Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 19. szám · / · Figyelő · / · Szinházi Figyelő
Miklós Jenő miniatűr-művész, aki áhítatos szeretettel, finom, pici vonásokkal, az aprólékos munkában gyönyörködve hajol kicsi tárgya fölé, érdemét nem a merész, nagyvonalú iniciatívában keresve, hanem a kidolgozás meleg gondosságában és még inkább abban, hogy a maga puha, szelíd hangulatát mennél teljesebben át tudja vinni munkájába. Amit csinál, érzelmes humorú romantika, különös kedve telik abban, ha a valóság erőteljes, nyers vonalait rajzolás közben egyszerű, lágy ornamentumokká stilizálhatja. Ilyennek ismertük novellisztikus műveiből és ilyen maradt első vígjátékában, amellyel a nemzeti Színház Kamaraszínháza megnyitotta új helyiségét.
Témaköre csak a színpadon új? Novellákban, regényekben már sokszor megpengették azok az írók, akik Budapest romantikáját keresték és rábukkantak a nagyváros legprimitívebbnek maradt zugára, a Tabánra. A kurta kocsmák, öreg pincék, ócska kicsi házak és a bennük élő fantaszta nyárspolgárok romantikája ez s több van benne az írók biedermeier-hangulatokat kereső fantáziájából, mint a valóságból, leginkább abból a törekvésből ered, hogy ennek a patinátlan városnak egy kis mesterséges patinát szerezzenek.
Miklós Jenő emberei: a munkátlanságban öregedő építőmester és barátai: a sváb szatócs, az a levéltárnok, a másod-orgonista, mind ilyen nyárspolgári fantaszták, borospoharak és ócska, borízű nóták között ábrándoznak Mátyás király Budájának hajdani dicsőségéről, gyűlölettel néznek a forgatagos, rohanó pestre, kis hegyoldalai Tabánjuk szűk, gödrös utcáiba betokosodva éldegélnek, alapjában elég elégedetten. Vezérük az építőmester, Amarante Mátyás, a nagy Corvin király olasz várépítő mestereinek késő ivadéka, nemcsak a borivásban vezér köztük, hanem a fantáziálásban is, amellyel lemaradt életét fel szeretné emelni Ferrari őseinek színvonalára. A borospincében Mátyás palotájának újraépítéséről álmodozik, a szobáját Mátyásra vonatkozó emlékekkel rakja tele s büszkén őrzi benne a maga készítette nagyszerű várterveket. Leánya, a szép Benigna, anyja segítségével szintén álmodozik, de modernebb álmokat: Asta Nielsenről, Pola Negriről, a moziról, amely egyetlen kis ablak szűk életéből a nagy végtelenség felé. Csupa olyan emberek, akik egy ábránddal altatják el életük kicsinyességét. Az Ibseni Vadkacsa-téma ez, csak a tabáni komikum vizein úszkál.
A kis Benigna mókusa azonban, amely elveszett, nem a híres vadkacsa átalakulása inkább csak lazán odaillesztett ornamentum. Hárman is visszahozzák a virgonc állatot, a régi udvarlóként fellépő allevéltáros, a pestről jött Zsálya János - ez hozza az igazi mókust, a szerelmes kislány játszotta kezére, látogatási ürügyül - és egy Mátyás-korabeli kosztümös apród, virággal díszített hatalmas rézkalitkában. Az álmodozás ennek az apródnak a megjelenésével kezd megvalósulni. jön a kalitka küldője, az óriási aplombbal föllépő amerikai mozivállalkozó. Amarante mesterrel fel akarja építettni Mátyás várát, Benignából pedig új Pola Negrit akar csinálni., föl akarja léptetni Beatrix szerepében a készítendő nagy filmen. A nagy álmok megvalósulása felveri a csöndes ház nyugalmát, a mester munkához lát, Benigna szövi anyjával a terveket s már-már megfeledkezik Zsálya Jánosról a borízű cimborák dohognak - de ki látott álmot, amely csakugyan megvalósul, A vár modellje elkészül, bár nincs fundamentuma és kicsit ferdék a tornyai, munka közben a mester elszopogatja pincéje minden borát s akkorra kiderül, hogy az egészből nem lesz semmi, a nagy mozis csak bluff, nincs pénze a nagy filmre, nem lesz vár, nem lesz mozi-színésznőség. De megmarad Zsálya János Benigna számára, a megbékélt cimborák a mester számára, - nincs semmi baj, egy kis felfordulás a tabáni kis villában, ennyi az egész. Nem szimbólum, nem filozófia, csak játék az egész egyszerű, kedves játék. Néhány jól megrajzolt figura mozgott előttünk, egy kissé laza szövésű és lassú tempójú történetben, vidám nyári levegőben, derűs jelenetek között, ennyi az egész. A dolgok fölött az író csöndes, kicsit melankolikus mosolya lebeg, - ezt szeretjük benne legjobban.
A színház komolyan vette az előadás megnyitó ünnep jellegét: első garnitúrájából való színészekkel játszatta el a darabot. A főszerepet, Amerante mestert, Gál Gyula játssza minden megbecsülendő kvalitásának latbavételével: fölényes technikája, markáns kontúrjai, csöndes humora segítségével pontosan megcsinálja az alak reliefjét. Bayor Gizi vidám pajkosságát, napsugaras lényét, mozdulatainak báját adta a szerepnek, amellyel különben kissé fukarul bánt a szerző. Uray Tivadar, Hegyesi Mari, Horváth Jenő, Sugár Károly, Palágyi Lajos, Gabányi László kifogástalan színészi készséggel ábrázolnak egy-egy kellemes vonalakkal megrajzolt figurát. A rendezés hevesi Sándor munkája.