Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 20. szám · / · Figyelő · / · Zenei Figyelő
Irigyelhetjük Drezdát kitűnő főzene-igazgatójáért: Fritz Buschért. Az a hangverseny, melyet filharmonikusaink élén vezényelt, mintaképe volt a komoly elmélyedő, finom művészi munkának.
Fritz Busch nem olyan határozott, lenyűgöző költői egyéniség, mint Furtwängler, vagy Kleiber. Teljesen feloldódik ugyan az előadott műben, de ebben a feloldásban saját egyéni arcéle kissé elmosódik. Ez választja el a legnagyobbaktól, akik minél önfeledtebben mélyülnek el az interpretált alkotás szellemében, annál élesebben rajzolják elénk saját egyéniségük markáns körvonalait. Azonban Fritz Busch, bár nem teremti a legnagyobb művészetet, mindig a legnagyobb művészetet szolgálja. Mikor ő áll a karmesteri emelvényen, zavartalanul élvezhetjük a műsor minden egyes számának szépségét, mert érezzük: a karmester maga is fogékony minden szépségre Busch vezet teljes biztonsággal bennünket a partitúra szövevényén keresztül. Dallam mintázása tökéletes, ritmusa példásan szerves, a zenekari beállítás tiszta és pregnáns. Szóval talpig muzsikus. Kivételes képességei Brams Haydn-változataiban bontakoztak ki legszerencsésebben. A mű rejtett szentimentalizmusát a mesterien korvonalozott formák tartották féken, Brahms költészetének fojtott lírája, ködös fantasztikuma azonban a szigorú keretek között is teljes poétikus szépségében nyilatkozott meg. Beethoven Egmont nyitányából a megragadó bevezetést, Schumann d-moll szimfóniájából a legapróbb részletig behatoló fantáziával megszólaltatott első tételt emeljük ki. Strauss "Don Juan"-ja, ilyen komoly és elmélyedő karmester tolmácsolásában elárulja, hogy ragyogó, de külsőséges lendülete alatt mélyebb költői értékek is lappanganak.