Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 20. szám · / · Figyelő · / · Zenei Figyelő
"The right man on the right place" - ezt a kitűnő jelszót manapság merészség lenne zenei és színházi kultúránk épületének homlokzatára írni. Mi tagadás, kevés a talpig-emberünk és azok közül is kevés van a maga igazi helyén. Különös szerep-eltolódások történtek az utolsó tíz esztendőben és ha ma végig tekintünk művészi intézmények vezetőinek személyi listáján, groteszk képet kapunk. Mintha farsangi színlap volt a kezünkben, ahol a harmadrangú segédszínésznő a primadonna helyén ágál, a drámai hős pedig statisztál a kórusban. Tisztelet a kivételnek, - de tisztelet a bevételeknek is, amelyek ilyen körülmények között csoda, hogy még egyáltalán csöppennek, ha csurranni nem is csurrannak színházaink s egyéb, a közönség jóhiszemű érdeklődését kamatoztató művészi vállalkozásaink kasszájába. De a gazdasági válságok szélsőséges abnormitásaiból kijózanodott publikum érzéke a szereposztás iránt hozzáértést, talentumot igényel ott, ahol jó idegi - látszólag - az istenadta protekció, vagy az illetéktelent, nyegle ambíció is elegendő volt. Az egészségesedésnek ez a tünete kulturális életünkben a kereslet oldalán félreismerhetetlen - elég ha rámutatunk a tavalyi "rossz szezonra," vagyis a közönség negatív magatartásban kifejeződött határozott követelésre. De megbecsüléssel föl kell jegyeznünk, ha a parancsoló várakozásra itt-ott már a kínálat is okosan reagál.
Sok minden egyéb között ezek a gondolatok jártak az eszemben, amikor az újonnan megnyílt Andrásssy-úti Színházban Nádor Mihályt láttam ülni a zongora mellett. Nagy Endre és Medgyaszay Vilma egykori kabaréja változatos sors és az elmúlt évi Kamara színház-kísérlet után ismét a vidám kisművészet hajléka lett. Nádor is itt kezdte, nagy Endre mellett, jó másfél évtizede, mint idegenből hazajött, ismeretlen fiatal muzsikus, akinek finom és bensőséges poézisa nemes anyaggal töltötte ki a sanzon és kuplé hagyományos formáit s akinek artisztikus ízlése, előkelő invenciója maga teremtette új formákban is jól érvényesült a kabaré deszkáin.
A háború szörnyűsége egy időre kiragadta munkálkodásából. Fronton és fogságban eltöltött hosszú évek után, a rövid életű Eskü-téri Medgyaszay színházban láttuk viszont, kis zenekar és opera együttes élén, mint a kamara opera ízig-vérig hivatott tolmácsolóját. Haydn Patikusának, Weber és Offenbach egyfelvonásos gyöngyszemeinek előadása ebből az időből maradt feledhetetlen élménye minden zenei gourmandnak.
Azután operett-színházhoz került Nádor, karmester és operettszerző lett. Időközben meglepetésszerűen föltűnt mint opera-komponista Donna Anna című egyfelvonásosával, amelyet a korai kurzusidők műfelháborodása sikere teljében söpört le, sok más becsületes értékkel együtt, az Opera színpadáról, s amely azóta, sokszori ígérgetés dacára, hasztalan várja felújítását. Nádornak ebben a művében egy sereg komoly ígérete van, s ha az életküzdelem epizódszerűen az operetthez is sodorta, hinni lehet, hogy ezek az ígéretek nem maradnak beváltatlanul. Egyébként az operett muzsikáját is kiváló erudícióval s a stílus finomabb lehetőségeinek talán túlzott szem előtt tartásával szolgálta. Minden esetre megvetette az olcsó sikert, viszont a drágát - itt Pesten - nem tudta teles mértékben learatni.
Egy festő, ha művészetének a part produktumaival nem érvényesülhet eléggé, egy műterem-kiállítással még mindig igazolhatja törekvéseit legalább a műértők előtt. Zeneszerzőnek nehezebb a helyzete. Atelier-je nem egykönnyen hozzáférhető, különben is dolgai - még a legintimebbek is - csak előadó közvetítésével, a koncertterem visszhang-adó atmoszférájában nyernek eleven életet. Nádor legigazibb értékeit - egyelőre - sajnos, még az asztalfiókja őrzi. Egy "szerzői est" gyér nyilvánossága lírai termésnek csak kis részére vetett múló fényt s csak kevesen tudják, hogy néhány dalciklusában Schumann, Wolf és Mahler cizelláló művészetével szólal meg egy mély lírai kedély, egy fájdalmasan őszinte és szemérmesen bensőséges muzsikus-egyéniség. Magyar ballada-szövegekre írt kompozíciói - Medgyaszay és mások régebbi interpretálása révén - ismertebbek; de aktuális zeneesztétikánk, a maga szűkkeblű egyoldalúságával, még nem méltatta kellő figyelemre az ős-népi hangulatoknak ezeket az érzékeny ideghárfán megzendülő, kultúráltan költői, nemes utánérzéseit.
Nádor még nincs sokkal túl a negyven éven. Sok mindent alkotott a publikum külső és a maga belső szükségletének ösztökélésére. Fejlődésének intimus figyelői egy kész és egy félig kész vonósnégyeséről, szimfonikus kísérleteiről, kórusairól is tudnak. Egy éltetőbb zenei kultúrában, mint amilyen a miénk, mindez s még sok minden, ami Nádorban elaludt, vagy még szunnyad, nem maradhatna véka alatt. De, hogy a mi "right man"-ekben olyan szegény zenei életünk az ő rendkívüli exluzív képességeit, karmesteri talentumát, nevelő értékét nélkülözni véli s egy teljes éven át pihentetni tudta, ez már ama farsangi színlap terhére írandó. Azon a helyen, ahol Nádor most kabaré-énekeseket kísér, egy tavaly fölmerült és elmerült terv szerint Pergolese, Gluck, Donizetti, Cimarosa, Mozart kamara-operáinak kellett volna megszólalnia az ő pálcája alatt. Kár, hogy a szép ötlet nem valósult meg, de nem kár, sőt haszon, hogy Nádor gazdag tudása oly téren hat és gyümölcsözik, amelyet a fanyalgó nagyképűség talán fölényes kedve lebecsül. A tömegek kultúrája a nemzet kultúrája és a tömegek ízlését a kisművészet felül kell regenerálni, különben posványba fullad itt minden jóravaló, jobbra való törekvés.
Az Andrássy-úti színház megnyitó műsora egyébként még nem reprezentálja minden ízében azt a színvonalat, amelyet Nádor és az igazgató Emőd Tamás neve ígér. Szép Ernő párizsi magyar revü-képe (Nádor elsőrangú kísérő-zenéjével,) Fodor László friss és vásottan ötletes egyfelvonásosa, Medgyaszay Vilma sanzonjai jelentős értékek és a többi is nagyrészt kedves vagy mulattató - de hiányzik az egészből az egészséges szatíra, amelyre pedig a kis helyiség múltja kötelez, s amely a magyar kabaréművészet tradicionális etikai létjogát jelenti.