Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 19. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi Figyelő
(A Világirodalom kiadása)
Tizenöt évvel ezelőtt e sorok írója, akkor lelkes és rajongó ifjú, a Nyugat első oldalán köszöntötte himnikus sorokban a Repülő Embert - néhány távirat volt még csak, amire hivatkozhatott, melyekből, ha akartuk, elhihettük, hogy egy Blériot nevű mechanikus levegőnél nehezebb szerkezettel valóságosan a levegőbe emelkedett. Ugyanez az ifjú ódát is akart írni a Századhoz, mint Hutten Ulrik valamikor - s még emlékszik a töredék egyik sorára "s láttam Paulhant a vészes fellegek között..." Az óda kicsit sokáig készült, túl komolyan vette, közben kitört a világháború és az ifjú képtelen volt immár a "művészetek és tudományok virágzásából" a Hutten Ulrik következtetését levonni "ó század...!...micsoda boldogság benned élni!" És most, tizenöt év multán, nem csodálkozik már, hogy ugyanannak a folyóiratnak utolsó oldalain, szürke sorokban, hétköznapi szívvel, hétköznapi érzéssel számol be a beszámolóról, ami a Repülő Ember első tizenöt esztendejének történetét foglalja össze, mint - magyar nyelven - az első számottevő szakmunka, e tárgyban.
Madarász Viktor derék könyve különben nem is pályázik ünnepélyes hatásra. A tárgy iránti lelkesedést legérettebb és legértékesebb formájában: lelkiismeretességben viszi bele munkájába. Közel négyszáz oldalon, világos, egyenletes beosztás; mint valami széles, egyre táguló lépcsőzet, aminek emelkedő fokairól lassanként kialakul a panoráma. Az elmaradhatatlan Ikarusszal és Daedalusszal kezdi és Amundsennel fejezi be. Közben ami adat, népszerű és hivatalos, közismert és csak szakembernek hozzáférhető, megtalálható benne, akárcsak jól szerkesztett szótárt lapoznál. Időben és térben sorra vesz mindent, ország szerint és kor szerint, ami aviatika. Talán az egyetlen, persze nem szakszerű, kifogás, amit tehetünk, hogy a pontosság és megbízhatóság kedvéért minden egyebet feláldoz - a fától nem látni az erdőt, összkép nem lakul ki s a könyv ilyenformán inkább olvasgatni, mint olvasni való. Valahogy, minden tárgyilagosságon túl, talán bele lehetett volna menteni egy kis művészetet - a repülésnek nemcsak fejlődéséről, hanem jelentőségéről is maradjon vissza valami, ha átlapoztuk. A mi fiainknak talán már igen, nekünk még nem közönyös, hogy aki közülünk először ül szárnyak közé, annak idegiben még nem egy ember, hanem egy egész állatfaj kóstolja meg első ízben a térben való szabad lebegés szenzációját; ez a szenzáció most alakít át, idomít magához nemcsak közlekedést, sportot, hadászatot, de egy kicsit világszemléletet és művészetet is. Valami nyoma, ha csak időjelben, néhány riport vagy elmélkedés beszúrásával, lehetne a könyvben annak a kivételes alkalomnak, hogy a repülés történetének nemcsak tizenöt, de első tizenöt esztendejét tárgyalja. Enélkül Madarász könyve úgy hat, mintha képzett és megbízható pilóta gépébe ülnénk, akinek minden figyelmét leköti a motor és kormánykerék: csak a szerkezetet nézi, összevont szemmel, pillanatra se emelve fel tekintetét - nem látja s nem tudja láttatni velünk se a tájat, ami kísértetiesen szakad le, tágul ki alattunk, mint félelmesen új, ismeretlen világ, Kánaán, amit százezer és kétszázezer év egymást követő nemzedéke után nekünk, ennek az egyetlen nemzedéknek adatott látni először.