Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 16-17. szám

Fenyő Miksa: Anna Grigorjevna

Anna Grigorjevna gyorsírónő volt. Nem ma 1925-ben, ami éppen nem volna csodálnivaló, hanem már hatvan évvel ezelőtt 1866-ban, amikor Anna Grigorjevna alig volt húsz esztendős s amikor Oljochin tanár kurzusára Szentpéterváron talán húszan jártak, férfiak nők vegyesen. Anna Grigorjevna csak nemrég végezte kitűntetéssel a Mária gimnáziumot s most azon volt, hogy ebben a ritka tudományban tökéletesítse magát, úgy gondolta, ha jól megtanulja, becsületes kenyérkereset is adódhat belőle. Nem mintha égető szüksége lett volna a kenyérkeresetre, hiszen jómódú polgári családból származott, de Anna Grigorjevna öntudatos, független lélek volt, aki különösen most, hogy édesapja súlyosan megbetegedett, fejébe vette, hogy maga alakítja sorsát. Hogy milyen volt Anna Grigorjevna? Istenem, ki tudná azt ma már megmondani! Egy barátnője, aki együtt járt vele a Mária gimnáziumban, azt írja róla, hogy csodálatosan fénylő, átütő erejű, okos szeme volt, nyílt, boltozatos homloka, erős álla, japános hajlott orra és szép fogai. A keze nem volt éppen finom vonalú, arcának halványsága a szürkébe játszott, úgy látszik nem volt szép lány Anna Grigorjevna. De akik ismerték, bizonyíthatják, hogy sok kedves okosság volt benne, hogy tudott örülni az életnek, volt érzéke az élet szépségei iránt és megvolt benne az ambíció, hogy ami hely neki az életben jutott, azt nagyon becsületesen betöltse, úgy látszik, nem volt csúnya Anna Grigorjevna.

Nos hát ez az Anna Grigorjevna 1866. Október 3.-án esti hét órakor, mint előzőleg már annyiszor, elment abba az intézetbe, ahol Oljochin tanár előadásait tartotta, szépen leült a helyére s várta, hogy az előadás megkezdődjön. Nagyon rendes teremtés volt, sorba rakta füzeteit, átfutotta jegyzeteit. Faber-ceruzájával, mint a zongorás a billentyűkön, hirtelen három-négy sort kanyarított füzetébe, amikor Oljochin belépett s melléje ült a padba. "Anna Grigorjevna vállalna maga valami gyorsírói munkát?" szívesen, mondta Anna Grigorjevna, ha ugyan tudásom futja egy önálló és felelősségteljes munkára. Oljochin megnyugtatta. S mi volna ez a munka? "Dosztojevszkijnél, aki egy regényen dolgozik s ezt szeretné most stenogrammba diktálni. Hét nyomtatott ívre teszi a regényt és fizetne a leírásért ötven rubelt". Anna Grigorjevna szeme felcsillan. Arra gondol, hogy édesapja kedvenc írójának közelébe jut. "Egy halottasház emlékiratai"-nak megrendítő eseményeire gondol s vállalja a munkát. Így kezdődik Anna Grigorjevna különös története.

*

Hogyan jutott 1866-ban egy orosz író arra a gondolatra, hogy stenogrammba diktálja regényét? Dosztojevszkij akkor a Raszkolnyikovon dolgozott az orosz Nyugat számára, égett a munka a keze alatt, kétharmada már kész is volt s arra gondolt, hogy külföldre utazik s valami szép nyugati helyen befejezi regényét. A dolog nem ment, a hitelezők napról-napra mind követelőbbek lettek, az orosz rubel hirtelen áresése is rontotta Chanceait, végül pedig veszedelmesen közeledett az a terminus, amikor Sztellovszkij nevű kiadója számára "A játékos" című regénye kéziratát be kellett szolgáltatnia. Mindössze huszonöt nap állt rendelkezésére, ha november elsejéig ezt a regényt a kikötött terjedelemben a kiadónak át nem adja, nagy összeg bánatpénzt kell fizetnie s minden eddig írt munkáinak kiadói joga egy krajcár ellenszolgáltatás nélkül Sztellovszkij urat illeti meg. (Amiből Nagy Lajos barátom némi vigasztalást meríthet a magyar kiadói viszonyokat illetőleg.)

