Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 16-17. szám · / · Figyelő · / · Hatvany Lajos: Ady-versek
A háború huszonkettedik hónapjában, földalatti odúm "békés" csöndjében - amelyet csak itt-ott szakított félbe ágyúk mennydörgése - kezemben egy szál élesre fent ceruzával portyázva indultam régi ellenségeim: a nyelvhibák ellen. (Ártatlan szórakozás - a világtörténeti idők magyarázzák!) Áldozataimra nem is kellett lesbe állnom, sem rajtuk ütnöm - ők maguk tolakodtak szemem elé. Elég volt kinyitni egy újságot, könyvet, özönével hullottak ki belőle. Valósággal ingerkedtek velem. Legtöbbjüket szélnek eresztettem és csak kis részüket - a legvakmerőbbeket - tűzdeltem ceruzahegyre. Zsákmányom legfurcsább bogarait (rossz nyelvek szerint csakugyan bogarak voltak) beküldtem a Nyugat-nak. Disputa is támadt a nyomukban [3] . Jóllehet enyém volt az utolsó szó, sok minden mondani való rekedt bennem róluk - nem csoda, hiszen néhány napra rá elcsíptek a románok és másfél esztendőn át már csak holmi bin gesund-szerű tőmondatok útján érintkezhettem - a nyugattal.
A horatiusi kilenc esztendő múltával elolvastam most újra harctéri följajdulásomat. Sajnos: az akkor elpanaszolt nyelvi csudabogarak mind vígan futkároztak, sőt elszaporodtak és - meghíztak azóta. Lássunk néhányat a legfejlettebb példányokból. Legkényelmesebb lenne egyszerűen, minden magyarázat és elszörnyűködés nélkül felsorolni őket. Akiért róluk, így is megcsóválhatja a fejét, aki meg már nem csóválja meg, azon úgy sem lehet segíteni.
[3]
• Ugy-e?