Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 19. szám · / · Tersánszky J. Jenő: A vízbefúlt csizmája
(Lidi, Gányó, Köcsögi, majd Bürkés)
Gányó-Köcsögi (egyszerre, az ajtón dörömbölve): Nyissák hát ki! Hé, Bürkés!
Lidi (megy és nyitja): Nyitom, nyitom. Mit dörömbölnek úgy?
Gányó-Köcsögi: Nem már, ha kinyitotta. Hol az ura?
Lidi: (berzenkedve): Akárhol van. Mit törnek itt ránk éjnek idején, mint a zsiványok? majd meglátják, mit kapnak az uramtól, ha felkeltik!
Gányó: Menjen csak, menjen érte.
Lidi: Jól van, csak többel ne kössék be. (Megy a hálókamrába.)
Köcsögi (érzékenyen): Nahát ugyan ezektől elviheti a víz szegény Andrist.
Gányó: És a szegény csikóm árát.
Köcsögi: Meg azt is.
Lidi (bentről): Kelljen fel hát! Nem érti? Rámjöttek itt.
Bürkés (még bent): Mi az? Mi az? Áradás? Hő a zuhogóját!
Lidi: Árad abban a gaborgyás fejében. Idekinn vannak. Jöjjön csak!
Bürkés (már a szobában): Nahát, mi az istent akarnak itt? (Szemét dörgöli, ámolyog.)
Gányó: Hallja-e, Bürkés! Itt leltük a ház mellett a Góri Andris csizmáját. Nekünk azt mondta, fürödni jön.
Bürkés: Nahát aztán? Bába vagyok én, hogy én fürdessem meg,
Gányó: Nem az a beszéd! hanem, hogy nem vitte-e át a kompon?
Bürkés: Vitte a Garabonciás!
Gányó (Köcsögihez): Hát akkor hallja, az csakis belebukott a vízbe.
Köcsögi: Az már biztos. (Bürkéhez): Mert hiába kiabáltunk utána el a vízen! Azt se hallottuk utána, hogy pikkmakk!
Bürkés: Hát aztán tőlem akarják hallani? Azért költenek fel? Nahát: pikkmakk, pikkmakk, pikkmakk, bikkmakkon tartsák kendeket telelő ártányoknak.
Gányó: Úgy ám, ha nekem egy csikóm árát nem vinné vele a víz!
Bürkés: Akkor sem áll meg vele a csikója áráért, ha viszi. Talán én állítsam meg kendeknek a vizet?
Gányó: Jöjjön, legalább keressük. Kösse el a csónakot. Hátha elérjük valahol. Hátha csak a homlokra sodorta a gátnál. Holdvilág van. Jól látni.
Bürkés: Csónakázzon most a kórság kendeknek, de nem én!
Gányó: Ez már pedig pogányság kendtől veszni hagyni itt egy lelket. Még ha nem is fújhatnék a csikóm ára után vele.
Bürkés (felbosszankodva): Már pedig nekem békét hagyjanak itt az Andrisukkal, csikójukkal, éjszaka, mint a lelkek. És ne várják, míg különb istenáldjont nem mondok.
Gányó: Hát minek tették ide kendet vizibakternek?
Bürkés: No azért nem, hogy az ilyen bolondokat, mint kendek én fogjam el, ha a víznek akarnak menni. Több jóéjszakát meg ne várjanak, már mondtam.
Köcsögi (Gányó dühös mozdulatára elére): Na, hagyja csak kend. Majd felel ő ezért. Kérje csak az Andris csizmáját tőle. Legalább az legyen a kezében a csikója árába.
Gányó: Ez igaz. (Bürkéshez.) Adja hát a csizmát.
Bürkés (ámulva): Miféle csizmát?
Gányó: Ide adtam be az ablakon.
Bürkés (Gányóékra bután): Ide be? (Lidire fürkészőleg) Neked adták talán?
Lidi: Mit tudom én, hová adták! Én a színét se láttam. Talán elment az eszük?
Gányó-köcsögi (egymásnak): Na, ezt hallja aztán! A csizma sincs már!
Lidi: Hol legyen?
Gányó (berzenkedve): Hát már még azt is elcsapják? Azt a hétfelségét! itt rántotta ki a kezemből az ablakon az ifjú asszony.
Lidi (Bürkésre sikoltva): Hát elhiszi nekik?
Bürkés (dühösen): Ejnye az istenüket, hát micsoda az én házam? Majd mindjárt adok én kendeknek csizmát, csikót, csónakot, de a lapáttal. (A sarokba állított javítandó evezőlapátot kapja.)
Köcsögi (még idején): Gyerünk koma, mert ez részeg (Húzza Gányót.) Gyerünk a kisbíróért. Csak itt van a kocsmába.
Gányó (már az ajtóból vissza): Na, majd még lapátolja kend a tömlöc szalmáját. (El.)
Bürkés (utánuk): De a hátatokon! (Lelöki a lapátot.)