Másnap reggel nagy vidámságokkal szívében ébredt Anna Grigorjevna. Félt is egy kicsit: az írók más emberek, mint akikkel eddig találkozott, vajon tud-e beszélni vele, megérti-e majd, amit Dosztojevszkij fog mondani neki, hogy álljon, hogy üljön, merre nézzen? Azután különös, olyan jól emlékszik Dosztojevszkij írásaira, de hőseinek nevét elfelejtette, mi lesz, ha az író majd erről kezd beszélni vele. Mielőtt az író lakására megy, egy aktatáskát vásárol, hogy megjelenése tekintélyesebb legyen. A lakás, ahová becsengetett, szomorú, nyomott levegőjű volt, Dosztojevszkij szobája szegényes, vásári berendezésű, a fogadtatás nem éppen szívélyes. "Régen gyakorolja már a gyorsírást?" "Mindössze egy féléve". "Sokan tanulják e mesterséget?" "Beiratkozni vagy százötvenen is beiratkoztak, de ma már alig jár a tanfolyamra huszonöt". "Mért ilyen kevesen?" "Azt hitték eleinte, hogy ez gyerekjáték, de amikor látták, hogy néhány nap alatt nem lehet elsajátítani - hátat fordítottak a dolognak." "Így van ez nálunk mindenben." Azután teát hoznak, szaggatott beszélgetés következik. Dosztojevszkij elmondja, hogy epilepsziás, tegnap is volt egy rohama, még ma is fáradt, kedvetlen, ideges. Nincs is abban a hangulatban, hogy diktálhatna, jöjjön el a lány este nyolc órakor.

