Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 19. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi Figyelő
(Megjelent az "Erdélyi Szépmíves Céh" kiadásában, Kolozsvárott)
Ez a regény elsősorban az anyagánál fogva érdekes. Egy román fennhatóság alá került hajdú magyar falu életét próbálja leírni a nagy fordulat első idejében. Ez mindnyájunkat érdekel. Hogy illeszkedett bele a falusi nép az új helyzetbe? Micsoda változások mentek végbe lelkükben, szociális és gazdasági helyzetükben? Egyének sorsa hogy alakult át a közsors nagy átformálódásában? Illetlenül keveset tudunk az új határokon túl rekedt magyarokról. Örülnünk kell, ha valaki jóhiszemű és részletes képet ad akár csak egy kis zugáról is azoknak a területeknek, melyek el vannak zárva előlünk és mégsem bírunk róluk mint nem hozzátartozókról gondolkozni.
Gulácsy Irén faluja, Csákán, valahol az Érmelléken van. Őslakói gőgős, zárkózott kálvinista hajósok. Később a grófi uradalom dunántúli pápista telepeseket hozott a faluba, mert a hajdúk közül nem tudott munkásokat kapni. A két fajta magyar, a hajdúk és a jöttmentek sohasem elegyedtek össze, a hajdúk ellenséges gőgje nem tűrte a vérkeveredést. Folytonos gyűlölködés választotta el egymástól a falu két részét. Aki kálvinista hajdú a másik részből való, pápista lányt vett el feleségül, az általános gyűlöletet hívta ki maga ellen. Mind a két ellenséges fél egyformán fenekedett ellene és ivadéka ellen. A Bassok a falu legtekintélyesebb hajdú családja voltak, emberemlékezeten túl ők adtak mindig bírót a falunak, de Bass András pápista lányt vett feleségül, ezért kibuktatták a bíróságból, kálvinisták, pápisták egyforma gyűlölséggel néztek rá. A fia: Bass Menyhért, már az iskolában érezte ezt a gyűlöletet, a többi gyerek ökle elől messze vidékre kellett vinni iskolába. A bíróságot pedig egy másik dinasztia, a Dombiéké, ragadta magához.
Ennek a Bass Menyhértnek a sorsából lesz a regény. Vérmes, dacos és becsvágyó paraszt ez a Menyhért. Arcán, formáján, sorsán lehetetlen fel nem ismerni egy másik, grandiózus magyar parasztnak, Móricz Zsigmond Túri Danijának vonásait. Azon kezdi, hogy a papi tilalom és kitagadás ellenére, minden paraszt-tradíció ellenére, csak azért is feleségül veszi a fukar, öreg Dombi bíró lányát. A körülötte viharzó gyűlöletre daccal felel. A háború után beállt új rendet arra használja fel, hogy az új román urak segítségével felkapaszkodik a bírói székbe. Ezek az új urak: A Romániából idekerült fiatal jegyző, nem is gonosz, csak teljesen léha és felelősségérzés nélküli fiatalember és környezete, amely ugyanazon vágású, mint ő. Bass Menyhérté a falutól elszigetelt helyzetében teljesen az ő hatalmukba kerül, szeretne tisztességes, jóakaratú lenni, de részint helyzeténél, részint tapasztalatlanságánál fogva cinkosa lesz léha gazdálkodásuknak. A falu morálja kezd az új rendtől inficiálódni, a régi derék gazdakör helyébe balkáni stílusú mulatót telepít a jegyzők pereputtya, ide járnak ezentúl mulatni a magyarok is. Bass Menyhérten kezdődik a züllés. Bírósága, menyecske-kalandjai miatt elhagyja a felesége, a gazdaságát elhanyagolja, a románokkal mulatozik és fedezi gyanús üzleteiket. Közben egy perce észre tér, de mikor a felesége visszautasítja esetlen formájú, dacos békítő kísérletét, összeadja magát a mulató pincérnőjével. A végén kiderülnek a jegyzők sikkasztásai. A megszökött fiatalember helyett Bass Menyhértet vonja felelősségre az emberséges prefektus. Más baj is szakad az elkeseredett emberre: a pincérnőtől csúnya betegséget kapott, - nem marad más hátra számára, mint az öngyilkosság.
