Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 20. szám · / · Figyelő · / · Zenei Figyelő
"Nyolcvanöt évem meredek magaslatáról szomorúan nézek le az ifjúság virágos kertjére..." - ezt írta Goldmark, nem sokkal halála előtt, barátnőjének, noha ez a kert, élete végső szakában is, tavaszi sugárözönnel övezte alakját. Goldmark, akit az 1914-ről 1915-re forduló tél szakított ki az élők sorából, pátriárka-kora dacára is éppen, ereje teljében ért el a legfrissebb jelenkorig; megadatott neki, hogy hírneve csorbítatlanul kísérje el a sír széléig. A "Sába királynője" hegedűkoncertjei, "Falusi lakodalma". "Sakuntala"nyitánya és sok más hervadhatatlan szépségű műve még sokáig hirdeti alkotó géniusza fensőbbségét.
Az emberiség legnagyobb lángelméi sorában is ritka unikum a Goldmark Károly zsenije, akiknél az intuició, az ösztön ősereje pótolja az alapos tanulmány, a céltudatos szellemi nevelés, a korszerű iskolai képzettség hiányát. Goldmark sohasem járt iskolába. A Sopron melletti Deutsch-Kreutzban, ahol tíz éven át haszontalan futkározással, meg csínytevéssel tölti el gyermekkorát"önmagától, mintegy véletlenül jön rá, tizenkét éves korában a betűvetés mesterségére. Sorsa ekkor Bécsbe veti, ahol hallatlan nyomorban telik el sivár, örömtelen ifjúsága. Goldmark élete végéig autodidakta maradt és mint ilyen lett korának egyik legműveltebb férfi és egyik legnagyobb zeneszerzője. Mindössze néhány hónapon át, az 1848-as forradalom kitöréséig, tanult hegedűt Jansától és Böhmtől, a híres bécsi mesterektől, és összhanzattant meg ellenpontot Preyer Gottfiredtől. A hangszerelés fortélyait a bécsi Garltheater zenekarában leste le, amelynek rövid megszakításokkal tíz éven át volt prímhegedűse. Harmincnyolc éves korában írt elaő és egyben főművével: a keleties koloritú "Sába királynőjé"-vel, amely hat évtizede állandó műsordarabja a világ összes jelentős operaszínpadjainak , új útját mutatta meg a nyugat európai zene fejlődési lehetőségeinek. Goldmark sohasem járt a Keleten és amikor a "Sába királynőjé"-t megírta, a zseni egy egészen különös ösztönössége nyilvánult meg nála: a sohasem látott keleti miliő megérzése.
Goldmarknak "Erinnerungen aus meinem Leben" címen 1910-ben, nyolcvanéves korában írt és a bécsi Rikola verlag kiadásában most megjelent németnyelvű emlékiratai nemcsak azért értékesek, mert egy nagy művész merész magasságokat elért életútját tárják föl. A színesen, csillogóan, finoman, melegen, világos, könnyen áttekinthető formában megírt könyv nemcsak azért értékesek, mert egy nagy művész merész magasságokat elért életútját tárják föl. A színesen, csillogóan, finoman, melegen, világos, könnyen áttekinthető formában megírt könyv nemcsak azért becses, mert Goldmark önéletrajzát kapjuk meg benne: boldog gyermekkori emlékeit, küzdelmes ifjúságát, első színházi és zenei élményeit, bátortalan zeneszerzői kísérleteit, zeneszerzői zsenialitása késői kirobbanásának okait, elismertetéséért vívott nehéz harcát, a kortársak intrikáival való viaskodását, diadalmas sikereit és olaszországi élményeit. És bár a könyv elolvasása révén egy sokat szenvedett nagy emberrel, egy megértő bölcsességű, meleg humorú, szeretetreméltó egyéniséggel, egy rajongó természetimádóval, egy dús tapasztalatú színházi szakemberrel kötünk maradandó hatású ismeretséget: a könyv döntő értéke még sem itt keresendő. Goldmark, amikor önmagáról ír, egyben az akkori egész élet képét, a bécsi forradalom, a magyar szabadságharc közvetlenül átélő néhány mozzanatát és Bécs művészi életének fejlődését vetíti elénk eleven, közvetlen színekben a negyvennyolcas utcai harcoktól kezdve a húszadik század beköszöntéséig. A könyvnek ez a kor- és művelődéstörténeti jelentősége a legfőbb értéke és érdekessége is egyben. Egy tarka színekben pompázó kultúrhistória panoptikum forog itt káprázó szemünk előtt: a Nestroy igazgatása alatt álló Carltheater, akkor ellenállhatatlan humorú, ma igénytelenül ható bohózataival, néger drámai hősének: Ira Aldridgének ideális Otellós alakításával, és Petpitának ,a forró érzékiségű spanyol táncosnőnek hatalmas sikereivel. Érdekes, hogy a Carltheater műsorán akkoriban varieté meg cirkuszi mutatványok is szerepeltek, mint nyilvánvaló tömegszórakoztató szurrogátumai az akkor még ismeretlen operettnek. A negyvenes és ötvenes évek bécsi hangverseny életéből is értékes adatokat kapunk: a nagy virtuózok (Liszt, Thalberg, Rubinstein és mások) kora tárul föl előttünk, amely lehetetlennek látszó technikai bravúrjaival ugyan fontos szerepet töltött be a zeneművészet fejlődésében, de nagy hátránya volt, hogy a közönség érdeklődését sokáig elvonta a szimfónia, a kamarazene, a műdal elől, úgy hogy ezek a magasabb zenei műfajok a hangversenyteremben hosszú évtizedeken át szóhoz nem juthattak. A bécsi közönség sekélyes zenei felfogása csak a Hellmesberger-vonósnégyes társaságnak a hatvanas években való fellépésével változott meg. A hamarosan nagyon megkedvelt, kiváló művész-együttes rendszeressé vált kamarazene-hangversenyei annyira megnemesítették a közönség zenei érzékét, hogy a szimfonikus hangversenyek és dalestélyek is nélkülözhetetlen lelki szükségleteivé váltak a komoly zenét házilag is egyre intenzívebben művelő bécsi közönségnek, amelynek kényes zenei ízlése és csalhatatlan judíciuma ebben a korban, Goldmark, Brahms és más sok zeneszerzői munkássága idején, alapozódott meg.