"Rossz hangulatban távoztam Dosztojevszkijtől - írja Anna Grigorjevna naplójában. [*] Nem tetszett nekem ez az ember, kellemetlen benyomást ébresztett bennem. Azt gondoltam magamban, hogy ebből ugyan sohasem lesz közös munka és önállósításomról való álmaim foszladozni kezdtek. Fájt ez annál is inkább, mert még tegnap édesanyám mennyire örült a szerencsés kezdetnek. Már két óra felé járt az idő, mikor Dosztojevszkijtól távoztam, lakásunk messze volt, úgy gondoltam, rokonaimnál ebédelek és este visszatérek Dosztojevszkijhez. Rokonaim nagyon érdeklődtek új ismerősöm iránt és alaposan kikérdeztek róla. Az idő gyorsan múlt, nyolc órakor újra Alonkin házában voltam. A cselédtől, ki ajtót nyitott, megkérdeztem gazdája előnevét. Azt tudtam, hogy Fjodornak hívják, de nem ismertem apja nevét. Fedoszja, - így hívták a cselédet - az ebédlőben ültetett le, jelentett gazdájának s aztán bekísért a dolgozószobába. Köszöntem Fjodor Michajlovicsnak és a kis asztal mellé ültem, Fjodor Michajlovics azonban jobbnak vélte, hogy az íróasztalához üljek, ahol kényelmesebben dolgozhatok. Bevallom, jól esett azon asztalon dolgozni, ahol csak az imént íródott a Raszkolnyikov. Odaéltem Fjodor Michajlovics pedig a kisasztal mellé. Újra megkérdezte nevemet s hogy nem vagyok-e rokonságban a nemrég elhunyt tehetséges fiatal költővel, Sznyitkinnel. Nem, mondtam, tisztán csak névrokonság. Aztán elmondatta velem családom körülményeit, hogy milyen iskolát végeztem, hogyan szántam el magam a stenografiára... Komolyan, egyszerűen feleltem s mint később Fjodor Michajlovics bizonygatta, csaknem gorombán. Rég feltettem magamban, ha egyszer munkát kapok, mindjárt kezdettől fogva rideg üzleti alapra helyezkedem, nehogy feleslegesen alkalmat adjak valami szabadabb szóra. Talán egyetlen egyszer sem mosolyogtam beszélgetés közben és ez a komolyság tetszett neki. Később elmondta, hogy kellemesen érintette öntudatos viselkedésem. A nihilista nők módját nem kedvelte. Eközben Fedoszja teát készített s citrommal, fehér kenyérrel felszolgálta. Fjodor Michajlovics cigarettával kínált, körtével traktált. A teázás közben beszélgetésünk mind intimebb, szívélyesebb lett. Olybá tűnt fel nekem, mintha Dosztojevszkijt már régről ismerném, szíven olyan könnyű s kellemes érzésekkel teli volt. Nem tudom, hogy fordult a beszéd sora a Petrasevszkij ügyre és a kivégzésre. Fjodor Michajlovicsot ragadták emlékei. "Jól emlékszem - mondotta - mikor ott álltam a Szemjonov téren elitélt társaimmal, előttünk nagyban folytak a készülődések és én egyszerre megértettem, hogy ebből az életből még csak öt percem van hátra. És ezek a percek éveknek, évtizedeknek tűntek föl - s hogy én még sokáig fogok élni. Ránk adták a halottas inget, három csoportra osztottak bennünket, én a nyolcadik voltam a harmadik csoportban. Az első hármat oszlopokhoz kötötték, két-három perc s az első két csoportot már agyonlőtték, amire nekünk kellett következtetnünk. Istenem, hogy szerettem volna élni! Mily drágának látszott az élet, mennyi jóság, szépség áradt ki lelkemből, melyekkel még adós voltam! Elvonult előttem múlt életem, melyet nem a legszebben éltem s mindent újra szerettem volna élni és soká, soká... Hirtelen jeladás hangzik: vissza! Mire új erőre kaptam. Társaimtól leszedték a láncokat és új ítéletet hirdettek ki: négy évi kényszermunkára ítéltek. Boldogabb napja nem volt életemnek. Fel és alá jártam cellámban és hangosan énekeltem: úgy örültem visszanyert életemnek! Aztán fivérem jött, hogy elbúcsúzzon tőlem és karácsony előestéjén messzi vidékre küldtek." Tizenegy óra lesz, mire vége szakad az élénk beszélgetésnek, dolgozni az este sem dolgoztak sokat.

