzelések. Fantasztikumukkal és illusztráló szándékukkal a szintén svájci Weltire emlékeztetnek, egyik-másik nagyobb kompozíciója pedig a rajta szereplő emberi alakok mozdulatba állításával és kompozícióba fűzésével Hodlerre. Még viaskodás eredményei és minden befejezett voltuk és technikai megoldottságuk ellenére is, nem végleges eredmények.

Az ötvös Zutt a legismertebb a nagyközönség előtt. Ezüstből megöntött, vagy kikalapált érmei, ékszerei, serlegei és egyéb dísztárgyai korszakos jelentőségűek ötvösségünk történetében. Ilyen irányú működése fogja nevét közöttünk leginkább megőrizni. Mert Zutt, mint az Iparművészeti Iskola ötvösműhelyének vezetője, majd a Magyar Művészeti Műhely megalapítója, példájával és oktatásával egészen új alapot adott elkorcsosult ötvösművészetünk alá. A tanítványok seregeit tanította meg járni és eresztette azután szabadjára. Azok közé a jó szemű idegenek közé tartozott, kik első körülnézésre meglátták, hogy milyen bőven termi ez a föld a tehetséget. És fejébe vette, hogy irányt ad a sok össze-vissza cikázó tehetségnek. Az ötvösművészetet nagy produkciójú háziiparrá akarta fejleszteni és éppen ezért sok női tanítványt is vállalt. Elgondolása szerint egyszerű feladatok tömegtermelés szerű megoldásra a nő különösen alkalmas. De az anyaggal való beható foglalkozásra is megtanította tanítványait és megnyitotta látásukat az anyagnak díszítő stílust önmagából kialakító képessége számára.

Elmondható, hogy a mai magyar ötvösművészetnek Zutt a megalapítója. Számtalan tanítványa között néhány kitűnő művészt nevelt, kiknek az lesz a hivatásuk, hogy mesterük munkáját folytassák és ötvösségünket a hagyományokhoz fölzárkózva és a népi díszítő motívumok belevonásával önálló új életre keltsék. Zutt, az idegen, minden szerető érdeklődése mellett sem lehetett erre hivatott. De ha tanítványai egykor megalkotják az önálló magyar ötvösművészetet, az az ő érdeme lesz. És ezt az érdemét művészetünk történte számon fogja tartani.