*
Hogyan lett Goldmarkból muzsikus? Gyermekkori élményei között ezt is beszéli a könyv írója.
"Deutsh-Kreutzi házunkat gyümölcsöskertek határolták. Ezeken a kerteken túl szántóföldek húzódtak el messzire, amelyek egy mogyorófa erdőben végződtek. Ez volt az én legkedvesebb tartózkodási helyem.
Egy szép nyári napon - tizenegy-tizenkétéves lehettem - ebbe a kicsi erdőbe mentem, lefeküdtem háttal a fűbe, fölnéztem a kék égre és arcomat a meleg nappal süttettem. Vasárnap délelőtt volt. Ünnepélyes csend vett körül, csak a méhek és a rovarok zümmögtek és magasan fenn a levegőben édes nótákat daloltak a pacsirták.
Egyszerre csak lágy templomi harangszó csendült meg a messzi távolban, és mikor ez elhallgatott, orgonaszó búgott föl hatalmas erővel. Majd ez is elhalkult és négyszólamú ének intonálta, az orgonaszóval egyesülve, a szentmisét.
Lágyan hangzó, szép harmóniák öleltek körül. Ezek a messzi távolban pehelykönnyűvé vált, légies, édes hangzatok, mily mélyen hatottak a muzsikáért epedő gyermekszívemre! Eddig csak közönséges, paraszt táncnótákat hallottam, ilyesmit még soha, mert nekünk, a zsidó kántor-jegyző gyermekeinek, nem volt szabad a messze levő katolikus templom küszöbét átlépnünk. A harmónia, a zene megrázó hatalmának első ízben jutottam tudatára. Tudatlanságomban ekkor még nem tudtam magamnak számot adni arról, amit hallottam, de könnyes volt a szemem és ma is megborzadok, ha erre az én első, hatalmas zenei élményemre gondolok. Ebben a pillanatban dőlt el sorsom, jövőm, életpályám - ekkor lett belőlem muzsikus és pedig - elég különös módon - a katolikus templom által."
*
A könyv, amelynek vonzó fejezete Goldmark egyetlen találkozása Wagnerrel és Liszttel, rendkívül gazdag a nagy zenész kartársakra vonatkozó intimitásokban. Érdekes volt Goldmark viszonya Brahmshoz, a másik nagy bécsi zeneszerzőhöz. Már mint hírneves komponisták, éjszakáról-éjszakára, közös kávéházi asztalnál találkoztak éveken át, de benső barátság sohasem fejlődött ki közöttük. A rideg, zárkózott kedély Brahms merő ellentéte volt a meleg érzésvilágú Goldmarknak, akinek egyre növekvő sikerei érzékeny sebet ejtettek Brahms hiúságán. Brahms különben nem szerette Goldmark muzsikáját. Hanslick, a híres zenekritikus sem, aki intimusa volt Brahmsnak és a "Sába királynő" színrehozatalának évekig állt útjában.
*
A keszthelyi születésű Goldmark Károly hét évtizeden át élt Bécsben (nyáron Gmundenben,) de azért a távolban is hű maradt szülőhazájához, mert - mint könyvében maga írja - "szívtelen ember az, akinek nem drága a hely, ahol bölcsője ringott, ahová gyermekkora édes emlékei fűzik! Európa összes nagyobb opera színpadaihoz meleg szálak fűzték. Mindenütt személyesen rendezte be és vezényelte opera bemutató előadását: a "Sába királynőjét," a "Heimchen am Herd" című opera-idilljét, amelynek a kilencvenes évek derekán német földön óriási sikere volt, továbbá a "Berlichingeni Götz"-öt és utolsó operáját: a melódiájában túlságosan szubtilis, de hangszerelési finomságokban fölötte gazdag "Téli regét." Budapesten, ahol majd mindegyik operája személyes dirigálása mellett került színre, mindenkor tüntető melegséggel ünnepelték világhírű hazánkfiát. Születésének nyolcvanadik évfordulója alkalmából. 1910-ben, a budapesti "Filharmóniai Társaság" és a m. kir. Operaház fényes ünnepséget rendezett tiszteletére, amelyeken az agg mester is jelen volt. Keszthelyi szülőházát a magyar nemzet hálás kegyelete ugyanekkor emléktáblával jelölte meg.