Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 16-17. szám · / · Kis anthologia
Szépséges táj, csendben pihenj,
Ne háboritson kósza szél,
Mely jön, pár percig sirva zeng,
Elmegy s erőtlenül beszél,
Dér és ködök ne bántsanak,
Ne tépjen tikkasztva a nyár,
Boldog harmat-könnyet ne ejts,
Ne énekeljen kis madár.
Szemem, ne lásd a perceket,
Hogy telnek és hogy mulanak,
Ne tudd, hogy mind az emberek
Hogy élnek álmaik alatt,
Pillád lezárd, aludj, ne láss,
Álmok, képek ne jöjjenek,
Se künn, se benned semmi láng
Ne vonjon, hintsen fényövet.
Ám néha jóság s gyülölet
Gyuljon benned, határtalan
És minden végletek felett
Égjen tüz, zúgjon vészharang,
Nyíljanak titkok, távlatok,
Csodák a föld s az ég ivén
És láss, tombolj, teremts, ragyogj,
Cikázzon bomlott, égi fény!
Mint néha, alvó táj felett,
Meggyül a fény, a hő, a láz
És sötét és zord fellegek
Mögött vad villámfény cikáz,
Kigyul az ég, a lámpafény
Halványul, villám mondenen
Átfénylik, s gyenge emberek
Reszketnek, sirnak vészesen.