*

De azért november elsejére a regény elkészül, Dosztojevszkij hatósági segédlettel kénytelen a kéziratot a kiadóhoz juttatni, aki mindent megtesz, hogy az író késedelembe essen és ő ingyen jusson művei kiadása jogához. A regény, melyet Dosztojevszkij huszonöt nap alatt diktál Anna Grigorjevnának, "A játékos", egy megrázó fejezet Dosztojevszkij életének démoni mélységeiből, melyben minden tragikusra fordul, mígnem Anna Grigorjevna ifjúsága, szerelme által meg nem váltatik. Egy kis szibériai garnizonban, Szemipalatyinksban, ahol száműzetése legutolsó idejét tölti, megismerkedik egy jóravaló, képzett orosz hivatalnokkal és annak fiatal feleségével. Marja Dimitrijevnával. A férj meghal és Dosztojevszkij, aki halálosan szerelmes az asszonyba, feleségül veszi az özvegyet. Szomorú, gyötrelmes házasélet kezdődik, Marja Dimitrijevna egy pillanatig sem hű Dosztojevszkijhez, már a mézeshetekben megcsalja s mikor visszatérnek Pétervárra, az asszony viszi magával szeretőjét. Szegény, állásnélküli ember, ki gondoskodna róla, ha Dosztojevszkij nem támogatná, Marja Dimitrijevna mellett szeretetet szomjaz, ki szegődne melléje, ha Dosztojevszkij nem ölelné körül igaz barátságával. Azután új szerelem int: egy nihilista diáklány, Paulina Szuszlova szerelme. A "Vremja" szerkesztőségében ismerkedett meg vele s ellenállhatatlan, forró szerelem hajtja a két embert egymáshoz. Mialatt Marja Dimitrijevna végső küzdelmét folytatja a tüdővésszel, a megkínzott Dosztojevszkij Paulina Szuszlovával külföldi útra készül. A dolog nehezen megy: a Vremjánál bajok vannak, Dosztojevszkij nem igen tudja összehozni az útiköltséget, úgy hogy végül a Paulina Szuszlova egyedül indul útnak s Dosztojevszkijjel abba maradnak, hogy az mihamarabb követi őt. A lány Párizsba ér és egyik sürgető levelet küldi a másik után, de Dosztojevszkij ügyei még mindig rendezetlenek, nem mehet s csak mikor megkapja a lesújtó hírt, hogy most már ne is jöjjön, mert más szeretője van, akibe halálosan szerelmes, ébred igazán tudatára szerelmének s kétségbeesetten, csekélyke pénzzel, indul útnak, hogy a lányt visszaszerezze. Wiesbadenben néhány órai tartózkodása van! A rulett asztalhoz rohan, hogy egy szerencsés fogással megszerezze azt az összeget, mely visszahozná hozzá a lányt, szerelmét, az élet minden lehetőségét. És ott marad s esztendőkig nem tud elmozdulni a rulett asztaltól: hosszú időn keresztül számára ez az egyetlen életlehetőség. Amit itt látott, amit élt, meghempergését a pénznek, szerelemnek töviságyán, kísérteties magalátással, lebilincselően írja meg három év múlva "A játékos"-ban, melyet Anna Grigorjevnának mond tollba. November nyolcadikán Dosztojevszkij megkéri Anna Grigorjevna kezét, 1867. Február 15-én megtartják az esküvőt és április közepén három hónapra külföldre utaznak. Csak négy esztendő múlva térnek vissza.

*

Mielőtt elindultak, Anna Grigorjevna egy vastag füzetet vásárol magának: hogy ezentúl ennek a csodálatos életnek, melybe ilyen váratlanul belecsöppent, minden fordulását fel fogja jegyezni. Gyorsírójelekkel, csak úgy a maga számára, hogy minden időben mindent maga elé idézhessen. Oh, hogy annak a gyönyörű tavaszi napnak fényében, melyen elindultak, minden csekélység milyen fontos eseménnyé magasodik: hogy a harmadik állomáson teát ittak, de Fedja otthagyta a poharát, mert attól tartott, hogy a vonat elindul. Hogy Lugúban megvacsoráztak, nagyon rosszul. Hogy a vilnai Kakas szálló milyen förtelmesen piszkos, a katolikus templomba hogy tolult a nép, a húsvéti kalács milyen ízletes volt, hogy a rubelváltásnál hogy csaltak, hogy a teát Berlinben szamovár nélkül szervírozzák, s így tovább egész a döbbenetes mondatig, mely sárgászöld fonalként húzódik végig az egész naplón: "éjfél után három fertály kettőkor Fedjának igen erős rohama volt, mely tizenöt percig tartott."

