Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 18. szám
Ígérd meg, kedves, ha meghalok,
Nem halsz utánam.
Megvárod majd a szép öregség
Alkonyi hervadt báját idelenn,
S nekem időt hagysz fönn a virradatra,
Hogy fölkészüljek rügyező magányban
Az új találkozó elé.
Engedd nekem e kék magányt! csak addig,
Míg vissza fiatalodom.
Engedd nekem, engedd a vágyat,
A vágyat, kedves, mely onnan is feléd száll
És egyre angyalibbá finomul.
S aznap, ha majd tipegve jössz felém
Csillagról csillagra lépve:
Hadd fussak elébed
Tárt karral és s hadd kapjalak ölbe
Fiaddá ifjulva, kedvesem, anyám.
S ujjam hegyével illetve
Hadd vegyem át magamra
Homlokod redőit s hajad havát:
Hogy most már te ifjulj vissza helyettem!
S apád legyek, kedves, s te az én kicsi kislányom.
S így játszadozzunk ott fönn ketten
Salakos földi életünknek
Tiszta emlékeivel örökké.