Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 19. szám · / · Figyelő · / · Képzőművészeti Figyelő
Némi pikantériája ennek a kiállításnak a Tihanyi Lajos János szereplése. Azaz hogy az, hogy tényleg nemcsak nevében tart rokonságot idősebb druszájával, hanem festői felfogásával is. Igaz, hogy ez úgyszólván a mai festői látás ábécéje.
A térben elhelyezkedő tömeg és sík leegyszerűsített, szinte szobrászian hangsúlyozott ábrázolása, melynek despotikus szolgálatában áll a fény és vonal-hatás. Gondolom, ez megközelítő meghatározása ennek a modornak, amelyet a jelenének nevezek és amelynek őséül Gerco-t és apjául Cézanne-t emlegetik. annyi bizonyos, hogy szinte végzetesen feküdt rá az egész új festészetre és nagyszerű törzse a legújabb rémes fattyúhajtásainak. De szólva a legbecsületesebb és legértékesebb egyénekről is, még ezek is szinte csak ott bírnak valódi értéket hozni, ahol valamennyire szét bírják törni ennek a festői látásnak a bilincseit. Kevesen menekülhetnek előle egészen, az biztos.
Nos, azt hiszem, az ifjú tihanyinak, aki kétségkívül legkészebb és legjobb négy társa közül itt, leginkább a rajzaiban sikerül önmagát megcsillogtatni.
Molnár Tibor, úgy tetszik, felötlő kilengéseket mutat a határozottan tehetséges és kísérletezően selejtes közt.
Nem tudom egészen pontosan eldönteni, mennyiben mondhatnám ezt Fanta Istvánra és Walder-Unger-re, ahogy képei alá jegyzi magát.
Általában érdemesebb megjegyeznem valamit ezekről a csoport kiállításokról.
Gondolom, nem volna szabad csak azért, hogy a falak megteljenek, eltérni attól az elvtől, hogy művészből pláne újsütetűből, ha nem kizárólag a legjobbat adjuk, akkor inkább semmit.
Az a benyomásom, hogy még tehetséges művészektől is túl sok gyönge dolog kerül a nyilvánosság elé. Ez semmiképp nem helyes. Bizonyos érték megállapításról nem is szólva, már maga az áttekinthetőség is nehéz a kiállításokon a modorok és modorosságok útvesztője közepett. Ez pedig a tehetséges emberek rovására megy.
Beszéljek nyíltabban. A becsületes és tehetséges emberek kifejezésbeli merése szörnyen felszabadította a kontárság merését is, sőt olyas többé vagy kevésbé tehetséges emberekét is, akik elfelületesedett inasévek után a tudatlanságot rejtik az iskolásságtól, akadémiától való ellengedezéseik mögé.
Mindez pedig körülbelül ott tart már, hogy a hozzáértő, jóhiszemű és gyakorlott szemeket is némileg zavarba hozza. Hogy az átlagos közönséget mekkora tájékozatlanságba ejti, azt legföljebb sejteni lehet.