Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 18. szám · / · Figyelő · / · Képzőművészeti Figyelő
Már megjelent a kiállításokat rendező intézmények és vállalatok programja s belőlük valamennyire megítélhető, hogy művészet dolgában mit várhatunk a meginduló évadtól. Valami nagy erőfeszítésre egyikük sem készül. A Műcsarnok az, mely talán a legérdekesebbet ígéri: akt-kiállítást, szobrászatit és festészetit. Ilyenhez néhány évvel ezelőtt volt már szerencsénk, az azóta megszűnt "Helikon" jóvoltából. Bár az a kiállítás csak rögtönzött és találomra összegyűjtött anyagnak bemutatása volt, mégis sok érdekes elfelejtett régebbi munkát és számos újabb akt ábrázolást segített napfényre. A Műcsarnok jóval teljesebb munkára készül. Körülbelül fél század magyar művészeti termelésnek gyűjti egybe a legsikerültebb akt ábrázolásait. Kitűnő férfiak vállalták az anyag összegyűjtését és elrendezését. Ha törekvésük sikerrel jár - ami a kép- és szobor tulajdonosoknak az utóbbi időkben tapasztalt elzárkózása miatt nem egészen bizonyos - akkor a friss anyag hátterében nagyszerű retrospektív bemutatásban lesz részünk. Az akt ábrázolás minden művészeti korszaknak döntő stílus próbája. Mert az emberi akt a természet ábrázolás minden elemét és minden problémáját komprimáltan foglalja magában. S mint ahogy egy-egy művésznek, azonképpen egy-egy művészeti korszaknak a természethez való viszonyát árulja el. Fokozza majd a kiállítás érdekességét az a tekintélyes összeggel díjazott pályázat is, melyet egy mecénás a legjobb festett és mintázott aktra hirdetett. A legújabb keletű aktábrázolás kerül így szembe az elmúlt korszakokéval. Egymás mellé állításuk megmutatja majd, hogy mennyire elkanyarodott az újabb művészet az akt ábrázolás régebbi megoldásaitól. Egészében pedig bizonyára hasznos ösztönzés lesz a kiállítás különösen a fiataloknak arra, hogy az utolsó két évtized stílus kereső vergődései közben eltévesztett utakról visszafelé igyekezzenek az örök problémák felé.
Semmi ehhez fogható jelentőségű kiállítás szándékára nem akadunk a többi kiállítás rendező vállalatunk programjában. Az Ernst-múzeum, mely néhány rögtönzött retrospektív kiállításának sikerén nekibuzdulva Mednyánszky László művészetét akarta ilyen hirtelen összecsapott kiállításon bemutatni, nem volt képes megfelelő anyagot idejére összegyűjteni s ezt a legérdekesebbnek ígérkező kiállítási tervét eltette jobb időre.
Egyebekben sok sikert látott kiváló művészeink mellett néhány óvatosan megválasztott fiatalt is a nyilvánosság elé szándékozik segíteni. Az évad jelentős két eseményének ígérkezik a Szinnyei Társaság és a "Kut" művészcsoport kiállítása. Az előbbi, ha a tagok újabb termelésük legjavát küldik el rá, a modern magyar művészet reprezentáló bemutatásává válhat. A "Kut"-ban, mint ismeretes, bal felé igazodó művészeink java csoportosul. Igaz, hogy a fiataloknak jóformán teljes kirekesztésével. Ez éppen a gyöngéje s eddigi két kiállításának ez a hiányosság csökkentette a hatását.
A fiataloknak és általában a félreállóknak nagyon mostohára fordult a sorsa, mióta a kisebb kiállító-vállalkozásokat a köztük is elsősorban a "Belvederét" elpusztitotta a gazdasági válság. Nem kétséges, hogy feltámadnak, vagy helyükön újabbak keletkeznek, mihelyt fordul az idők járása, mert elemi szükségletei közé tartoznak művészetünk egy részének az ilyen lélegző helyek és mert ennek a művészetnek is megvan itthon az érdeklődő és vásárló közönséges. Nagy mulasztása, sőt valóságos bűne többi, jobban megfundált vállalatunknak, hogy ebben a különösen válságos időben olyan rosszul teljesíti kötelességét a feltörekvő fiatalság iránt.