De hát Dosztojevszkij élete tele van rejtelmekkel: egy-egy komorabb nap s a fiatal asszony körül sötét szellemek ütik fel fejüket. Egy nap Paulina Szuszlova leveleit találja meg íróasztala fiókjában. "Amikor elolvastam, hideg ütött ki rajtam, reszkettem, sőt sírtam is. Féltem, hogy a régi érzések újra feltámadnak benne és elnyomják irántam való szerelmét. Isten, ne sújts ily súlyosan engem!" Fedja rosszkedvű, folyton a németek butaságát szidja s amikor egy szász huszárral találkoznak, annyira dühbe jött, hogy a szász királyt kezdte szidni, aki negyvenezer emberből álló gárdát tart. "Azt feleltem, mért ne tartson, ha megvan rá a pénze. (Egyébként bántam is én, hogy a király gárdát tart vagy hogy egyáltalán a világon van, csak ellenmondottam, hogy éppen mondjak valamit.) De Fedja erre igazán megharagudott s kijelentette, ha buta vagyok, legalább tartsam a számat." S azután gyöngédségek, leborulások, idegességek, féltékenységek, epilepsziás rémületek, mind pontosan egymás mellett a stenogrammos naplóban.

Május negyedikén Fedja Hamburgba utazik, hogy a rulett asztalnál szerencsét próbáljon. Anna Grigorjevna egyedül marad Drezdában és vár. Várja az ura leveleit, várja az ura megérkezését, a dús aratást, mely urát gondjaitól, nyomasztó adósságaitól megszabadítaná. Három napra ment el, a harmadik napon Anna Grigorjevna már kinn van az állomáson, minden vonatérkezésnél és várja a megjöttét. E helyett levél jön: minden pénzét elvesztette. Megint néhány napi várakozás, azután új búcsújárások a pályaudvarba, nehéz várakozások, új csalódások. "Esős szomorú nap van - írja május 11-én naplójában - rosszkedvű vagyok. Soha el nem készülő lila ruhámon varrogattam, a postára készülök. Az volt az előérzetem, hogy rossz hírt kapok tőle, lassú lépésben mentem a postára. Fedjától levél várt, amiből láttam, hogy szívesen maradna még ott s játszana tovább. Azonnal írtam neki, hogy csak maradjon, ráér ha hétfőn vagy kedden jön haza, biztos vagyok, hogy maradni fog. Mit lehet tenni, ennek nyílván így kell lennie. Ha csak ezt a szerencsétlen nyerési vágyat kiverné a fejéből!" Fedja marad, pénzt kap Anna Grigorjevnától, eljátssza és marad. Azután utazási költségekre kap pénzt és marad, végül is az órája árán tér haza. S azután mennek Oroszországba a pénzkérő levelek: Dosztojevszkij Katkovnak ír, a Vesztnyik szerkesztőjének, Anna Grogorjevna az anyját kéri meg, hogy bundáját csapja zálogba s amikor a pénz megérkezik, együtt utaznak Baden-Badenbe szerencsét próbálni.

"Mintha csak bennünket akarna bosszantani - beszéli a napló - az idő szomorú volt s az eső csak úgy szakadt, hogy az ember nem igen tehette lábát az utcára. Teát ittunk és kávét, Fedja a játékbarlangba ment, tizenöt dukátot és néhány tallért vitt magával, azt ígérte, hogy ma még nem játszik, s nem tesz semmire. Én otthon maradtam, elővettem a ruhámat, kapcsokat varrtam rá, a szoknyát kijavítottam, egyszóval igyekeztem garderobot rendbe hozni. Féltem s végtelenül szomorú voltam, nem is tudom miért, de alig bírtam ki. Senkit sem akartam látni, sehova sem menni, csak a sötét szobában feküdni mozdulatlanul. Három óra múlva jött Fedja, hogy minden pénzét, ami nála volt, elvesztette. Még van ötven dukátunk, ebből valahogy megélhetünk. Felöltöztem és Fedjával együtt a kurszalonba mentem. Meglehetősen nagy épület ez, tágas teremmel a közepén és kisebb teremmel kétoldalt. Végre látok rulettet, gondoltam a terembe lépéskor. Persze nagyobbnak gondoltam, mint ahogy előttem prezentálódott. Egy nagy asztal mellett, melynek a közepén a rulett állt, hat krupié ült, kettő-kettő az asztal két oldalán, kik a pénzt fizetik ki s egy-egy krupié az asztal két végén. De majd ezt máskor bővebben leírom. Egy kicsit néztük a játékot, Fedja ajánlotta, hogy tegyek egy ötfrankost. Páratlant tettem és vesztettem. Aztán Fedja kezdett el játszani. Jó ideig játszott s mikor abbahagyta, a magunk pénzén kívül még kétszáz frankot vittünk el. Azután enni mentünk. Hazaérve Fedja a nyereséget egy kis bőrzacskóba tette azzal a szándékkal, hogy ehhez nem nyúl, míg csak a többiből tart. Délután újra a kurszalonba mentünk, teát ittunk, Fedja újságot olvasott s azután a terembe mentünk. A szerencse sokáig ingadozó volt, de tíz óra felé mégis ötven frank nyereséggel mentünk haza. Ez is a bőrzacskóba került. Fedja aztán újra visszament s nemsokára azzal a hírrel tért vissza, hogy öt dukátját elvesztette. Kért, hogy újabb öt dukátot szedjek ki számára a zacskóból, amit én meg is tettem. Azt kívánta, hogy a teát csak szervíroztassam, mert ő nemsokára visszatér, egy félóra múlva vissza is tért, minden pénzét elvesztette. Szegény Fedja, nagyon kétségbe van esve. De hát mit lehet tenni, jó hogy negyvenöt dukátunk még van."