Ez a regény fővonala. A milieu-rajz kiemelkedő része az elcsapott régi jegyző, Südy Sándor tragédiája. Ez a derék magyar ember érzi a falura zúduló veszedelmet, a maga szegénységében, erőtlenségében próbál ellene küzdeni az egyedül megmaradt eszközzel, a falus szövetkezettel, de ezt is kiütik a kezéből. Az éhhalál elől menekül a halálba és magával viszi öreg barátnőjét, az elcsapott tanítónőt is. Pusztulását részvétlen, kemény szívvel nézi a nép, amelyért feláldozta magát, csak a jószívű Spiccer zsidó próbál rajta segíteni, de az ő igyekezete is kárbavész, mindenütt csak rideg visszautasítás vagy üres, malasztos szó a válasz. Néhány silhouette-szerű alak suhan át a regényen: a bizonytalan rajzú Bassné, fia, az okos, derék Bass Lajos, apja, a nyers, fukar Dombi, egy Finom Rózsi-szerű amerikai menyecske. Ebből többet szeretnénk a regényben, a falu életének embertípusainak, az új renddel való súrlódásoknak részletesebb és főképp pontosabb rajzát. Amit kapunk, az sok tekintetben érdekes, de keveset kapunk. Az írónő széles alapon túl keskeny épületet emelt.
Irodalmi szempontból legelőször az tűnik fel, hogy a Hamueső szerzője nem minden kár nélkül olvasta Szabó Dezső regényét, Az elsodort falut. Nemcsak a téma megfogásán látni ezt, hanem az alakok rajzán is. Túl élesen exponálja őket, a vonalaik nyugtalanok és minduntalan elrajzolódnak. Zsúfolja a dolgokat, túltömi felesleges és túlzott motívumokkal. Mire való az úgyis agyon zaklatott Bass Menyhértet még luesszel is megverni, amikor az élete már úgyis összeomlott? Miért kellett Südy Sándor különben jól megrajzolt sorsát olyan larmoyansul befejezni? A román jegyző és famíliája rajzának túlzott voltát - melyen különben nehéz csodálkozni, mert melyik magyar író tudná ma teljes művészi objektivitással megírni? - némi humoros beállítással próbálja enyhíteni az írónő, de nehezen buggyan a humora. A stílus erőltetett zsúfoltságán és nyelvi modorosságain is érzik a tapasztalatlan kézzel másolt minta.
Ezeken túl azonban vannak a regénynek figyelemreméltó írói tulajdonságai. Helyenként erővel van megírva, leírásainak eredeti színe, párbeszédeinek élethangja van. Az elrajzolt emberi profilok néha egy-egy helyzetben élesen és elevenen rajzolódnak ki. Általában a részletek mindig különbek az egésznél. Ahogy mindjárt az első lapon megüti a hangot és megfogja az alakok sűrű, fojtott levegőjét, ahogy fokról-fokra fejleszti Bass Menyhért és felesége meghasonlását, míg végre megmutatja a konfliktus magvát egy balul végződött békítő kísérletben, mely a könyv legerőteljesebb fejezete, - abban nem közönséges írni tudást kell látni.
Minden fogyatékával együtt is figyelemreméltó könyv ez. Azt kell mondanom, az író különb benne a munkájánál. Még tapasztalatlan, naiv és túlbuzgó, az eszközeit még nem csiszolta magáévá, az anyagát nem tudja teljesen kiformálni. De olyan rátalálásai vannak, olyan élénk az ösztöne, olyan eleven és sokszor eredeti a képszemlélete, egy-egy nehéz ponton úgy meg tudja találni a kellő szót, hogy író volta föltétlenül bizonyítva van.