Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 19. szám · / · Komlós Aladár: Örök dolgok felé

Komlós Aladár: Örök dolgok felé
III.

De amikor a politikai dogmatizmus és a benzinszag-modernség vonaláról a metafizika vonalára húzódunk, nem fogunk belezuhanni új igaztalanságok vermeibe. Tudjuk, hogy az írónemzedék, amely most serdül fel s egyelőre a nyilvánosság előtt ismeretlenül vajúdik és vívódik bécsi hónapos szobákban és párizsi metrók körül: igen hajlamos egy új dogmatizmusra. A metafizikaira. A veszedelmet kár volna túloznunk, hiszen a földhöztapadt és józan magyar lélek aligha tanúsít majd ebben az irányban valami nagy fogékonyságot. Ezek a fiatalemberek csak azt a művészt fogadják el igazi értéknek, aki kétli és megroppanás nélkül mutatja fel magában állandóan az istenit. A legnagyobb művészet, amit a föld valaha kitermelt, a gótika a szemükben; a modern művészettörténetben egy nagy festőt ismernek: Hodlert, egy nagy költőt: Claudelt. Az ember politikai harcai iránt közömbösek, a hús gyengeségeit könyörtelen gőggel vetik meg. Kell-e mondanunk, hogy nem ismerik az embert s éppoly egyoldalúak és türelmetlenek, mint a politikai hiszekegy igazhitű lovagjai? A metafizikának éppúgy nem szabad eltakarnia a társadalmi élet jelentőségét, mint ahogy hiba volna a szociális kapcsolatok miatt szem előtt tévesztenünk metafizikai vonatkozásainkat.

Mi is hisszük, hogy nem mind művészet az, ami annak tartja magát; van olyan világfelfogás, amelynek kifejezése sosem lehet művészi. Ha tehát mi is művészetet követelünk, mint a l`art pour l`art hívei, azért nem feledjük el, hogy művészet létrejöttének egy határozott - világfelfogás a feltétele. Így a racionalista korok úgynevezett művészete nem egyéb szurrogátumnál, amely az igazi művészethez csak külsőségeiben hasonlít. A valódi művész úgy jár a csillagok alatt, mint egy új Ádám, aki nem tudja a dolgok nevét: alkotásai akkor fogamzanak, mikor szédült elcsodálkozásainak méhéből szűz látomások röppenek elő. A művészetben egyetlen izmusnak van csak jogosultsága: az adam-izmusnak. Önkényes ez a korlátozás? Semmivel sem önkényesebb, mint mikor megállapítjuk, hogy asztalnak ezt meg ezt nevezzük.

Inkább: nincs türelmesebb felfogás ennél. Mert az adamizmus tudja, hogy több Ádám van. Van, aki ujjongva érzi és hordja magában az istenit, van aki szemrehányást tesz az Úrnak a maga és a világ tökéletlensége miatt. De mihelyt Ádám csodálkozása szól belőle, kaput kell előtte tárnunk. Ha másnap talán - barátságos szóval - el is fogunk válni tőle. Ádám elől még nem takarják el kész szavak a dolgokat: ő még látja őket, - ami azt jelenti, hogy képekben látja. Aki pedig törvényszerűségeket lát ( vagy másképp. aki képekben látja a törvényeket), az művész. Mikor tehát művészi szépségeket keresünk, ezzel nem mondtunk le arról, hogy világnézetet kapjunk: hiszen a szépség éppen attól szép, hogy képei mögül világnézet dereng át. A művészet önmagért-valósága és világnézetessége nem ellentétes törekvések, mint ahogy ma a közvéleménnyel elhitették. azaz igenis: l`art pour l`art: de ahogy mi értjük e jelszót, a művészet nem kellemes ideg izgatást, hanem a világ értelmes megmutatását jelenti. S a világot minduntalan meg kell mutatni nekünk, akik nem vagyunk Ádámok. Mert elfelejtettük, hogy minő. Nem értelmetlen tehát az öröm, amely egy-egy kép előtt felkiált: "csakugyan, akár a valóságban!", mint ahogy a természet ábrázolás gyökeres ellenfelei hiszik. Unt szavaink és a dolgokról való tudomásaink ócska bútorai között élünk és nem tudunk közülük kitekinteni. Ha Ádám közeledik felénk, egy művész, akinek még minden új a világon: mindig mintha álomból ébrednénk.

Ha megszólal, a szabadság varázsos fuvallata csap meg. És az ember, aki eredetileg szabadnak született, de az idők folyamán kénytelen volt megismerni a tilost, az illetlent és a lehetetlent és belehajtani fejét társadalmi szabályok után. Az a vonzalom, amelyet a bohémek, a kalandorok és a művész iránt érez, onnan ered, hogy szabadságharcosokat sejt bennük, a konvenció ellen örök háború katonáit. Amazok a cselekvés művészei, a költő a szemlélet és az érzés bohémje és kalandora. Persze kalandornak csak egy merev civilizáció igaztalan szempontjából mondható: voltaképpen épp akkor, mikor átlépi a megszokottság korlátait, új példaadó, Ádámian igaz élethez jut el.