S amit F. M. Dosztojevszkij huszonöt napon keresztül Anna Grigorjevnának a játékosról stenprammba mondott, az most a valóságban mind bekövetkezik s Annak Grigorjevna a naplójában úgyszólván csak más hangnembe írja át "A játékos"-beli Roulettenburg eseményeit. De ezek a feljegyzések érdekesség dolgában semmiben sem maradnak "A játékos" regénye mögött, sőt talán az örök romantika révén, mely bennünk a valóság, az "igazán megtörtént" iránt él, még izgatóbbak, lélegzetünket még inkább elfojtják. Persze Fedja másnap újra elmegy, tíz dukáttal a zsebében s hazatér egy krajcár nélkül, kétségbeesetten. Az asszony finom, gyöngéd, vigasztalja s maga ajánl fel neki öt dukátot, hogy próbáljon újra szerencsét. Azután nyer, azután veszt és újra veszt és újra veszt. Veszt azért mert a bőrzacskó, hová pénzét tette, szerencsétlenséget hozott rá, veszt azért, mert egy ember a terembe lépéskor megtaszította, veszt azért, mert egy lengyel állt mögötte, veszt azért, mert arra gondol, hogy felesége egyedül van otthon és türelmetlenül várja, veszt azért, mert idegességében az alaposan felépített számításait nem tudja végig vinni. Így megy ez napokon, heteken keresztül. Most már szó sincs nagy összegek nyeréséről, boldog hazautazásról, hitelezők kielégítéséről, hanem a napi egy-két dukát megnyeréséről, amiből ebédjüket, lakásukat kifizethetik vagy ha nagyon jól megy, egy akkora összegről, mellyel Genfbe eljuthatnának. Fedja kitartó, ott ül reggeltől estig a rulett asztal mellett, jegygyűrűjét is zálogba csapja, újra kiváltja, nyer, veszt s Anna Grigorjevna a játéknak minden mozzanatát, minden elvesztett tallért, minden zálogba tett ékszert, minden elsírt könnyet pontosan feljegyez naplójában. Persze vannak játékos csúcspontok is. "Negyvenhat darab aranyat hozott haza erszényében - lelkendezi a napló. Végtelenül boldog voltam. Most legalább helyzetünk biztosítva." Ami azt jelenti, hogy bőven bevásárolnak, a legjobb ételeket, finom borokat, francia és orosz könyveket, Fedja még bukétát is hoz haza és a genfi útról persze szó sincsen. Turgenyevnek is, ki szintén Baden-Badenben lakik, tartozik ötven tallérral, de hát mire ennek a kifizetésére sor kerülne, már újra alul vannak. Az asszony odaadja fülbevalóit, melltűjét és a pénz, mit a zálogházban kapnak érte, odavész. "Fedja kijelentette, hogy soha többet életében nem fog játszani. Arcát kezébe temetve sírt. Bizony, Fedja sírt, azt mondta: "Utolsó ékszeredet is elloptam tőled, eljátszottam." Bárhogy is iparkodtam megnyugtatni, nem hagyta abba a sírást, borzasztó volt." Másnap már viszi Anna Grigorjevna chantilly-csipkéből készült köpönyegét, hogy elzálogosítsa. Az ékszerész nem akar kölcsönadni erre, de megadja egy ócskásnak a címét, az ócskás egy harmadik helyre utasítja s Dosztojevszkij a chantilly-csipkéből való női köpönyeggel a karján jár egyik boltról a másikra, órákat vár, nehogy a távollevő ócskást elszalassza, alkuszik, kapacitál, könyörög, hogy megszerezze azt a néhány tallért, amit aztán egy félóra alatt elveszt a rulett asztalnál. S az asszony, aki másállapotban van, tehát minden oka megvan az idegességre, angyali gyöngédséggel s örökké vigyázva, nehogy egy szavában vagy mozdulatában férje valami kritikát lásson, engedi történni a történéseket, melyeket véres melegen feljegyez naplójába. Egész sorát a megaláztatásoknak kell eltűrniük: a cseléd nem szolgálja ki őket, mert nem fizetnek szolgálataiért, élelmiszereket, gyertyát hitelbe kell vásárolniuk, Goncsarov, akitől élésre kérnek kölcsön, a rulett asztal mellet látja Dosztojevszkijt, ruhájuk alig van felölteni való, a többi a zálogba vagy ócskáshoz vándorolt, az Oroszországba küldött pénzkérő levelekre nehezen érkeznek a válaszok s amikor valami pénzhez jutnak, ahelyett hogy a lejárt zálogokat váltaná ki, Dosztojevszkij a játékterembe viszi a pénzt. S közben mind gyakrabban epilepsziás rohamok, melyeknek nyomasztó hatása napokon át érzik Dosztojevszkij kedélyén.

