Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 14-15. szám · / · Figyelő

Szini Gyula: Nádas Sándor: Akiért csak a kezet kell kinyújtani

Regény. A Genius kiadása

Nádas Sándor az irodalom "enfant terrible"-je.ennek a városnak a kávéházai tele vannak augorokkal, akik összemosolyognak, kifelé nem kockáztatnak semmiféle őszinteséget de négyszemközt lerántják a leplet mindarról, ami Pesten van. Két ember bizalmas kávéházi beszélgetéséből többet tud meg az idegen, mintha elolvassa a főváros valamennyi újságát és könyvét. Nádas enfant terriblesége abban nyilvánul meg, hogy a kávéházban rebesgetett őszinteségeket néha kiröpíti a nyilvánosság elé. Tömérdek ellensége van ennélfogva: akiket leleplezett és akik tartanak leleplezéseitől.

Nádas Sándor harciassága mögé egy világnézetnek vagy legalább is politikai pártnak kellene sorakoznia. A szociáldemokraták akikre gondolok, sokat nyernének vele. De Nádasban sohase volt politikai véna, inkább a budapesti nép és élete érdekelte. Van benne valami nyomozó szenvedély. Van benne valami a "Gil Blas" sánta ördögéből, aki fölemeli a házak tetejét és szereti megmutatni az emberek négy fal közt való intim életét.

Született újságíró és ma kétségtelenül a legjobb társadalmi riporter. De egyénisége, sarcasmusa, bátorsága túlnő egy napilap megengedett keretein és ezért a maga alapította lapjában és könyveiben éli ki szenvedélyét: az emberi ferdeségek és komikumok föltárását.

Legújabb könyve: regény, a budapesti élet egy darabkájának regénye. Csaknem fényképszerű hűséggel rögzíti meg azt a Budapestet, amely a kommün alatt és után volt és abban a tükörben rögzíti meg, amelyet egy kis pesti színésznő élete tár elénk.

Kulcsregény némiképp, a köztudatban szereplő emberek karikatúráival van tele. És ezeknek a karikatúráknak megvan a maguk jellemző ereje, de megvan bennük az a bántó igazságtalanság, ami minden karikatúrában megvan: valamely testi vagy lelki hiba túlzott kidomborítása. A század elején Párizsban élt az a Jean Lorrain nevű író, aki alakjait előszeretettel merítette "tout Paris" életéből és ezért igen heves támadásokban volt része. Lorrain csak annyit mondott mentségére, hogy alakjait az életből veszi, de több ismert emberből gyúrja össze őket és nem tehet róla, hogy egyes jellemző vonások alapján sokan élő emberekre vélnek ráismerni. Azt hiszem, Nádas karikatúráit se lehet egyetlen elő emberrel sem azonosítani.

A regény hősnője pesti színésznő, aki antitalentum a színpadon, de annál jobban játssza meg szerepét az életben, ahol a férfiakat ujjai köré csavargatja. Udvarlói, rajongói egytől-egyig karikatúraszerű férfiak. A férfiak nemi rabszolgaságát, női ügyekben való gyermeki együgyűségüket, határtalan hiúságukat Nádas néha csakugyan olyan jellemző erővel érzékelteti, hogy Balzacra kell gondolnunk, aki különben is ihlető hatással lehetett erre a regényre.

Maga a színésznő alakja csak félig karikatúra. Karikatúra benne az, hogy nincs tehetsége, karikatúra az, hogy a maga józan kis eszével hogyan tud föléje kerekedni erős, közéleti szerepet játszó férfiaknak, akik bájai ópiumától elvesztik eszüket. De nem karikatúra, hanem regényes rajongás sz, ahogy a szerző ezt a pesti értelemben való "nagy nő"-t, ezt a ravasz kis démont fölvezeti a társadalmi érvényesülés hegycsúcsára, amely ebben kulminál: gazdagság, pompa, előkelő társadalmi összeköttetések, Párizs!

Van ebben is valami "enfant terrible"-ség: Nádas titkos káröröme az, hogy hadd pukkadjanak meg a tisztességes nők, ha látják, mire viheti egy nő, "akiért csak a kezet kell kinyújtani."

De a színésznő sikere, szerencséje, anyagi és társadalmi érvényesülése túlontúl ellágyítja a szerzőt. Látszik rajta, hogy határozottan imponálnak neki ezek a nők, akik csakugyan minden földi jót elérhetnek, mintha ők volnának azok a kiváltságosak, akik csak örömre, szerencsére jöttek e világra. Nádas ebben a tekintetben egy kissé megfeledkezett a "Szép leányok tündöklése és nyomorúsága" örök tanulságairól.

Nádas Sándor stílusáról szeretnék még valamit mondani. Van ebben a stílusban valami, ami nem teljesen írói. Mondatok, amiknek leírásától kényesebb toll visszaborzadna, ha még annyira az élet nyelve és krákogása is. A közvetlenségre való törekvése itt-ott laposra sikerül. Ezzel szemben vannak remekbe készült, egyéniségtől sziporkázó, igazi nádasi mondatok. Egy bizonyos: sok ezer közül meg lehet ismerni Nádas stílusát, annyira egyéni és jellemző.

Két olyan erénye van a regénynek, amely letagadhatatlan. Az egyik, hogy végig olyan érdekes, mint egy szenzációs riport, a másik érdeme, hogy bátor, bár talán túl gyöngédtelen kézzel nyúl bele ebbe a mai világba, amely izzón érdekes, amely a legjobban érdekel minket és ez szinte érdem ma, amikor az írók legnagyobb része csaknem irtózattal és undorral fordul el az élettől, amely bizony nem kedvez a múzsáknak. Mennyi írnivaló volna, ha ez a gyorsan élő világ ráérne olvasni is.