A nemzeti Szalon már jó néhány év óta a botrányos kiállításoknak színhelye. Mikor válogathatna a jobbnál jobb művészekben, reménytelen dilettánsok munkáinak sorozatos bemutatásával rontja a közönség ízlését és pusztitja önmaga erkölcsi tőkéjét. Ez idei programjának legalább néhány biztató pontja van. Ilyen néhai Ferenczy Károly két gyermekének, a "Kéve" és a "Cennini Társaság" kiállítása. A "Kéve" újabban több igen tehetséges fiatal művésszel egészítette ki megritkult sorait, s a Műcsarnokban két évvel ezelőtt valamennyi csoport közül kivált üdeségével. Az éved igazi eseményének azonban a magyar Rézkarcoló Művészek Egyesületének állítása ígérkezik. A grafikának ez a fajtája a háború óta példátlan lendületet vett. A fiatal tehetségeknek gazdag sora támadt úgyszólva a semmiből és hatalmas lendülettel nemcsak megújította, de inkább újra megteremtette a magyar rézkarcot. Technikai tudása és a mondanivaló bőségére és érdekességére egyformán kiváló nemzedék dolgozik óriási lendülettel és napról-napra fokozódó eredménnyel a magyar rézkarc nagyra fejlesztésén.
Múzeumaink nem szoktak programot kiadni. Ezúttal azonban Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, nagyon érdekes tervek megvalósítását ígérte a nyilvánosság előtt erre az esztendőre. Az első: a múzeum modern festészeti osztályának tehertől mentesítése. Az állam átengedte számára fiók múzeumát, a régi Műcsarnok Andrássy-úti palotáját. Ott egy sor többé-kevésbé jó világítású teremben kerülne felfüggesztésre a múzeum modern festményeinek az a része, amely együttvéve még nem zárkózik össze befejezett korszakká. Részletesebbet erre nézve nem mondott nyilatkozatában Petrovics, de úgy képzeljük, hogy határvonalként arra a korszakra gondol, amelyet Réti István prae-nagybányainak nevez. Az valóban lezáródott korszak, mert törekvései ma már nem élnek. akik megvalósítói voltak, már régen más utakra tértek. A rajzos realizmusnak a festői realizmus felé tapogatózó a finomságok keresésébe elmerült korszaka volt az.
Ami azóta történt művészeti életünkben, az még folyamatban van, még cselekvés és nem elhalás. Alighanem ennek az anyagnak áttelepítésére gondol Petrovics. A Szépművészeti Múzeum modern művészeti csoportja nagy mennyiségű festménytől szabadulna meg ezáltal. S éppen a legsűrűbben teleaggatott falakon támadnának az összes hatás érdekében annyira szükséges hézagok az egyes képek között. A modern csoport nagy helyhiányán gyökeresen segítene ez a megoldás. Jobb sors várna így a csoport külföldi anyagára is, mely ez idő szerint a múzeum második emeletén vonul meg.
Másik nagy eseménye lesz a Szépművészeti Múzeumnak, de egész művészeti életünknek is, a modern szobrászati osztály megnyitása. Petrovics Eleknek személyes alkotása ez az osztály. A múzeum barokk-udvarát ő alakította át erre a célra és ő gyűjtötte össze a benépesítéséhez szükséges művészeti anyag javarészét. Különösen nagy az érdeme a régebbi magyar szobrászat elfeledett, vagy teljesen ismeretlen alkotásainak felkutatása és megszerzése körül. Minden hiányossága mellett értékes művészeti látnivalóval teszi majd gazdagabbá művészeti életünket ennek az osztálynak megnyitása.
A Nemzeti Múzeum is nagy eseményt tartogat erre az évadra: az újra elrendezett Régiségtár megnyitását. A közönségre ebben az esztendők óta elzárt teremsorban a művészeti szenzációknak egész serege vár. Régiség tárunkat Varjú Elemér kultúrtörténeti tárlattá alakította át, részint annak a tekintélyes anyagnak segítségével, amelyet igazgatósága alatt maga gyűjtött össze, részint a Régiségtár régi anyagának, különösen pedig pincéiben elfeledett és ismeretlen tárgyainak ízléses elrendezésével. Legbámulatosabbnak az anyagnak soha nem is sejtett gazdagsága fog hatni.