Körülbelül hat hétig tart a Baden-badeni mártíromság s amikor elutaznak, Anna Grigorjevna azt írja naplójába: "Boldog voltam, hogy onnan elkerülhettem, soha a lábamat ebbe az undok városba nem teszem, gyermekeimnek is meghagyom ezt, annyi bánat ért engem itt." Ugyanezt írhatta Genfből s mindazokról a passzióállomásokról, melyeken számkivetésük négy esztendején keresztül vándoroltak, mígnem a sors, vissza nem vezette őket szent Oroszországba. (De azért erre a négy évre esik a Raszloknyikov befejezése. Az idióta megírása s még néhány remekmű.) Tíz évig ült démoni erővel Dosztojevszkij lelkén a játékszenvedély, 1871 tavaszán még egyszer kihívja a szerencsét Wiesbadenben, de hogy újra alul marad, egy Anna Grogorjevnához írt levelében újból - talán ezredszer - megfogadja, hogy nem ül le többet a játékasztalhoz. És ezúttal be is tartja. 1871 nyarán érnek vissza Szentpétervárra, ahol Anna Grigorjevna erős kézzel lát hozzá ura ügyeinek rendezéséhez. Tíz évig dolgozik céltudatosan s mire minden adósságot kifizet, minden dolgot szépen elrendez, egy polgári jólét feltételeit és milieujét megteremti, Dosztojevszkij 1881-ben meghal. Anna Grigorjevna, ez a derék, szimpatikus, megértő teremtés, akit naplója, emlékezései olvasása közben igen megszerettem, még sokáig élt, gondolom 1918-ban halt meg.

 

[*] Die Lebenserinnerungen der Gatten Dostojewskijs. Herausgegeben von René Fülöp-Miller und Friedrich Eckstein. Piper-Verlag.