Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 19. szám · / · Romain Rolland: A szerelem és halál játéka
Sophie: (akin a leghevesebb izgalom vett erőt, bezárja az ajtót és odafut Jéromehoz): Jönnek!...Jérome!...Elveszett!...
(Jérome, Vallée szemét figyeli, aki egy cseppet nincs megrendülve Sophie szavaitól és egyáltalán nem titkolja elragadtatását, hogy láthatja, azután Sophie felé fordul és az ő zavarát vizsgálja. Közben egészen megfeledkezik arról, hogy a szavak értelmére figyeljen.)
Sophie: (megragadja Jérome karját): Gyorsan! Gyorsan! Jérome!...Hát nem hallja, mit mondok?
Jérome: Ki jön? Kit látott?
Sophie: Az utcát vizsgálják. Egy csapat fegyveres ember jár házról házra. Az ajtónkat őrzik...Jöjjön, nézze meg!
(A jobboldali ablakhoz vezeti Jerome-ot, amelyet sűrű függöny fátylaz. Fölemeli a függöny egyik sarkát. És Jérome előrehajol, hogy kilásson. Vallée követi őket, de csak Sophiet nézi.)
Jérome: Házkutatást tartanak a negyedben.
Sophie: Gondolja, hogy az az ember már feljelentett bennünket?
Jérome: Ki? Denys Bayot?...nem...Vagy legalább még nem. Ebben a pillanatban csak valami általános rendszabályról van szó, amely nem csak nekünk szól...Látja azt a csapatot, mely a szemben lévő házba megy be?...Kétségkívül arról a rendszeres házkutatásról van szó, melyet a negyed felügyeleti Bizottmánya rendelt el...Minden házat megvizsgálnak. De lehet, hogy a mai nap eseményei után a mienket különös gonddal.
Sophie: (magából kikelve): Meneküljön, Claude!
Jérome: Claude? Ah, vagy úgy, Vallée...Lehetetlen menekülnie...Nézze csak, az utca végén a sorompó le van zárva és egy szolgálattevő tiszt áll őrt mellette. Senki sem hagyhatja el az utcát a kutatás befejezése előtt...Fokonként haladnak előre. A szemben lévő ház után a mienkre kerül a sor. Legfeljebb egy negyedóránk van.
Sophie: (lassanként egészen elveszti önuralmát): Jérome, meg kell mentenünk.
Jérome: (még egyre nyugodtan): Kedvesem, mindnyájunk élete egyformán veszélyben forog.
Sophie: (szinte önkívületben): De ő, ha rátalálnak, elveszett.
Jérome: Ön nem kevésbé, ha itt találnak rá.
Sophie: (szenvedélyétől elragadtatva): Mit törődöm én a magam életével, csak az övét megmenthessem!
Vallée: (sugárzó szemmel): Nem félek már semmitől, most, hogy célhoz értem.
Sophie: Nem, a cél az, hogy éljen. Nem akarom, hogy meghaljon.
Vallée: Együtt élni vagy halni.
Sophie: (szenvedélyesen): Élni...
Vallée: (túláradó vidámsággal): Élni fogunk!...
(Megfeledkeznek mindenről, mindarról, ami körülöttük van, a veszedelemről és Jéromeról, aki némán szemléli őket, amint ott állnak ketten, kéz a kézben, egymásba merült tekintettel.)
Jérome: (rendkívül fagyos csönd után): A percek meg vannak számlálva! és ha élni akarnak, ne vesztegessék el, akármilyen jól tudják is különben felhasználni. (E szavakra Sophie magához tér, elereszti Vallée kezét, aki viszont hátrább húzódik. Sophie Jérome felé fordul, - de anélkül, hogy a szemébe merne nézni, - zavartan lesütött tekintettel.) Sophie, ismeri annak a szobának a mélyén ( a balra lévő szobára mutat, mely a rivalda mellett nyílik) az alkóv hátsó falában a fafaragványok közé beépített rejtekhelyet, amelyet magam készítettem, hogy oda helyezzem azokat az okmányokat, amelyek nem kerülhetnek veszedelem nélkül minden kézbe. Egy ember az alján végignyúlva elfér benne. Vigye be oda Valléet és zárja rá gondosan az oldalfalat és húzza elé a szőnyeget. Ha a vizsgálat, amint az ilyen általános negyed vizsgálatoknál történni szokott, csak arra szorítkozik, hogy egyszerűen végigmennek itt, reményünk van rá, hogy simán megússzuk.
Sophie: Jöjjön! Siessünk, Vallée!
Jérome: Megálljanak!...Mindenre el kell készülnünk. Ha a házkutatás a Jóléti Bizottmány rendeletére történik, vagy ha az az ember, - ez a Bayot, - már kiszolgáltatott bennünket, akkor egyetlen zug, egyetlen fal sem kerülheti el a figyelmet. Akkor mindennek vége. Csak egy segítség marad számunkra...Fogja! (Bő nyakkendőjének ráncaiból egy pici zacskót húz elő, kinyitja és elosztja a tartalmát.) E a méreg biztos. Cabanistól kaptam. Ez az önöké. Vallée, Sophie...A magam részét megtartom...Menjenek...
(Sophie megrendülve, Vallée izgatottan, mind a ketten ellentétes érzelemtől tépve, bámulnak Jéromrera, aki már nem figyel rájuk, hanem az ablak felé indul. Azután távoznak a baloldali szobába nyíló ajtón, a rivalda mellett!)